Reflexinger (Műcsarnok, Budapest, 2003)
teres nagyságúra. Újabb kópiáim, melyek méretei jelentősen meghaladják az egy métert, már tintasugaras nyomatok. Ezek elkészítéséhez szükséges volt a digitális technika közbeiktatására (szkennelés, számítógépes feldolgozás, nyomtatás). Csontó Lajos: Nem tudom, hogy milyen hosszú az út; néha, amikor eszembe jut valami olyan, amit fontosnak tartok, hamar elfelejtem, máskor leírom, és utána felejtem el. Azután elő-előjönnek az idők folyamán, és ha egyre többet jelentkeznek ilyen vagy olyan formában, abból előbb vagy utóbb valami tárgyiasult dolog lesz. Jokesz Antal: A képkészítésbe már a 70-es évek végén bevontam a véletlent és az esetlegességet, mint a „kitüntetett pillanatok” mozgatórugóját. Éppen ez a felismerés világított rá a képkészítés paradoxonjaira. Ma már minden sarkon és lépcsőfordulóban ránk mered valamilyen folyamatosan működő kamera, egyre kisebb értéke van már az úgynevezett „termékeny pillanatnak”. Számomra ezek a termékeny pillanatok egyre inkább gondolkodási folyamatokká tágulnak. Bozsó András: Most éppen lelkes vagyok, mert kigondoltam egy mű koncepcióját, de még nem tudom, úgy működik-e, ahogy azt elvárnám. Azt hiszem, igen. Biztosan szerencsésebb, ha valaki szorgalmas, és egy-egy témán sokat dolgozik. Én egy dolgot végigviszek, és többet nem foglalkozom vele. Nem szoktam próbákat csinálni, több verziót sem, hogy hogyan nézne ki jobban. Ha elgondolok valamit, megpróbálom lezavarni, és ez mindig sikerült. Amíg persze nem látom, hogy a dolog működik, addig mindig félek - eddig szerencsém volt, azt hiszem. Az alkotást kényszerként élem meg, persze rengeteg öröm is van benne. Például erre a kiállításra is készítettem egy számítógépes „vázlatot”, aminek a megvalósítása elkezdett nyomasztani. Azután eszembe jutott egy másik korábbi tervem, amit szintén nagyon szerettem volna létrehozni. Ez most rettenetesen izgat, régóta félek, hogy valaki megcsinálja helyettem, annyira kézenfekvő, és benne van a levegőben. Merőben más jellegű munka lesz, mint amit eddig csináltam! A MÁSIK KÉRDÉSCSOPORT a digitális technikát érinti, amely az utóbbi 15 évben sokkol, vonz, befolyásol minket. Mennyiben változtatta meg munkastílusát a kompjuter? Mire használja a kompjútert? Milyen érzelmi, gondolati, etikai problémákat vetett fel az Ön számára? Elbűvölték-e a kompjúter által lehetővé vált fotómanipulálási lehetőségek? Csodás találmánynak látja, avagy egy újabb „Teufelszeug”-nak (ördögi eszköznek) tartja? A jövőt látja benne, avagy zsákutcát? Csontó Lajos: A számítógép megkerülhetetlen lett, pontosabban el lehetne kerülni, de minek, amikor sok dolgot egyszerűsít, gyorsít. A végeredmény, a kép a lényeges, és nem az, hogy miként állítjuk elő. Persze a számítógépes munka is rengeteg problémát vet fel, de a játék szinte korlátlan lehetősége az jó. Ezerféle változatot készíthetek rövid idő alatt, és eldönthetem, hogy melyik jó, melyek nem. Ez talán kifejleszt az emberben egy olyan képességet, hogy pontosabban és rögtön meglássa a helyesnek tűnő megoldást. Számítógépet használok mindenhez, amihez lehet. Természetes és gyakorlati a viszonyunk egymással, nincs érzelmi kapcsolatunk, bár az autóját is szeretheti az ember. A számítógépet nem tartom ördöginek, csupán eszköznek, az