iski Kocsis Tibor (Vác, 2000)

A művészetben az a szép, hogy úgy kívánja megragadni a lét teljességét, hogy véges számú eszközzel dolgozik. E tekintetben olyan, mint egy bonyolult társasjáték, amiben minden lépés lehetséges és jelentéssel bír, de ezek a lépések kizárólag egy játékmező határain belül és csak megadott irányokban képzelhetők el. Ez a korlátolt szabadság univerzuma. Ennek a modellnek két példájáról essék most szó: a festészetről és a fotográfiáról. Az egyik ezek közül hagyományos, a másik pedig ezzel ellentétben az első technikai műfaj, mégis egymás mellett említésük nem céltalan akkor, ha is ki Kocsis Tibor műveiről gondolkodunk. A festészetben számomra többek között az megragadó, hogy olyan „egyszerű", csak ecset, fakeretre kifeszített alapozott vászon és megfelelő mennyiségű olajfesték kell hozzá. Annak ellenére hogy ezek az eszközök könnyen áttekinthetők, mégis a két­dimenziós művészet történetének hosszú forradalma gyakorlatilag e néhány összetevő játékán múlott, és múlik majd. A fotográfia, bár képkivágásában némiképp rokonítható a festészettel, mégis alapvetően más jellegű történettel rendelkezik. Elveit és lehetőségeit meghatározza a technikai háttér, változása ezen túl inkább szemléleti, mert forrása mindig ugyanaz: a valóság maga. Lényege mit sem változott, mert olyan lehetőséggel bír, hogy rögzít­sen egy olyan látványt vagy pillanatot, ami kamera objektívja előtt létezik - erre mondjuk azt, hogy leképezi a valóságot” iski Kocsis Tibor fotók alapján fest, melyeket önmaga készít, vagy készíttett. Ez tevékeny­ségének alappillére. A kérdés sokszor felmerül: vajon miért kell ragaszkodnia egy festészettel foglalkozó alkotónak a fényképszerűséghez, a realitás illúziójához akkor, amikor a művészet egyik modelljének is tekinthető játékos médiumban dolgozik? Ezt továbbgondolva érdemes megválaszolnunk, mi a különbség a fotó által „leképezett valóság" és iski Kocsis festői témaválasztása között. Munkásságának egyik lényeges összetevője a leképezés lehetőségeinek kutatása. A klasszikus piktúrát a művészet története során a valóságábrázolás módszerei foglalkoz­tatták, és ennek pontosításáért már igen régóta használt különböző technikai eszközöket. A művészek a festett képet régóta kívánták fokozni érzéki hatásokkal, azaz pszichikai, szellemi jelek érzékeltetésével, amiben vezérelvük a mágia, az életre keltés vágya volt. Elemezhetnénk itt részletesen a reneszánsz festészet camera obscura használatát, illetve a flamand és holland alkotók hasonló törekvéseit, és sorban az egymást követő korszakok látványelvűségre törekvését egészen a XIX. század végéig, amikor a festett művekhez tényleges fotográfiák szolgálták a viszonyítási képet. E sorból csak a pop fotórealizmusa lóg ki, mert az a nyomtatott kép újrafestésének módszereit kereste a médiakritika jegyében. Iski Kocsis tehát egy komplex folyamat részesévé vált, ami leginkább kutatásként értelmezhető. Keresi, hogy mik azok a technikai megoldások, amik a „tükrözésen" túl­mutatva olyan hatást keltenek, amik a képet a szem élményeként jelenítik meg, és nem egy fotográfiával is helyettesíthető látvány reprodukciójaként. De e katalógusban látható munkái esetében a miért még mindig megválaszolatlan maradt. Festményeinek látványos kidolgozottsága, kompozíciója és képkivágása akarva­­akaratlanul is fényképszerűséget juttat eszünkbe. Ha a cél szentesíti az eszközt, akkor e megoldás mögött tartalmi