Made of paper (Szombathelyi Képtár, 2004)
Ajánlás T Azzal, hogy a kiállításon résztvevők nem témát, címet és ezzel körülhatárolt feladatot kaptak, hanem „csak" egy anyagot: a papírt, ezáltal a kifejezés módja, témája, műfaja, tartalma, a legszélesebb spektrumban mozoghat. A kortárs művészetben a szobrászaton belül (is) számos műtípus létezik egymás mellett, a realista, a konkrét ábrázolásoktól, a legszemélyesebb filozófiákat formába öntő organikus-nonfiguratív megnyilvánulásokig, a klasszikus szobrászat technikájától a digitális-koncept installációig. 2003-ban a Plastica Dreams - Szobrászat az installáció után című kiállítás a Műcsarnokban (Készman József és Százados László válogatásában) egy reprezentatív keresztmetszeten keresztül próbálta bemutatni a térben az identitásukat kereső műtárgyak jelenlegi helyzetképét. „A kiállítás megkísérel átfogó képet nyújtani arról a változásról, amely a 90-es évek közepétől kezdődően végbement a magyar művészeti színtéren a szobrászat műfajában.”* A jelen kiállítás egy biennále sorozat első bemutatójaként arra a kérdésre adhat egy lehetséges választ, hogy az installáció dominánssá válása és időleges elhalása után a szobrászatnak vannak-e még lehetséges útjai, meg tud-e még újulni? Az lehetséges utak közül ez a jelenlegi csak egy, de számos más útja van és mindegyikre érdemes odafigyelni. Ezen a kiállításon a művészeknek tehát „csak” a papír áll rendelkezésükre, hogy a gondolataikat térben kiterjedő formába öntsék. Ez az anyag már ezredévek óta bizonyít, de mintha napjainkban egy ijesztő volumenális tényre is ez az anyag hívná fel a figyelmünket. És ez a végesség érzete, a tartalékok kimerülése, a hulladékmennyiség végl(z)etessé növekedése. A papír alkalmasnak látszik többrétű mondanivalók kifejezésére, filozófiai, ökológiai, természetvédelmi szempontokra is ráirányíthatja a figyelmet, de megfelelhet csak egyszerűen esztétikai vagy tapintható, érzéki tulajdonságainak észrevétetésére, persze a szobrászat eredendő feladatát, a térproblémákat nem kikerülve. A papír anyagában van valami bizonytalanság, a fennmaradása, a maradandósága kétes, hulladékká alakulása szinte kétségtelen. Még akkor is, ha tudjuk papírra nyomják a könyveket és a pénzt, értékeink „papírban” fekszenek, az anyag könnyen megsemmisíthetőségében felsejlik egy szimbolikus-szentimentális aspektus, az elmúlás. És mindezek ellenére a papír képes arra, hogy az alkotók keze nyomán megszűnjön önmaga lenni, átadja magát a művészi akaratnak, képes elveszteni karakterét, hogy anyagtól független lét hordozójává váljon. Muladi Brigitta művészettörténész * Készman József - Százados László: Plastica Dreams, Praesens, 2003/2,128-130. Geleitwort Da die Teilnehmer dieser ersten Kunstbiennale-Ausstellung in Szombathely keine Themen, keinen Titel, keine genau definierte Aufgabe, sondern „bloss” ein Material, nämlich das Papier zur Hand nahmen, die Ausdrucksmittel, die Thematik, die Gattung und der Inhalt der Werke können sich in dem breitesten Spektrum bewegen. Von den konkret realistischen Darstellungsformen bis zu den tief persönliche Philosophien ausdrückenden organisch-nonfigurativen Manifestationen, oder von der klassische Techniken anwendenden Bildhauerei bis zu den digital verwirklichten Konzept-Installationen existieren in der Gegenewartskunst (auch) innerhalb der Skulptur zahlreiche Darstellungsformen nebeneinander. Die in der Budapester Kunsthalle von József Készman und László Százados in 2003 veranstaltete Ausstellung Plastic Dreams - Die Bildhauerei nach der Installation, versuchte einen möglichst vollen Querschnitt von der gegenwärtigen Stellung der Kunstwerke geben, die ihre Identität in dem Raum suchen: ’’Die Ausstellung stellt sich die Aufgabe, ein umfassendes Bild von jener Veränderung zu bieten., die ab der Mitte der 90er Jahre in der Bildhauerei der ungarischen Kunstszene vor sich gegangen ist.”* Diese Biennale als erster Teil einer Reihe sollte eine der möglichen Antworten auf die Frage geben, ob sich die Bildhauerei nach der dominant werdenden Installation und nach deren zeitweiligem Abgang, noch erneuern kann, ob sie noch eigene Wege hat. Der hier gezeigte ist nur einer dieser Wege, es gibt noch zahlreiche andere, und jeder von ihnen kann gerechtfertigt und bemerkenswert sein. Bei dieser Ausstellung steht den Künstlern „nur” das Papier zur Verfügung um ihre Gedanken in sich in räumlichen Formen auszudrücken. Dieses Material beweist seine Möglichkeiten schon seit Jahrtausenden, doch eben zu unserer Zeit lenkt derselbe Stoff die Aufmerksamkeit auf eine erschreckende,Volumenskrise. Ich denke an die Endlichkeit der Reserven und an die jeden Tag entstehenden Müllberge. Das Papier scheint fähig zu sein, vielfältige Ausdrucksformen zu tragen, kann philosophische und ökonomische Zusammenhänge sichtbar machen, oder lässt einfach seine ästhetischen, tastbaren, sinnlichen Eigenschaften wahrnehmen, ohne damit das Raumproblem als Grundaufgabe der Bildhauerei vermeiden zu wollen. Das Papier als Material hat etwas unsicheres in sich, seine Existenz und Erhaltung sind zweifelhaft, seine Verwandlung zum Abfall ist zweifellos. Man drückt die Bücher ebenso wie das Geld auf Papier, unsere Werte liegen in Papier, doch in seiner leicht vernichtbaren Qualität verbirgt sich der sentimental-symbolische Aspekt der Vergänglichkeit. Trotzdem mag das Papier seine materiellen Eigenschaften verlieren, um zum Träger eines von von dem Stoff unabhängigen, dem künstlerischen Wollen unterworfenen Daseins zu werden. Brigitta Muladi Kunsthistorikerin * József Készman, László Százados: Plastica Dreams, Praesens Mitteleuropäisches Zeitgenössisches Kunstblatt, 2003/2., S.19-