ANZIX Ádám Zoltán, Gál András, Huszár Andrea, Környei Ágota és Szalai Attila kiállítása (Veszprém, Csikász Galéria, 2000)

AN­NIX Ádám Zoltán, Gál András, Huszár Andrea, Környei Ágota és Szalai Attila kiállítása A művészek egymástól nagyon különböző alkotásainak közös nevezője az az attitűd, mely az aktuális művészeti divatokon kívül maradva, mégis releváns művészet létrehozására tesz kísérletet. Mellőzik a gépi technikákat, s a hagyományos manuális tevékenység keretein belül törekednek új lehetőségek fel­vetésére, így anzixaik, képes levelezőlapjaik, üzenetváltásaik egymásnak s korábbi munkáiknak szól­nak. Mivel problémakeresésük történeti gyökerekkel is rendelkezik, ezért a művészettörténeti ősök is a címzettek között vannak, épp azok, akik annak idején radikálisan és lényegileg megváltoztatták a mű­vészetet, addigi hagyományát (pl. nonfiguratív és absztrakt művészet, a monokróm, a kollázs-montázs, az environment). A műveket közös hullámhosszra hozza még a képzőművészet alapelemeit (a szín, a forma, a felület, a rajz, a tér, a portré stb.) és a mű művészeti kihívásait együttesen szem előtt tartó rendületlen kísérlete­zés. Szintén a „családi hasonlósági elv” része az egy művön belül kevés eszközzel, egy-egy fő motívum­ra építkezés, a vizuálisan redukált nyelv s a narratíva mellőzése. Ádám Zoltán monokróm objektjeit fel­váltják a lazúros, freskószerű portrék. Arcképein, különösen a tibeti sorozaton a szellemidézés konkrét formát nyer. Gál Andrást, a monokróm művészet szubkultúrájában jártas, s annak elkötelezett hívét is a szín, a felület és a forma végső kérdései foglalkoztatják. Korábbi barnás-szürkés tónusait a legutóbb sárgává, most vörössé színesítette. A színkontraszt nevében a vörös szenvedélyességét megzabolázni kész szürke festménye viszont lecsapott sarkú, sokszög alakú. Huszár Andrea törékeny, tünékeny, hét­köznapi életben használatos anyagokból - most épp cérnából - készíti a mindennapi tapasztalatnak és konvencióknak ellentmondó műveit. Helyspecifikus munkáit, environmentjeit nem esetlegesen helyezi el a térben, hanem bevonja azt a műbe. A főbb csomópontokat kijelölve a térélmény megtapasztalásá­ra csalogatja a nézőt. Környei Ágota olajképei után visszanyúl korai kollázsszerű műveihez. E mosta­ni arte poverás, egyszerű anyagú - festett újságpapír - munkáin a festmény- fotó-szöveg triumvirátu­sa kissé a térbe is kimerészkedik. Szalai Attila alkotásain nagy hangsúlyt kap a felületmegmunkálás, mely által archaikus, márványos, romsos hatású művek születnek. Nonfiguratív munkáin egyszerre sejlik fel a geometrikus szabályosság és az organikus esetlegesség. Visszatérő, finoman karcolt motívu­mai poétikus világot hoznak létre, így az itt kiállító művészeket az alkotói intenció felől az analitikus, elemző attitűd jellemzi, ugyanak­kor tudatosan alkalmat adnak az esetlegességnek, hagyják, hogy a tér, az anyag, a felület, rajzolat stb. megszólítsa őket, azok is alakítsák a művet. A művész és az elemek párbeszédében egyszerre van jelen az analitikus és a hermeneutikus szemlélet. Ennek fényében anzixaik a művészeti teóriák irányába is mutató üzenetváltások. Trendületlenül, de mégis rendületlenül main. Bordács Andrea

Next