Bartl József (Galéria '13, Soroksár, 2002)
Fehér fejfa / 1979 / 80 x 70 / olaj, vászon Jelrend Bartl József rövidesen hetven éves lesz. Művészete a tökéletes mesterség és egyéniség által meggyőző. Már a korai művei az ötvenes évek elején bizonyítják az egyéni művészi kifejezés útjának keresését. Az idő múlásával ez a közlés individuális formájához vezetett és megajándékozta "a legszebben festő magyar művészt" - ahogyan néhány kollégája nevezte - egy valóra vált művész életvitellel. Bartl nem szereti a látványos fellépéseket és magamutogatást. A nyilvánosság előtt azt a hatást kelti, hogy meglepődik a képei iránti érdeklődéstől. Emiatt szerénynek tűnik, túl szerénynek. Harsogó hangok idegenek tőle. Idegen, mint a kísérlet, egyént és közösséget a műveivel tanítani, felrázni. "A festő feladata a festés" - mondja a festő. A hivatás örömét nem lehet nem észrevenni rajta. Bartl József üzenete lírai. Művészete megszólít és az egész, mint rejtélyes lehetőség marad a levegőben. A nézőre semmit nem erőltet rá. A jelek nem másak, mint egy alkalom, lehetőség, vagy ürügy, a közlés személyes formája. Semmi titkos beavatás, csak egy művészi alibi. Ezért nehéz azoknak, akik Bartl művészetében narratív tartalmat, tárgyilagosságot vagy szimbolikát keresnek. így majdnem mindenki hiába keresi a feltételezett kulcsot, aki először áll Bartl képei előtt. Bartl festészete távol esik ettől, mint ahogy ezt a művész maga is mindig hangoztatja. Mick Jagger mondta állítólag valamikor, hogy egy zeneművet 100-szor kell meghallgasson, mielőtt elkezd tetszeni neki. Ugyanez vonatkozhatna Bartl képeire is. Tudniillik a zene úgy, mint a festészet nem "beszélt" nyelv, nem közvetlen fordul az értelemhez. A kép szó szoros értelemben véve a tudatalattinak a nyelve. így lesz a mű par excellence az analóg közlés a tudatalatti felé: a belátásnak egyik formája, a racionális felismerésnek és közlésnek fordított folyamata. Mert kauzálisán rendezett és lineárisan egymást követő elbeszélő tartalmak által nem válik a kép teljessé. Ellenkezőleg: Egy kép, mely szinkron megtekintésre lesz felkínálva, egy minta, mely esetleg egymásra hangolt kauzális, logikus egységekre szét lesz bontva. De ez nem szükséges. így nem tudja meg a tudatalatti, ami a racionális gondolkodás elől el van zárva, és az alapvetően lényegtelen, hogy ezek a képek szavak, hangok, színek térbeli vagy ritmikus ábrázolás segítségével, vagy elképzelések által keletkeznek. Egységes struktúrákként, kiteljesedett, magában lezárt menetekként, esztétikus mintaként ("esztétikus" a szó szoros értelmében) analóg módon át lesznek írva. Egységes kinyilatkoztatásokká válnak, amelyeknek a narráció és a dimenzió irreleváns. így közvetlenül nem a tanult, művelt nézőhöz, hanem inkább a nem elfogult értelmiséghez szól. Képei az absztrakt humor egy vállfáját rejtik magukban. A humor, mint az értelem kiindulása, amit az ésszerű logikán túl mindent többértelművé és lehetségessé tesz, az a "modern szellemnek egy nagyszerű találmánya" (Milan Kundra). keressük, és ez a nagy felületeken többszörösen érvényesül. Bartl mégis hű marad önmagához. Elkerüli az ismétlés veszélyét. Miközben valami újat keres, megmaradnak az egyéni, összetéveszthetetlen, egyedüli formák a képein, melyekkel mondanivalóját fejezi ki. Josef Bartl wird in Kürze siepzig. Seine Kunst überzeugt durch einwandfreies Handwerk und Persönlichkeit. Schon sein Frühwerk nach einer eigenen künstlerischen Artikulation unter Beweis. Sie führte im Laufe der Zeit zu einer individuellen Form der Mitteilung und bescherte dem "am schönsten malenden ungarischen Künstler" - so einige seiner Zunftkollegen - ein erfülltes Künstlerleben. Bartl ist kein Mensch spektakulärer Auftritte und egozentrischer Selbstdarstellung. In der Öffentlichkeit