karakterisztikumot kell keresnünk, mégpedig olyat, aminek szükségszerű megoldása a részletgazdagság. És ennek megtalálásához mégiscsak a fotográfia jelentéseinél kell továbbra is időznünk, de tegyük ezt most már némely munkájának kiemelésével képletessé. Például az szarvascsaládot (Család l-ill.) ábrázoló triptichon egy olyan, kifejezetten fényképhez kötődő ábrázolásmódot követ, ami a mélységélességgel kapcsolatos. Az állatfejek e szempontból nem egyenletesek, a távolabb lévő részletek homá­lyosak, míg a közeliek tű élesek. E sajátosság hangsúlyozása akkor válik igazán lényegessé, ha ezt épp a portréfotográfia jellegzetességeként ismerjük el. Ebben ugyanis az állatok helyzetét határozhatjuk meg, amennyiben olyan arcképeket ismerhetünk fel bennük, amelyek (fotó)műtermi körülmények között készültek. Ennek szürrealitásán túl megértjük, hogy e helyzet kifejezése azt a célt szolgálja, hogy a szarvasportrék emberi arcképek metaforáivá váljanak. Az effajta összekapcsolás általánosabb, immár talán egész munkásságát meghatározó értelme az, hogy a festészet tartalmának fikciójellegét vonja vissza, változtassa olyan karakterré, ami a valóság, a művész által átélt világ realitását, súlyát hangsúlyozza. E szándék pedig messzemenően visszaigazolható is ki Kocsis témáiban. Ezeket ő egy művészi felelősségtudat köré fűzi, mert meghatározónak érzi, hogy átfogó, globális problémákra hívja fel a figyelmet. Ilyen az ökológia, az ipar és a mezőgazdaság válsága, túltermelés és a fogyasztó világ negatív társadalmi hatása, ami például a migráció, a helyváltoztatás és a befogadás konfliktusaiban érhető tetten. A nagy kérdéscsoportok felvetése igen bonyolult feladat. A művész stratégiája ebben az, hogy munkáin jelszerű részleteket mutat meg, amelyek e problémákra utalnak, fontosságuk kifejezésének módja pedig a realista,fotografikus szemléletmód. Képei ezért valóságrészleteket mutatnak, várost, erdőt,földet, eget, de ezek képkivágása olyan hangsúlyos, hogy a néző nem kerülheti el a magának feltett kérdést, miért teszi ezt az alkotó, i aki Kocsis általában segít: a címek némi iránymutatóul szolgálnak, hogy felismerjük látásmódját. Legújabb sorozatát a migráció kérdésének szenteli (Identitás), ami annyiban újszerű munkásságában, hogy a korábbi művekkel ellentétben itt portrékat, menekült gyerekek arcképét festette meg háttér nélkül, azaz az ezekhez hasonlóan stúdiót idéző környezetben. A képek jelzésszerűen emelnek ki egy-egy alakot, akikről általánosan leolvasható a hovatartozási bizonytalanság. A részletgazdag megjelenítés, a kitüntetett figyelem a modellek iránt ez esetben közelítési szándékként is értelmezhető, amivel a művész egy viselkedési forma példáját mutatja. A sorozat témája szimbolikus: értelmezhető a bőrszín megjelenítésének festészeti kérdése felől, vagy sokkal inkább az eltérő kulturális identitással élők helyváltoztatásból adódó létbizonytalanság oldaláról. A képeken iski Kocsis gyerekekkel jelképezi a kiszolgáltatott léthelyzetet, ami az új évezred világának egyik alapélménye lehet. A festészet, illetve maga a művészet felelősséggel jár. Eszközrendszere szolgálhat olyan célt, ami túlmutat a kultúra keretein. Figyelemfelhívó lehet, fogékonnyá, érzékennyé teheti nézőjét mindannyiunk életét meghatározó kérdésekre, hogy a maga szűkös kereteivel orientálhatja felfogásmódunkat. Ez lehet a művészet célja, iski Kocsis Tibor munkássága erre egy példa. Petrányi Zsolt

Next