Szilágyi Béla szatmári festőművész kiállítása (Városi Galéria, Nyíregyháza, 2005)
Szilágyi Béla 1935. július 26-án született Sepsiszentgyörgyön. Művészeti tanulmányait 1953-1959 között Kolozsváron a „Ion Andreescu" Képzőművészeti Főiskolán végezte. A főiskola hallgatói 1956-ot követően hozták létre a petrozsényi művésztelepet, mely 1959-1968-as években Szilágyi Bélának is kiváló kibontakozási lehetőséget kínált. 1968-1975: rajztanár Sárközújlakon (Szatmár megye). 1975-től a Szatmár megyei Múzeumban múzeográfusként dolgozott, nyugdíjazásáig Sárközújlakon él. 1962-től tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének. 1987-1990, illetve 1993-1997 között a szövetség Szatmár megyei fiókjának elnöke. Munkáival 1958-tól közös és egyéni kiállításokon szerepel Románia, Magyarország, Hollandia, Németország, Ukrajna több városában. 1958-ban a marosvásárhelyi képzőművészeti pályázaton Petrozsény című alkotásáért harmadik díjat kapott, majd 1967-ben a petrozsényi művelődési ház díszítéséért, mint társszerző, elnyerte a Romániai Képzőművészek Szövetségének második díját. Életrajzi adatok Ötven esztendőnél több idő telt el azóta, hogy Szilágyi Béla belépett a kolozsvári művészeti főiskola kapuján. Neves professzorok - maguk is kiemelkedő alkotóművészek - irányításával sajátítja el a művészet műhelytitkait, bontakoztatja ki saját művészi eszköztárát. Rajzok, festmények, iparművészetialkotások megannyi lehetőség és kifejezési forma, erőpróba az ifjú művész számára. A portréktól a monumentális alkotásokig terjed érdeklődési köre. Különösen ez utóbbiak adnak lehetőséget képzelőereje, kompozíciós készsége kibontakoztatására. A petrozsényi művésztelepre került fiatal művész elsősorban a monumentális művészetben nyer bizonyítási lehetőséget. Társszerzőként alkotja meg az Izvemai energetikai létesítményt díszítő mozaikképet; a petrozsényi művelődési ház belső díszítését szolgáló hét monumentális felület — öt mozaik, egy faintarzia és egy fémdomborítás, valamint a petrozsényi Bányamérnöki Főiskolán látható, secco technikával készített monumentális alkotás jeleníti meg Szilágyi Béla - alkotótársaival egybehangolt - művészeti elképzeléseit. Szatmárnémetiben, ugyancsak társszerzőként szignálja az Aurora szálló fogadócsarnokát díszítő faintarziát, a Mondiala készruhagyár főépületét díszítő mozaikfalat, az ifjúsági klub előcsarnokában levő faintarziát és domborítást, valamint a sárközújlaki cukrászdában levő faldomborítást. Mihai Nadin bukaresti műkritikus a Szatmár megyei művészeti életről kiadott 1975-ös album előszavában rendkívül elismerőleg méltatja az alkotó dekoratív alkotásait. Szatmár megye művészeti életében, a művészet iránt érdeklődők táborában a festőművész lett közismertebb. A megyei tárlatok közönsége felfigyel az 1968-ban Szatmár megyébe költözött festőművészre, alkotásaira. „Egyetlen képe sincs, melyen ne éreznénk a teljességre való törekvést, nem csak a gondolat tartalmának felszínrehozását illetően, de a kifejezés gondosságát is. A gondosság, művészi igényesség ugyanis Szilágyi piktúrájának másik nagyon értékes jellemvonása. Képein a megvalósított harmónia uralkodik (...) nagy művészi gonddal és belső fegyelemmel dolgozó festő, amit művei igazolnak." - méltatja első szatmári kiállításán a helyi lapban Gyöngyösi Gábor. Ugyanily elismeréssel szól róla Banner Zoltán kolozsvári műkritikus: „... geometrikus felületritmusa elvontságában a hétköznapi emberi lét legellentétesebb érzelmi kontrasztjait hordozza". A múló idő természetszerűleg hozza magával a művészi kifejezés forma és technika változását. „Gazdag életműve több korszakot ölel fel: míg a hatvanas évek formabontó kísérleteiben sötét tónusok szigora tartja össze a mozgalmasan komponált felületet, a hetvenes években képei fokozatosan kiszínesednek, kivilágosodnak. Ha tárgyi elemet visz a képbe, ezt »kíméletlenül« szedi szét, hogy alávesse a festői gondolatnak" - írja róla 1991-ben a bukaresti országos napilapban Gál Éva Emese. Ez utóbbi metamorfózist érzékelteti dr. Dömötör János hódmezővásárhelyi múzeumigazgató is: „A fények villódzása, a színek foltjainak áradása olyan mértékben hat rá egy-egy művében, hogy az erdőt szinte elfelejtjük, és az elvont felület esztétikumában merülünk el. " Az erdő, a természet, a tájélmény lesz az utóbbi esztendők meghatározó témája festészetének. Elvonulás ez a világ zajától, a létküzdelem durvaságai elől? Korántsem! A természetben az örök értéket, talán a legfontosabbat, a harmóniát keresi, tárja elénk. Azt a csodát, amely e rohanó tempójú világ emberének életéből oly nagyon hiányzik. Ez a gondolat, ez a törekvés hozza közös fedél alá az itt látható képeket is. Megannyi csepp a tengerből, fél évszázad alkotó éveinek gazdag terméséből, sokszínű világából.