vermittelt er den Eindruck, vom Interesse an seiner Malerei Überrascht, sogar verwundert zu sein. So wirkt er bescheiden, viel zu bescheiden. Laute Töne sind ihm fremd. Fremd wie der Versuch, Mensch und Gesselschaft durch sein Werk zu belehren, sie wach zu rütteln, ihr Krümmen und Winden zum Ausdruck zu bringen. "Die Aufgabe des Malers ist zu malen", so der Künstler selbst. Und seine Freude am Metier ist kaum zu übersehen. Die botschaft des Josef Bartl ist lyrisch. Seine Kunst spricht aus und läßt das Ganze als rätselhaftes Angebot in der Schwebe. Sie zwingt dem Betrachter nichts auf. Jedes Zeichen ist nichts anderes als Anlaß, Ansatz oder Vorwand einer persönlichen Form der Mitteilung. Keine Esoterik, allein ein künstlerisches Alibi. Darum tun sich diejenigen, die in der Kunst narrative Inhalte, Sachlichkeit oder Symbole suchen, mit Bartls Malerei sicherlich schwer. So versuchen fast alle, die zum ersten Mal vor Bartls Bilder stehen, vergeblich, die vermutete Verschlüsselung zu deuten. Denn Bartls Malerei liegt, wie der Künstler, selbst immer wieder beteuert, einer Verschlüsselung weit entfernt. Mike Jagger soll irgendwann gesagt haben, er müsse ein Musikwerk hundertmal hören, bevor es beginnt, ihm tatsächlich zu gefallen. Das gleiche könnte für Bartls Bilder gelten. Denn Musik, wie Malerei auch, ist keine "gesprochene" Sprache, implizit wendet sie sich nicht unmittelbar an den Verstand. Das Bild im allgemeinen Sinne des Wortes ist die Sprache des Unbewußten. Somit wird das Kunstwerk zur analogen Mitteilung an das Unbewußte par excellence: Eine Form der Einsicht, der umgekehrte Vorgang rationeller Erkenntnis und Mitteilung. Denn es werden keine kausal, zugeordneten und linear aufeinander folgenden, narrativen Inhalte zu einem Bild vervollständigt. Im Gegenteil: Ein Bild wir zur synchronen. An-Sicht angeboten, ein Muster, das nur unter Umständen in aufeinander abgestimmten kausalen, logischen Einheiten auseinandergenommen werden kann. Es bedarf dessen aber nicht. So erfährt das Unbewußte das, was dem rationellen Begreifen verwehrt ist. Und es ist grundsätzlich unwesentlich, ob diese Bilder mit Hilfe von Worten, Tönen, Farben, räumlicher oder rhythmischer Darstellungen oder der Imagination entstehen. Sie werden als einheitliche Strukturen, als vollendete, in sich abgeschlossene Vorgänge, als ästhetische Muster ("ästhetisch" im ursprünglichen Sinne des Wortes) analog übertragen und wahrgenommen. Sie werden zu ganzheitlichen Offenbarungen, für die das Narrative oder Dimensionale irrelevant ist. So bietet sich Bartls Kunst nicht unmittelbar dem gebideten, kultivierten Betrachter, sondern eher dem nicht voreingenommenen Intellektuellen. Denn seine Bilder verbergen in sich eine Form abstrakten Humors. Den Humor als Ansatz des Intellektuellen, im Sinne dessen, was über rationelle Logik hinaus alles vieldeutig und möglich macht, die eine "große Erfindung modernen Geistes" ist (Milan Kundera). Sie werden zum konstrastiven Mittel zum Zweck. Und das heißt nichts anderes, als mit Hilfe der Farben das Weiß zu suchen, es in großen Flächen zur vielfachen Geltung zu bringen. Bartl bleibt sich trotzdem treu. Denn er umgeht allein die Gefahr, sich zu wiederholen. Indem er etwas Neues versucht, bleiben auch diese Bilder trotz allem von der eigenen, unverwechselbaren, einmaligen Form, sich zu artikulieren, weiterhin geprägt. Eugen Christ Der Autor ist Geschäftsführer der Donauschwäbischen Kulturstiftung Des Landes Baden-Württemberg A jelek ezúttal a cél kontrasztos eszközévé válnak. És ez nem jelent mást, minthogy a színek segítségével a fehéret System der Zeihen Eugen Christ Ügyvezető, Donauschwäbischen Kulturstiftung des Landes Baden-Württemberg Városlakók / 1979 / 90 x 90 / olaj, vászon