ördögi bennünk van, és nem a technikában. Minden gátlástalanul és erkölcstelenül használt médium kárt okoz az embernek, olaj/vászonnal is lehet kárt okozni. A fotómanipulálás csak eszköz, öncélú használata hamar kiábrándítja az embert. A számítógép már a jelen, a jövője olyan, mint egyre-másra felbukkanó kényelmi újításoknak az életünkben, a lényeg 10-15 éve már megtörtént. Jokesz Antal: Nem értem, hogy miért élethalálkérdés a kizárólag technológiai szinten zajló analóg-digitális vita. Maga a „vita” persze több szinten is létezik. Az igazán izgalmas része azonban megelőzi a technikai, sőt az esztétikai szintet is, és általában a valóság reprodukálhatóságának már-már filozófiai kérdését feszegeti. Ha egy kép nézése kapcsán kizárólag csak felszíni, technológiai kérdésként merül fel, annak a képnek valójában teljesen mindegy, hogy digitális vagy analóg. A képcsinálási technológia eljutott abba a stádiumba, hogy a kép felületéről már csak a szakemberek - vagy már ők sem - tudják megkülönböztetni a készülés feltételezhető technológiai rétegeit. A digitális technológiában már nincs olyan fix pont, mint az analógban a negatív film, holott jól tudjuk, a negatív és az egész expozíciós eljárás eddig is számtalan manipulációs lehetőséget tartalmazott. A változás most abban áll, hogy a manipulálás lehetősége kikerült a laboratóriumok világából, és senki sem fog mikroszkóppal rohangálni, hogy a percenként ezrével szemünkbe ötlő képek előállítási technológiáját elemezze. Ha valakinek tollal írunk, az nem ugyanaz a levél lesz, mint ha írógéppel írnánk, hogy a szövegszerkesztőről ne is beszéljünk. Másképpen fényképez az ember egy digitkamerával, mint egy analóggal, ahogy eddig is másképpen használtunk egy turista kompakt gépet, mint egy távmérős Leicát vagy egy tükörreflexes Nikont. Ha személytelenül akarom kifejezni, mostanában analóg módon exponált képi elemek metaforateremtését vizsgálom digitális térben, közben persze élvezem az idősíkok összecsúszását is. A számítógéppel képeket csinálok, akár egy nagyítógéppel, belenyúlok a színekbe, ahogy korábban a festékkel és ecsettel, vagy idősíkokat rendezek át vele, ahogy korábban a kettős expozícióval. A sokat emlegetett „manipulálás” már azzal elkezdődik, hogy ráfogjuk valakire vagy valamire a kamerát. Ennek a folyamatnak számos analóg és digitális állomása van, azonban az „elbűvölés” egyáltalán nem művészeti kategória, így ez nem is érdekes. A hitelesség és dokumentum fogalmát azonban - és ezáltal a valósághoz fűződő viszonyunkat is ideje lenne kicsit felülvizsgálni. A képi valóság sem térben, sem időben nem állandó, hiszen az nem más, mint a folyamatosan változó metaforák viszonya. Sem a technológia, sem a metaforarendszer változása nem függetleníthető egymástól, mert ezzel szakadunk el végképp a „hiteles valóság” illúziójától. A digitális technológia nem a jövő, hanem a mindennapi jelen. Abszolút természetes eszköznek tartom. A zsákutcák minden technológiában rendelkezésünkre álltak eddig is, miért éppen ebben ne lennének? A képelőállítási technológiák és a képek mennyiségi robbanásával nem a konkrét képek, hanem az uralkodó képi technológia mint vizuális közeg változtatja meg a konkrét képekhez fűződő viszonyunkat. A digitális technológia kicsit