Simsay Ildikó kiállítása (Galéria Arcis, Sárvár, Nádasdy-vár, 2001)
Elhangzott a kiállítás megnyitóján: Kedves Közönség! Simsay Ildikó a 80-as években és a 90-es évek elején méltatlanul mellőzött művész volt, holott éppen ebben az időszakban a művészi szubjektum szinte kulcsszónak számított a hazai és nemzetközi művészetben - de miként azt Keserű Katalin találóan megállapította, Simsay Ildikó a saját világát tárta a nyilvánosság elé, és nem azonosult az új szenzibilitásnak az alkotó szubjektumot is eltárgyiasító kívülállásával. Tegyük hozzá, hogy a kor vezető áramlatában a szubjektum szó éppen azáltal devalválódott, hogy valójában kollektivizmust takart. Simsay Ildikó számára is fontos volt a külvilág, saját közege - művészetének vállalt személyessége mellett mint a művészeti közéletben tevékenykedő ember közösségi önmagát nyújtotta. Az utóbbi években - sajnos most már csak halála után - kezdjük valódi jelentőségét felismerni: kiállítások, elemzések tárják fel az izgalmas, a művészeti átlagtermést messze meghaladó színvonalú életművét. Művészete kihívás elsősorban az elemzők számára. Zavarba ejtő, felkavaró az a személyesség, ahogy képeiben megnyilvánul, és egyben figyelmeztet minket, a művészettel főként elméletileg foglalkozókat, hogy eredetileg a művészet iránti érzékenységünk irányított erre a pályára, aztán fokozatosan, ahogy ismereteink egymásra rétegeződtek, eltávolodtunk az egyeditől az emberitől, hajlamosak lettünk mindent elemző szemmel nézni, a nagy összefüggéseket keresni. Pedig minden egyes jelenség,minden egyes megnyilvánulás - ha őszinte - a totalitást követeli magának, hiszen mi másért jött volna életre, mint a teljességért. Simsay Ildikó képeit nézve sem az jut eszünkbe először, hogy kompozíciós módszere, forma- és színvilága miként köti a magyarországi szürrealizmus és expresszionizmus hagyományaihoz, hanem sokkal inkább ő maga, képeinek kiáltása, a rettenet jelei, illetve a megkönnyebbülés vágya, ami ritkán látszik teljesülni. Igaz, hogy egy-egy kép magában hordozza a katarzis csíráit, de az egymást követő képek arról tanúskodnak, hogy nem tudott, valószínűleg nem is akart démonaitól szabadulni - velük volt kapcsolatban, ő volt az a kiválasztott, aki az egyetemes művészet által teremtett világba fölényes szakmai tudással tudta integrálni a megfoghatatlant, azt a világot, amely pokoli zajával, vagy éppen fagyos csendjével mindenki mást lebénítana, vagy alkotás létrehozása esetén abban a tévhitben ringatná, hogy hitelesen tolmácsolta látomásait, érzéseit. Mindebből talán már kiderül, hogy Simsay Ildikó szubjektív megnyilvánulásaira nem reagálhatunk teoretikus könnyedséggel - ám ez nem azt jelenti, hogy munkáinak nincsen eszmeisége, általánosítható tanulsága, hiszen éppúgy a lét alapjait kérdezi, mint a filozófia. Mindössze egyvalamiről nem szabad elfeledkezni: újra és újra tudatosítani kell, hogy valaki most őszinte volt velünk, kiadta magát, nem szabad elfordulni tőle. Vannak stílusok és áramlatok, de ezek mögött egyedi alkotók vannak, akiknek egyetlen tulajdonuk saját tehetségük. Simsay önfeltárása láttán mi sem tehetünk mást, magunkba nézünk. Milyenek vagyunk? Olyanok, amilyennek kívülről kinézünk? Netán a bennünk gomolygó szellemalakok a mi valóságunk és a fizikai test valójában csak egy esetleges tákolmány? Mert bennünk is megvannak a démonok, és az alapvető létbizonytalanságot is érezzük. Ha nem így lenne, akkor képein nem ismernénk fel a formákat, nem születnének bennünk érzések. Felvetődik: vajon nagy igyekezettel összerakott életstruktúránknak valóban olyan szilárdak-e az alapjai mint gondoltuk? Mi van a mélyben, milyen talajon állunk? Simsay Ildikó képein minden mozog, minden alakul. Talán erről még kevesebbet írtak méltatói. Hogy Simsay Ildikó szemei előtt egy végtelenített film pergett - dehogy film, maga a belső valóság-, amelyet a festészet paradoxonával pillanatképpé merevített, a kiemeléssel örökérvényűvé, megváltoztathatatlanná tett. Mindazonáltal érezzük azt a forrongást, kavargást, ami a képek születéséhez vezetett. Belső élményeivel párhuzamosan Simsay Ildikó figyelte a külső valóságot, vázlatokat, tanulmányokat készített, melyek szemlélése két tanulságot eredményez: egyrészt látszik, hogy