XXXIII. Alföldi Tárlat (Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba, 2003)
„Szagh azt mondta a férfinek: - Kezdetben az alkotásom játék volt s ahogy öregedtem, játékom alkotás. Azután minden alkotásom ugyanúgy játék maradt, mert a játék nemcsak utánzás, hanem figyelemelterelés is, így lett az alkotás figyelemelterelés a halálról. Mert aminek mélyét nem látom, hogy szemem ne sajduljon, hogy fejem ne szédüljön - arról elveszem a tekintetem és hasznosabb dolgok iránt emelem pillantásom. - Ha a bogár halottnak tetteti magát a falevélen, amikor veszélybe kerül, hogy ne bántsa a nagyobb állat vagy az ember - ez is csak játék, nem igazi halál, mimikri. Elhiszik? Nem hiszik? Igen kockázatos. De micsoda veszélyes játék! Ekképp veszélyes az alkotás is." Aki manapság alkotóként biztosat szeretne tudni, annak első látásra zűrzavarból és bizonytalanságból készített keresztrejtvényt kell megfejtenie, azaz korunk titkait értelmezni. És közölni - ha lehet - még nemigen hallott, eredeti hangon. Titokként felfogható viszont bármi. A hétköznap alapzajában is lehet költészet, hisz az élmények megélésére való képesség, a benyomások iránti fogékonyság az, ami számít, természetesen a mesterség ismeretén kívül. E kritériumok mellett szinte elhanyagolható, hogy valaki a képzőművészet hivatalos vagy tolvajnyelvét beszéli, kötődik-e iskolához intézményi szinten illetőleg képletesen értve, tartós, esetleg múlandó anyagokat használ munkájához, az univerzum vagy a mindennapos apróságok narrátorának szegődik el. Semmiképpen sem mellőzhető viszont annak átgondolása, hogy egy tárlatsorozat fejlődését mennyiben befolyásolja a résztvevők szakmaisághoz kötődő viselkedési metódusa, azaz, hogy mozdulatlanságra rendezkedtek-e be, vagy önmaguk megújításának sodró lendületével képesek egy rendezvényt, alkotókört stb. dinamikusan működővé tenni. 1. Páskándi Géza: A játékról, egyebekről. In: Duna-part 2003/2. 7 p.