módosít az időérzékelésünkön is, ahogy a korábbi képi technológiák, a fotó, film vagy videó is ugyanezt tette a megjelenésével. Gerhes Gábor: A tamagocsi temetőhöz Japánból jöttek érdeklődők Dunaszekcsőre, azután a temető magától meghalt, és nem emlékszik már senki rá, csak Pazaurek Dezső, György, meg Szuhay Péter. Mindig a tartalom határozta meg a formát, a digitálisat is. A kőfejsze sem okozott elméleti problémát, a technikai fejlődés szükségszerű menete volt. Bozsó András: Volt egy kiállításom, ahol nagyon rossz negatívokkal dolgoztam, és a legegyszerűbb volt digitális technikával rendbe rakni az anyagot. A mostani kiállítás eleve digitális technikával jöhet csak létre. De én inkább ortodox fényképésznek tartom magam. Az új technológiára leginkább a szakmai munkámhoz van szükség, mert már mindent digitálisan kell készítenem, és kevesebb vele a munka, mintha manuálisan csinálnám. Másrészt a digitális technika olyan anyagi követelményeket állít a fotósok elé, hogy félek, ezt az akadályt nem fogom sikerrel bevenni. Sokkal, hogy egy olyan technikai színvonalat kell tartanom, amihez nincs bevételem. Nem lelki vagy etikai kérdések foglalkoztatnak, hanem az anyagi akadályok bosszantanak. Haris László: Mérnökként, de a tudományok iránt érdeklődő művészként is az a véleményem, hogy a számítástechnika az emberiség legnagyobb találmányai közé tartozik. A tűz, a kerék feltalálásához mérhető a jelentősége. Hogy tudunk-e vele normálisan élni, az persze súlyos probléma. A kérdésre, hogy jövő vagy zsákutca-e a digitális technika, a válaszom az, hogy egészen biztosan a jövő, de ez a jövő, lehet, hogy zsákutca. Rajtunk múlik. HOGYAN TEKINT A DIGITÁLIS KAMERÁKRA? Mire használja? Milyen mértékben szeretne ez irányban fejleszteni? Mi lesz a sorsa az analóg fényképezésnek? Csontó Lajos: Digitális fényképezőgépek vannak, és jó, hogy vannak, mert egyszerűbb, olcsóbb velük a fényképezés. Bár ez még messze nem jobb az analóg fényképezésnél, de csak idő kérdése, gondolom. Csak ritkán használom, főleg alkalmazott munkákhoz, mert nincs ilyen gépem, nem elvi okokból. Szeretnék egy mindennél kisebb, mindennél többet tudó és minél olcsóbb darabot. Remélem, hamarosan találkozom vele! Ahogy egyre jobb lesz a digitális gépek minősége (és lesz nekem is egy), úgy az analóg fényképezés lassan kikopik az életemből. Bár már a szkenner gyakran többet foglalkoztatott eszközöm, mint a fényképezőgép. Haris László: Számomra akkor vált igazán érdekessé a digitális fotótechnika, amikor megjelent az első archív pigmentnyomatot készítő nyomtató, az Epson Photo 2000P. Azóta használok filmszkennert, számítógépet és nyomtatót. Digitális kamerám még nincs, de biztosan lesz. Bozsó András: Az újabb munkámat egy kölcsönvett profi digitális kamerával készítem. Fotózhatnám ugyan az anyagot filmre is, de a digitális géppel időt nyerek, nem kell beszkennelnem. Örömmel üdvözölném azt a tündért, aki nekem mindent elérhetővé tenne: a hordozható digitkamerát stb. Használom a digitális technikát, mert jó dolog. De ha belegondolok mint művész, sokkal inkább szeretnék régi kémiai eljárásokat elsajátítani. Lusta vagyok, pedig régi vágyam, hogy ezeket megtanuljam. Jokesz Antal: Vegyesen használom az analóg és digitális technológiát, mindenfajta görcs nélkül. A