A Szentendrei művészet 1926-35 között (Szentendrei Képtár, 1995)

A szentendrei művészet újabbkori, összefüggő szakasza az 1926-os esztendővel kezdődik - ekkor települtek idc a főiskolai tanárrá vált egykori nagybányai mesternek, Réti Istvánnak a tanítványai, név szerint Bánáti Sverák József, Bánovszky Miklós, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódi Béla, Pándy Lajos, Paizs Goebel Jenő, és Rozgonyi László. Ok ugyan korábban, a huszas évek elején kerültek ki a Főiskoláról, s csoporttá szerveződésük is korábbra datálódik, amikor Bicskén, gróf Batty ány Gyula vendégeként töltöttek két nyarat. Minden képességük megvolt ahhoz, hogy akt-, és portrékiállításokon karriert csináljanak, mégis arra éreztek hivatást, hogy kivonuljanak. Mint a korábbi sajtónyilatkozatok megörökítik: a Nagybányát vesztett ország legjobb nemzeti hagyományait kívánták továbbvinni, életben tartani és átörökíteni. Igaz, mire 1928-ban "hivatalossá" váltak, szándékaik megfogalmazása (az Egyesület alapszabályában) jóval simulékonyabbá, mintegy a művészek magánügyévé fakult. Csak az egyesület neve: Szentendrei Festők Társasága, a minden nyáron megszervezett szabadiskola utalt a beavatottak körében a közvetlen nagybányai kapcsolatokra. A rokoni érzelmek: hogy mindegyikük több alka1 ómmal járt Nagybányán tanulmányúton, s onnan való egységes tájképstílusuk is - a saját korukban is kevesek előtt volt nyilvánvaló. Tájképstílusról kell szólnunk mert ugyan mindegyikük több műfajú, s ugyanúgy azok a barátok is, akik nyaranta körükben vendégeskedtek -, sem portréikban, sem aktkompozícióikban nem követik a nagybányai "radikálisok": a neósok merész színességét. Bánáti Sverák, Onódi Béla, Jeges Ernő, Rozgonyi László, Kántor Andor, Modok Mária, Mattioni Eszter, Szuly Angéla tájképei, illetve Jeges Ernő, Dosvai Varga István városképei olyan stiláris rokonságot mutatnak egymással és a neósokkal, melynek feltárására idáig nem kerülhetett sor - mivel a szokványos jubileumi kiállítások mindig sokkal tágabb időszakot voltak hivatva átfogni és értékelni. De most, a kiállításra készülődés közben derül ki az is, hogy egy alapos korszak-elemzéshez kicsi a Szentendrei Képtár, - a megjelölt tíz év viszont túlságosan gazdag: sokrétű és igen termékeny. Most válik nyilvánvalóvá - a rokon felfogást látva - hogy néhányan ős-keresésükben mélyebbre ásnak a nagybányai alapoknál: Barbizonba megy tájékozódni Jeges Emő, Czimra Gyula és Paizs Goebel Jenő. S az is, hogy a stíluskeresés folyamatába - már a huszas évek végén, s később még sokkal inkább - beleszól a már "hiteles" nagymesterek életműkiállítása is. Csontváryé, Ripl-Rónaié, s a fiatal, de máris nagytekintélyű Szőnyi Istváné - a kezdő Vajda tájképében, Rozgonyi László apjáról festett portréjában, s Paizs Goebel Jenő aktos kompozícióiban. Am ez utóbbiak egyedi, s még szűkebben, egy-cgy periódusban érzékelhető hatások. Az igazi nagy kiteljesedés azonban a harmincas évek elején következik be a szentendreiek körében: Bánáti Sverák József, Heintz Henrik, Pándy Lajos, Onódi Béla a Rómában tanult freskóstílusban festik ki a várdombi római katolikus templomot, majd egyre-másra Budapesten is készítenek falképeket. A kompozíciós felkészültséget, az alakok rajzi formáinak alakítását, a freskó quattrocentós világosságát és áttekinthetőségét reprezentálják ezek az alkotások. S a kisebb jelentőségű, ugyancsak reprezentatív műfaj, a panoráma-kép megjelenik Bánovszky Miklós és Onódi Béla munkásságában. A római iskolás felkészültség a kiállítások falain azonban a mindenkori tárgyi tudás mércéjét jelentő akt-képeken a legszembetűnőbb. Ez a hűvös, tárgyilagos előadásmód néhány portréban és városképben is megjelenik. (Bánovszky, Pándy, Heintz arcképei, Heintz és Hrncz Gyula városképei). Az első tíz éves periódusnak két pólusa van tehát: egy, a magyar hagyományt tudatosan átvevő és folytató nagybányalság, és a lefegyverző szakmai tudást reprezentáló római iskolás nagyvonalúság. Egyszer talán azt is érdemes lesz kiállítás keretében megvizsgálni, hogy a neós hagyomány hogyan kerül a szentendrei festészetbe: kik Szentendrének és környékének az 1926-os megtelepedést megelőző felfedezői. Ugyanúgy érdemes lesz nagyító alá venni a következő tíz-egynéhány év szentendrei festészetének áttekintésekor azt is, hogy mik az előzményei az expresszív törekvéseknek-, s talán érdemes lesz visszanyúlni a most vizsgált időszak utolsó két évéhez, mint a többjelentésű témák megjelenésének kezdeteihez. Ez azonban nem ennek a kiállításnak, s nem ennek a bevezető tanulmánynak a feladata. 