Peter Weibel A nyitott mű 1964-1979 (Műcsarnok, Budapest, 2005)

munkákról, konstrukcióról vagy rekonstrukcióról, Weibel mindig egy új műfogalmon dolgozott. Műveiben a klasszikus műfogalom zárt, objektszerű egységének megnyitását és megszüntetését a kezdetektől, 1964-től, a borító nélküli könyvtől a padlóra írt szövegen át (melynek értelmét a közönség először arra rálépve fejthette meg) egészen a médiainstallációkig következetesen hajtotta végre. Miközben a befo­gadó a realitás elemeként bevonódik a műbe, az ábrázolásba, a mű, a produktum folyamattá alakul, s a kiállítás közönsége már 1969-ben kiállítási "tárggyá" válik. Weibel értelmezésében a valóság az ábrázolás reális eleme, a realitás alkotóelemei részben a reprezentáció elemei, s a fikció, a látszat, az ábrázolandó médium a valóság részei. A médium nemcsak a valóság leképezése, hanem annak része, ily módon konstrukciója is egyben. Mindez a befogadóra is érvényes. Valóságos szemlélőként a képen, a médiumon kívül van, ugyanakkor a videóinstallációkon és digitális environmenteken a médiumon belüli képként van jelen. Az ábrázolás reális eleme. Mivel a befogadó részben az általa megfigyelt képben, médiumban van, a médiumok nyitottak, mégpedig olyan nyitott rend­szerek, amelyek készen állnak a befogadó beavatkozásaira is. KÉREM, NE VEGYE FIGYELEMBE EZT A TÁBLÁT! BOTTE, DAISES SCHßtOFTBIILD NOCHT ZU BEACHTEN« *<-****-* ÍKBBBHHHÍ-ÍHBBWHKÍ&-ÍHHHBKKKÍ «W-WHHHHHMTOÏ A befogadó a mű részévé, résztvevővé és annak részesévé válik. Alkotóvá, művésszé lesz, aki magatartásával és döntéseivel alakítja a művet. Weibel más, például gépi vagy médiaalapú eljárások és folyamatok sokaságán keresztül mutatta be az ember és gép, közönség és mű, rendszer és környezet közötti interakció lehetséges modelljeit. Peter Weibel "nyitott művében", melyben 1964 óta az interaktivitás HHttBH* ****-#-** 1

Next