VIII. Zalai Nemzetközi Művésztelepek (Zalaegerszeg, 1999)
Előszó 1990 -ben még csak gondolni lehetett, hogy elismerésre méltó kezdeményezés a Zalai Nemzetközi Művésztelepek életrehívása. Az elmúlt évek nyári alkotótelepeinek hangulata és az eddigi nyolc nyári alkotótelepen készült műtárgyak esztétikai értéke, az évente megrendezett kiállítások sikere igazolja a helyes gondolatot. A művésztelepre Horvátországból, Jugoszláviából, Romániából, Svédországból Szlovéniából, Ukrajnából, Ausztriából, Németországból, Új-Zélandból és itthonról érkező magyar és nem magyar festők 1999. évben 14 kistelepülés vendégszeretetét élvezhették. A művészeti tevékenység lehetősége Szentgyörgyvölgyön kerámia, Lentiben sokszorosított grafikai, Zalabaksán fafaragó szobrászműhely beindításával bővült és színesedett. Az ötvenhat művész közül sokan az első nyártól folyamatosan vesznek részt a munkában és egyre többen számítanak visszatérőnek. Ők már barátian köszöntik egymást. De minden évben van ifjú résztvevő is, aki azzal a reménnyel tér haza, hogy a következő évben ismét meghívást kaphat. Közép-Európában soha nem volt könnyű művésznek lenni. A történelem és a társadalmi adottságok nekünk mindig nehezebb feltételeket szabtak, mint a kicsit nyugatabbra élő sorstársainknak. A közép-európai szellemiség, eszmeiség, a közös történelem és egymás emberi és művészi megbecsülése az az erő, amely ezt az alkotóközösséget összekovácsolta. A Zalában megrendezésre kerülő művésztelepeken lehetősége van a művészeknek az alkotói szabadság megélésére, a munkáját kísérő gondoskodás és a jelenlétének szóló szeretet megtapasztalására. Stíluskényszer nélkül, kedve, egyéni ambíciói és tehetsége szerint azt fest, rajzol, mintáz vagy farag, amihez kedve van - tematikai és technikai megkötöttség nélkül. Zala megye önkormányzata, valamint a művészeket befogadó kistelepülések örömmel fogadták a kezdeményezést. Az alkotótelep lebonyolításával valamint a csatlakozó kiállítások szervezésével, későbbi másodkiállításokkal - tehát az előkészítéssel és az utógondozással - pedig a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ biztosította a fennmaradás objektív feltételeit. Az alkotótelep évente pár hétig élő közösségi formaként csupán lehetőséget, nyugalmat, a megszokottnál jobb körülményeket, felszabadultabb hangulatot ad arra, hogy minden művész megmutassa saját belső világát. Ez az, amely a művekben feltárulkozik, és műtárggyá varázsolva nyomot hagy a világban. Amikor a Kedves olvasó ezt a katalógust a kezébe veszi már 2000. lesz, vége van annak a XX. századnak, amely a képzőművészetben oly sok újat hozott. Szeretnénk a katalógussal megmutatni azt, amit elmondhat ez a képzőművész innen Közép-Európából a világról, önmagáról, a benne és körülötte dúló érzelmekről, harcokról, gondolatokról és történésekről és meg nem történésekről. Nézzék meg a katalógust és keressék meg a kiállító művészek, a Zalai Nemzetközi Művésztelepek tagjainak adekvát válaszát erre a kérdésre. Kortárs művészetet látnak, de a válaszokban nemcsak ez van benne. Megtalálható az ősi és éppen ezért közös kultúrák tisztelete éppúgy, mint az ezredforduló eszmeisége. Magánmitológiát teremtettek és ujjlenyomatot hagytak. A művészetben jelentős változások tanúi vagyunk. Sokkal inkább beszélhetünk manapság művészeti variációkról, egyéni utakról és sajátos választásokról. A kiállítás és a katalógus lenyomata az európai képző,- és iparművészeti életnek és ezeknek az egyéni utaknak. Más kihívások és más elvárások azok, amelyeknek a ma művészének és művészetének meg kell felelnie. És mi történhet még most - és mindezek után, kérdezhetjük. Azt hiszem, hogy mindezt a művészekre kell bízni, meg fogják találni a maguk magánmitológiáját, saját válaszukat korunk kérdéseire. Talán éppen ezért különösen jó érzés ezen a kiállításon figuratív, ábrázoló-megjelenítő igényű, konkrét valóságelemekre hagyatkozó kompozíciókat is látni. De látjuk az ábrázoló-megjelenítő valamint a természetelvű képek mellett a térség történelmét kiválóan tükröző és a képekben megjelenő tér-idő kontinuitást, és a tagadhatatlanul kortárs műveket. Hiszen a kortárs művészet nem jelent mást, mint a századvégre jellemző eszmeiséget, korszellemet. Zalaegerszeg, 1999. november 17. igazgató