görcs ma is inkább a műtárgypiac egy részét gyötri és azokat, akik eddig is technológiaidegen vagy anakronisztikus üzeneteket próbáltak fényképekbe gyömöszölni. Persze a hívó és fixír illata bennem is nosztalgikus érzéseket ébreszt, de nem rémülök meg akkor sem, ha egy képet nagyítva szemcsék helyett pixeleket látok. Viszont az is igaz, hogy ma már nem úgy tekintek egy fényképre, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt, ahogy természetes az is, hogy a képi kommunikáció sem ugyanazt a helyet foglalja el az életünkben, mint néhány évtizeddel ezelőtt, mert az új képi médiumok a gondolkodás módját is mindig megváltoztatják. Egyáltalán nem rohanok a technikai újdonságok után, ennek persze a mai tempót illetően anyagi okai is vannak. Nem felejtettem el a filmhívás folyamatát sem, és van még festékem meg ecsetem is. Egerem is van persze, de egyelőre macskát még nem kell beszereznem... Felelős kiadó: Dr. Fabényi Julia, a Műcsarnok főigazgatója A kiállítás kurátora és az újság szerkesztője: Gelencsér Rothman Éva Terv: Csontó Lajos MŰTEREM 32 darab van a szobám falán, ebből csak öt van fotópapíron, a többi vagy nyomdai termék, nyomat vagy eredeti festmény, grafika és egy perec. 2 hamis Mattis-Teutsch-linómetszet, 2 Dürer (ugyanarról az önarcképről készült két különböző képkivágású képeslap (fig. 6. és fig. 7.), 1 Tandori színes ceruzarajz (kevesebb több lenne, de így színesebb felirattal), 1 Várnagyfestmény (fejpályaudvar) tartalék lekváros kenyérrel (fig. 3.), 1 Deák Botond írógéppel írt kézirata, 1 Halász Máté-tollrajz, 1 Olescher-festmény, 1 Bodó - színes ceruzarajz, 1 Petrás István-fénykép egy szoborról (fig. 13.), 1 félig Megyik-reprodukció, 1 képcímlista, 1 Apollinaire-képvers barna csomagolópapírra vöröses-barnás színnel nyomva, 2 képeslap (a brüsszeli Hotel Hannon és a kerekes karácsonyfa), 1 diagram az anyagi helyzetemről 1997 októberéből, 1 2003-as naptár, 1 Nagy Tamás-fénykép, 1 tipométer-fénymásolat, 1 Halász Minka - színes tollrajz, 1 Bege Nóra-kép és 6 darab Halas. A hat Halasból kettő digitális kamerával készült felvétel tintasugaras nyomata. A kettőből az egyik, a régebbi feketéje már nem is annyira fekete, megy a bíborba (fig. 18.). A maradék négyből kettő rendes fénykép, az egyik színes, a másik fekete-fehér, és az ablakom látható rajta. Van még egy alaprajz a Kossuth-beli műteremről, illetve annak reprója (fig. 19) és a Jókedv című munka a „Kiemelés tőlem”-ből, ami nem más, mint egy 9x17 cm-es papírlapra felírt jókedv szó h.p. szignóval kiegészítve (fig. 20.). Bege Nóra fényképének reprodukcióját (fig. 25.) a Magyar Nemzetből vágtam ki. Egy csoportkép. Képünkön látássérült kisiskolások, ez van aláírva. A kép nekem pontosan szemmagasságban, szépen bekeretezve lóg a falon, munka közben folyamatosan a látóteremben, közel a számítógép képernyőjéhez. A naptár (fig. 28.) és a diagram (fig. 29.) mögöttem van, így sajnos nem látszik a képen. Nagy Tamás fényképe (fig. 16.) 8x10 cm-es. A két Dürer t és az Apollinaire-t (fig. 1.) kivéve a nem saját képeket a szerzőktől kaptam, a két Mattis-Teutsch pedig igazi saját készítésű hamisítvány. Halas István MŰCSARNOK kunsthalle I budapest A MŰCSARNOK FENNTARTÓJa hm rrf NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA Szepesi Anna