Aknay János (Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, 2006)

AKNAY JÁNOS (Nyíregyháza, 1949. február 28.) TANULMÁNYOK 1959-1963: Képzőművészeti szakkör, Debrecen, tanára: Veress Géza 1963-1967: Képző- és Iparművészeti Gimnázium, Budapest tanára: Sebestény Ferenc díjak (válogatás) 1978 VLS Kísérleti Műhely, Fiatal Művészek Stúdiójának díja 1989 Neufeld Anna-díj 1996 Pro Urbe Szentendre 1996 Pest Megyei Művészetért díj 2000 A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje 2002 Munkácsy-díj 2003 Siklósi Szalon díja 2004 Flajdaböszörményi Nemzetközi Művésztelep, Káplár József díj 2005 Szekszárd, Magyar Képzőművészek Szövetség fődíja Aknay angyalai emberi érzésekkel felruházottak, antropomorf jegyeket viselnek magukon. Tegyük hozzá egyik csoportjuk, főként az Őrangyalok, hiszen találkozhatunk absztrakt angyalaival, s olyan angyalokkal is, akik az arany háttér előtt mozdulatlanul, fekete folttal ábrázolódnak, s az időtlenséget sugározzák, az ikonok világát idézik. Amennyiben analógiákat keresünk, elsősorban Vajda Lajos szentendrei festő képi világában találunk hasonló megoldásokat. De említhetem Korniss Dezső, Deim Pál, Balogh László nevét is, akik szintén a szentendrei iskola képviselői. Hatásuk tagad­hatatlan Aknay művészetére. Azonban képei mindegyike aknais, aknai­ jegyekkel - kiragadva például a szubjektív módon használt rovás jeleket - felruházott. Aknay János szemérmes ember, nemigen nyilatkozik szívesen, ha művé­szetéről faggatják. A Szentendre és vidéke című újságnak, 1999-ben adott nyilat­kozatában mégis megtette, s vallomásával, a személyes tragédiáról, a lényeget világította meg az angyal motívum eredetére vonatkozólag: „Volt egy kislányunk, Sárika, aki nyolc évesen meghalt leukémiában. Ebben az időben kezdtem el festeni az angyalt amely több mint angyal, átlényegült gyermek és olyan szellem, amely őriz, véd, figyel. Ahol az angyal megjelenik, nagyobb baj nem lehet. Része életemnek, de része a mindenségnek is: közkinccsé tudom tenni, ezáltal mindenkié lett illetve lehet... Az angyal mint motívum végtelen lehetőségeket nyitott meg számomra, ki tudom vele fejezni, amit szeretnék." A lelkek színek általi érzékelése, ez az, amit a festő palettájáról a kép síkjára varázsol, vizuálisan láthatóvá tesz! A kékek, melyek János vásznain is oly gyakran megjelennek - egyik kedvenc színeként - az ég a levegő, a víz színe, avagy az Istenanya köpenyének színe volt a középkorban. Ennek a kornak a színszimbo­likájában az igazság, a tisztaság hűség megtestesítője. Az ég kékjében megjelenő angyalok már a színükkel jelezték, hogy a földi légkörhöz tartoznak. Visszaköszön ez a színszimbolika a festőművész Szent család alkotásán, hiszen Mária alakja szintén kék. Végig elemezhetnénk a képek mindegyikét ebből a szempontból, hiszen alkotásai tükrözik a lélek, a lelki erők színes képleteit, expresszívek. Csupán az említett képnél maradva, hívom fel figyelmüket Szent József föld (szürke, barna) színű figurájára, a kis Jézus fehér (tisztaságot, istenséget jelképező) alakjára. Az antenna­vagy fésű­szárnyú három alak egymás előtt álló, egységüket, összetartozásukat szimbolizáló kompozíciója a kék és barna ablak terébe helyezve mindkét világhoz való tartozásukat jelöli. A művészek teremtő, művészi képzeletében, az imaginációban olyan mágikus erő rejlik, mely által láthatóvá lesz a láthatatlan teljesség. Az ortodox szemlélet­mód szerint Isten megjelenésének helye az ikon, amely a transzcendens világ megtapasztalhatóságát, szemlélhetőségét jelenti az emberi értelem számára. Baász Imre Művészeti Alapítvány, Sepsiszentgyörgy Ferenczy Múzeum, Szentendre Kortárs