Patak-Art (Patak Galéria, Szigetszentmiklós, 2001)

Mert a bor választóvíz is! A jó bor Istenhez emel, a rossz bor a pokolba taszít. A jó bor összeköti a barátokat, a rossz bor veszekedést szít. Az ivás pedig művészet.­­Valahogy úgy, mint ahogy a szerelmeskedés, ismét Hamvas Bélát idézem: "Az ivásnak egy törvénye van: bármikor, bárhol, bár­hogyan. Komoly idő, komoly ember és komoly nép számára ennyi elég. Ma sajnos ezzel a törvénnyel a legnagyobb visszaélések történnek. Hallottam, hogy valaki nyá­ron alkonyatkor a lugasban szentgyörgyhegyit ivott és közben újságot olvasott. Ha nem szavahihető ember mondta volna, azt hinném, hogy hazudott... A borivásnak ugyan nincs múzsája, de ha nincs is, helyesen jó bort csak az tud inni, aki múzsás nevelésben részesült, állandóan költőket olvas,muzsikát legalább hallgat,ha maga nem is csinál, és képekben gyönyörködik. Ez az ember a helyes időpontot is meg tudja választani a munkára, a sétára, az alvásra, a beszélgetésre, az olvasásra, csak ez tudja, hogy szerelmet és bort bárhol, bármikor és bárhogyan." Mindebből per­sze ki kell világlania annak, amit itt kerülgetek, hogy hát a bor és a művészet olyan két eszenciája szellemi világunknak, mint mondjuk a kenyér és a só a testnek. Szándékosan nem idézek itt magyar képzőművészeti példákat a részegség isteni vagy ördögi, áldott vagy áldatlan őrületére (Remélem Csutoros Sanyi és Samu Gé­za, ott ahol most vagytok, már csak jó bort isztok! ), de talán nem tekinthető vélet­lennek, hogy régi, klasszikus kínai festők is alkottak ittasan. Szu-Tung-po, a XI. század­ban élt költő-festő, egy versében így emlékezett meg erről: "Éhgyomorra megitattál, s a korcos bor mámorában / ágas-hegyes bambuszokat, sziklákat szült tüdőm-má­jam. / Résszeg fejjel az alkotás dühét nem folythattam vissza, / s házad hófehér kő­falát ocsmányul összepingáltam..."Ugyan csak róla maradt fenn az a történet, hogy egyszer meglátogatta híres kortárasát, Mi Fut. A vendéglátó két asztalt állítatott fel egy szobában, amelyeken a legjobb minőségű ecsetek, tusok és 300-300 levél rizs­­papír, no meg erjesztett rizsbor volt. Amikor Szu belépett, kacagása nyugtázta a lát­ványt és szót sem vesztegetve asztalhoz ült, ivott és festeni kezdett. A házigazda kö­vette példáját. Alkottak, ittak és hatalmasakat nevettek. A szolgálók állítólag alig győzték dörzsölni a tust és hordani a bort. Csodálatos versek és kalligráfiák kerültek ki a két mester keze alól, s éjfél lett, mire elfogyott a papír és talán a bor is. A két mű­vész habár alig váltott szót(a vége felé talán már képtelenek is lettek volna erre), a legjobb barátként váltak el és munkáikat kicserélték. Legyen ez a furcsa rítus példa számunkra. Hiszen bármennyire is nem komoly az idő, amiben élünk, és nincsenek már komoly emberek vagy népek, még mindig bármi­kor, bárhol, bárhogyan felmutathatjuk áldozatunkat, a legjobb képességeink sze­rint való alkotás tettét. Borral vagy anélkül! Hisz mint szellemi vezetőm -Hamvas Béla- írta le a "Bor filozófiájá"-nak mottójaként: "Végül is ketten maradnak: Isten és a bor." Szemadám György

Next