Molnár Péter festmények és rajzok 1962-1996 (1996)

„A császár vágyakozni kezdett, hogy láthassa a Csia-Ling folyónál fekvő tájat és elküldte Wu Tao-Tzut, hogy fesse le. Wu hazatért, majd bement a Palota egyik csarnokába és száz mérföldnyi országot festett. Az uralkodó csodálattal nézte a művet. Wu a kép egyik részére mutatott, és azt mondta: »Látja Fenséged ezt a barlangtemplomot a hegy lábánál? Szellem lakik benne«. Tapsolt és a barlang kapuja kinyílt. »A belseje mérhetetlenül szép - folytatta a mester, - hadd mutassam meg az odavezető utat: tekintse meg Felséged a csodákat, melyeket magában rejt«. Belépett és még egyszer visszafordult, hogy intsen Urának. De ebben a pillanatban bezárult a kapu, és mielőtt az elámult uralkodó előreléphetett volna, eltűnt a táj, a fal pedig fehér volt, mint mielőtt a mester ecsetje érintette volna. Wu Tao-Tzut soha többé nem látták." (kínai legenda) Kováts Albert: M. P. mester áhítatos művészete „Semmi sem készül véletlenül és a dolgokat nem lehet meg nem történtté tenni. ” Molnár Péter Miközben Molnár Péter művei sem a hagyományos, sem az avantgárd művészet kritériumait nem merítik ki, s emiatt széles táborok érdeklődését kell nélkülöznie, azonban éppen ő (és lelki rokonai) közelítenek leginkább a művészet lényegéhez. Vagy pontosabban: lehetséges, hogy a lényeget a képzőművészet felől neki s a hozzá hasonlóknak sikerült a legjobban megközelíteni. Nem valamely köztes attitűdről van szó, hanem hagyományt és újítást egyaránt nyomatékkal képviselő szemléletről. Némiképp illusztrálja ezt a mottóul választott idézet, amely a művészetnek szükségszerű és végérvényes jelentőséget tulajdonít (Cézanne: megteremteni „a múzeumok művészetét”). Tehát klasszikusat alkotni, a múlt folyamatába illeszkedni. Ugyanakkor bizonyos művészi önérzet, az elhivatottság tudata szövi át mindezt, amely a jelen gesztusát a régi művészettel méri. A képzőművészet iránt érdeklődők egy része a „biztos, szolid értékektől” való elpártolás fejében különleges látványt, bizarrságot, tobzódó színeket, mutatós formabontást, valami attrakciót igényel kortárs művészetként. M. P. munkái szerények, csendesek, monokróm színvilágúak, kicsiny méretűek, és főként nem könnyen megközelíthetők. Enigmatikus mivoltuk keveseket késztet megállásra, a rejtőző művészi sugallat fölfejtésére, azonosulásra. Akik viszont kedvelik M. P. művészetét, éppen e vonások miatt is kedvelik. Áhítat és elmélyedés sugárzik lapjairól, minden letett jel iránt átérzett felelősség. A művész nem az úgynevezett formai problémák, de nem is az anyag felől indul el, a látványvilágból pedig csak szórványos emlékképek szűrődnek be .

Next