Gyűjtemény, Salzburg Kortárs Magyar Gyűjtemény, Dunaszerdahely Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK (VÁLOGATÁS): 1972 József Attila Művelődési Központ, Szentendre (Holdas Györggyel, Matyófalvi Gáborral és ef Zámbó Istvánnal) 1989 Szentendrei Képtár Szentendre 1993 Horváth & Lukács Galéria, Nagycenk 1995 Barcsay Iskola Galéria, Szentendre 1997 Kultúrpalota, Marosvásárhely 2000 Szent Mihály kápolna, Budapest 2004 Y Galéria, Szentendre 2006 Abigél Galéria, Budapest 2006 Múzsák temploma, Sárospatak 2006 Belvárosi Galéria, Debrecen KÖZTÉRI MUNKÁK: 1995 „Angyal" (fa-fém, fa, fém, festett műgyanta, aranyfüst) a Fő Posta előtti tér, Szentendre 2003 „Városvédő Angyal" (triptichon, akril, merített papír, fa) A Szentendrei Skanzen belső fogadótere Pavel Florenszkij ortodox teológus, művészettörténész egyetlen mondatba sűrítve ezt így fogalmazta meg: „Minthogy van Rubljovnak Szentháromság-ikonja, nyilván van Isten is!" (Az ikonosztáz, 2005) Nemcsak a képzőművészek, de az írók, költők képzeletét is megragadták az égi lények. Kiragadva pár példát: említem Kosztolányi Dezső Gipszangyal­ át; Dsida Jenő Angyalok citeráján, 1938-as verseskötetében megjelent Chanson az őrangyal­hoz című versét; Pilinszky János Álom c. versét; Nagy László Zöld angyal­ át; de említhetem a költő Weöres Sándor nevét is, aki A teljesség felé című művében, 1944-45-ben élményszerűen ír az angyalokról. „A személyiség­ mögötti végtelen áramokat a keresztények angyaloknak, az ógörögök isteneknek, az indek déváknak nevezik. Kifélék ezek az angyalok, istenek, dévák? Nem személyek; a minden­séget átható lélek-erők; ...a személyi­ség burka alól feltáruló meztelen lélek erői; a léleké, mely nem „az én lelkem" s nem „külön lélek", hanem a „lélek", határtalanul. Az egyéniségbe­ süppedt mai ember elvesztette az angyalokról való tudást; ... nem tud arról, hogy személyisége és lelke nem azonos ; arról, hogy időbeli személyisége mögött rejlik a nem-időbeli lélek, mely ... tagolatlan, határtalan. ... S aki múló személye alá hatol, érintkezésbe lép az angyalokkal, ahogy a börtön­ablakot kitörő rab érintkezésbe kerül a tiszta levegővel" Pilinszky János (Álom, 1974) angyala álmában jelenik meg a kiválasztottnak, ahogy a bibliai történetekben is olvashatjuk, "s szövetségüket a homlokára nyomott csókkal pecsételi meg" (Kuklay Antal: Kráter peremén). Öt nemtelen lény lehajol, / lehajol, s felemelkedik. / ... Sárga haját megérinti a szél/ szövetséget kötök vele,/ a gyönyörű fej elgondolkodik,/ s úgy néz szembe, hogy nem látni szemét. " Nagy László színeket társít az angyalokhoz: „gyémánt fénnyel szememet sütötte" (Az angyal és a kutyák, 1944-46), vagy „jött a Zöld Angyal tomboló zöld paripákkal" (Zöld angyal). Hasonlóképpen vallja Weöres Sándor is a lelkek színes érzékelésének lehetőségét: az öregedő emberről mondja: „Az a kevés ember, aki úgy öregszik, hogy vénsége nemes kiszáradás, nem pedig kényszerű elfakulás: csupa érces szín, ezüst, bronz, arany" Az elmúlt korok festői számára sokféle megkötöttség létezett, az ikonográfiai előírások, a képírók mintakönyvei egyedüli etalonokként követendő előírások voltak. Ezek a kánoni előírások letisztult, kimunkált formai megoldásokat biztosítottak a lelki tartalmak számára. Az izmusok koréval megszűntek ezek a kötöttségek, "mederbe terelő" tényezők, s a mű festői talán nehezebb feladatok elé állítódnak, hiszen maguk kell, hogy rátaláljanak saját vizuális nyelvezetükre. Ezt az egyéni hangot Aknay János már megtalálta, s képein megfigyelhető a jellegzetes aknai­ világ. Vámosi Katalin művészettörténész AKNAY JÁNOS 2006 KORTÁRS MAGYAR GALÉRIA DUNASZERDAHELY

Next