1994. október Kiss Joakira Margit The recent continuos phase of the art of Szentendre started in 1926 - this was the time when the disciplines of István Réti, the one-time master from Nagybánya, who later became a professor, settled here. They were József Bánáti Sverák, Miklós Bánovszky, Henrik Heintz, Emő Jeges, Béla Onódi, Jenő Paizs Goebel, Lajos Pándi and László Rozgonyi. Though they left the Academy earlier, at the beginning of 1920s, and formed a group earlier as well, when they spent two summers on Count Gyula Batthyány's estate, as his guests. In spite of having all the abilities to make a career at nude and portrait exhibitions, they were inclined rather to move out. According to contemporary statements they wanted to continue to sustain and to transmit the best national traditions of a country deprived of Nagybánya. It is true though, that by the time they had become "officially accepted" in 1928 they expressed their goals in a much softer way /in the rules of the Association/ as if the artistic purpose had faded into the private business of an artist. If was only the name "Szentendre Painters' Association", which meant a free school organized every summer, that referred for the well-informed circles to the direct relations with Nagybánya. For only a few people was it obvious even in their time that their ties of affinity were based on the fact that each of them had been on a study-tour in Nagybánya and their common landscape-style was derived from that place. We have to use the category 'landscape-style' though each worked in several forms, and so did their friends satying at their homes as guests in summers, neither in the portraits nor in the nude compositions did they follow the bold colours of the "radicals", the Modems of Nagybánya. The landscapes of Bánáti Sverák, Béla Onódi, Emő Jeges, László Rozgonyi Andor Kántor, Mária Modok, Eszter Mattioni and Angela Szuly or the townscapcs of Emő Jeges and István Ilosvai Varga show a stylistic relationship with one another and the Modems, which has not been revealed yet, as the customary jubilee exhibitions have always covered and showed a much longer period of time. But now, preparing for this exhibition I can see that the Szentendre Gallery is too small for a thorough analysis of a period, and the appointed ten years' time is far too rich: varied and fruitful. Looking at the similar approaches we can recognize that some painters seeking for an ancestor went farther than Nagybánya - Emő Jeges, Gyula Czimra and Jenő Paizs Goebel found their artistic roots in Barbizon. It can also be realized that the course of searching for the right style - at the end of the 1920s and later even more - was influenced by the oeuvre-exhibitions of the "authentic" masters, by that of Rippl-Rónai and young but already honourable István Szőnyi. It can be seen in the landscapes of the beginner Vajda, László Rozgonyi's portrait of his father and the nude compositions of Jenő Paizs Goebel. But the latter ones are rather individual impacts of narrower range, which can be perceived only in a few periods. The real achievement, however, was reached at the beginning of thel930s: József Bánáti Sverák, Henrik Heintz Lajos Pándi and Béla Onódi repainted the Roman Catholic Parish Church on the Castle Hill, in the fresco-style learnt in Rome , then, now and again, they made other murals in Budapest as well. These works represent great compositional knowledge and figure-forming as well as clearness and lucidity of the fresco-style characteristic of the quattrocento. A less significant though still representative form, the panorama-picture also appears in the oeuvre of Miklós Bánovszky and Béla Onódi. The influence of the Roman educational training can be best observed in the nude pictures, which have always been the standard of the prevailing practical knowledge. This cool and objective approach also appears in some portraits and townscapcs. /The portraits of Bánovszky and Heintz and the townscapes of Heintz and Gyula Hincz./ So the first ten year long period has two poles: one is the Nagybányaconcept, which conscienciously takes over and continues the Hungarian traditions, and the other is the Roman educational largeness, which represents great professional skills. Some time it will be worth examining in the framework of an exhibition how the tradition of the Modems has got into the painting of the Szentendre artists, who discovered Szentendre and its surroundings even before the settlement of 1926. It will also be worth looking into the following ten some years of the Szentendre painting, considering what the antecedents are of the expressive achievements, and it will not be a waste of time thinking back of the last 2 years of this period when the symbolical topics began to appear. But this task is beyond the scope of this exhibition and this introductory October 1994 Szentendre Margit Kiss Joakim study.