Rákóczy Gizella - Négykarú spirálok (Budapest Galéria, 2005)

BEKE LÁSZLÓ Szín és matematika Rákóczy Gizella művészetében Rákóczy Gizella munkásságát esztétikai azaz filozófiai szempontból úgy jellemezhetjük, mint szellemi és természettudo­mányos törvényszerűségek felkutatására, meglátására és megmutatására tett kísérletek folyamatát vagy sorozatát. A mű­vész szándéka nem teljesen azonos a tudóséval, mert ez elsősorban megállapítja (akár in abstracto) a­­ mi esetünkben túlnyomóan geometriai és algebrai­­ törvényszerűségeket, míg a művész érzéki/érzékelhető (élvezhető) formában tárja őket elénk. Ami a magyar kulturális és művészeti életet illeti, Rákóczy tevékenysége sohasem tartozott a „fősodorhoz", mert ugyan volt és van nálunk is geometrikus vagy szisztematikus művészet, mely főleg Vasarely és mások nemzetközi felfutásával függött össze, de ennek már a leszálló ágában vagyunk s Rákóczy amúgyis csak a perifériáján jelent meg. Időről időre viszont előtérbe kerül az „Art & Science" problémaköre, ezen belül is a geometria (tágabb értelemben véve a matematika), a színelmélet vagy a számítógépes programozás által felvetett kérdések egészen új területe, e sorok írója pedig különösen fontosnak tartja azokat az aktuális tendenciákat, melyeket hazánkban egyfelől Maurer Dóra, Gáyor Tibor vagy Mengyán András, másfelől az Ornametria elnevezés alatt összegyűjthető tendenciák képviselnek. (Utóbbi esetben olyan „szigorú", szisztematikus, matematikai alapú művészi formaalkotó programokra gondolok, melyek tudo­mányos vagy kvázitudományos szempontból is értékelhetőek, kontrollálhatóak, másfelől racionálissá teszik a hagyomá­nyos díszítőrendszerek működését.) Rákóczy Gizella a Budapest Galériában csak három művet (vagy műegyüttest) mutatott be, két 4x6 egységből és egy 4x24 egységből állót. Közös mindannyiukban az egységeken belüli négyzethálós elrend­ezés. A háló egyes mezőiben az akvarell technikájából adódóan különböző fedettségű­ transzparenciájú, változatokban gazdag színárnyalatok jelennek meg, számszerű összefüggéseiket azonban nem könnyű rekonstruálni. A festő tulajdonképpen mindig ugyanazt csinálja: minden lapon egyenletes színsávokat fest, a négyzethálós elrendezésnek megfelelően hol vízszintesen, hol függőlege­sen viszi végig a színeket, melyek egymást keresztezve egymással átfedésbe kerülnek A sávok szélessége lehet azonos, de történhet számszerű törvényszerűségek (pl. a Fibonacci-sor) érvényesítésével is. A színkombinációk milyensége a továbbiakban attól függ, hogy hány szín, és egy-egy színen belül hány tónusfokozat kerül „bevetésre”. Hozzáadott szürke vagy fekete itt sehol sem szerepel. Könnyen belátható, hogy egyes mezőkben akár száznál is több „réteg" kerülhet egy­másra, pontosabban több százszor is végigmehet rajtuk a művész ecsetje.

Next