Csernus Tibor festőművész retrospektív kiállítása (Kogart Ház, Budapest, 2006)

MINYASZ LÁNYAI • 1990 „Egy dél-alföldi kis faluból, Kondorosról származó magyar festő Párizsban, minden évben, Halottak Napján, virágot visz Edgar Degas sírjára a montmarte-i temetőbe. Ez az egyszerű megálla­pítás, ha nem tudnánk is semmi többet Csernus Tiborról, felérne egy egész életrajzzal. Kevés, ha azt mondom: megható. Titkokat sejtet, az élet és művészet kiismerhetetlenül és kiszámíthatat­lanul kígyózó és összefonódó útjainak titkait. Nem segít viszont megértenünk azt, hogy hogyan, s miért dob minket a sors éppen oda, ahová és éppen úgy, ahogy. És vajon ennek a helynek a szel­leme összetalálkozik-e saját belső szellemi centrumunkkal? Csernus Tibor valószínűleg megtalálta a számára legmegfelelőbb szellemi kisugárzást Párizsban, a Bateau Lavoir műteremházban, ahol egykor Picasso és Braque dolgoztak, s amelynek fél kilomé­teres körzetében élt és festett Degas, Manet, Toulouse-Lautrec vagy éppen Van Gogh. Csernus bizonyára nagy belső örömmel nyugtázta annak idején a műtermet kiutaló határozatot, a sors által vezérelt véletlent. És persze jó érzés Lehetett azután naponta koptatni a nagyra becsült elődök nyomában a place Emile Goudeau felé kapaszkodó rue Ravignan macskaköveit, de azért Csernus számára, kinek éjszakai álmaiban bizonyos fájdalmas nosztalgiával még most is beúszik a hajdani budapesti Dráva utcai műterem lépcsőháza, a montmarte-i romantikánál fontosabb lehetett a festészet hívása. Egy Degas-táncosnő karmozdulata és egy Lautrec-alak tépte. Mert Csernus Tibor festő-kortársaihoz képest kiváltképp szeretett párbeszédbe elegyedni a körülötte bolyongó szellemalakokkal. Mit vitt vajon magával Magyarországról? A személyes emlékekkel együtt a nyelvet, melyet negyven év távlatából is kifogástalanul őriz, min­denképpen. Most is, mindig szívesen és bőségesen idéz a magyar irodalomból. A festészetből pedig? Mestere, Bernáth Aurél mellett legnagyobb tisztelettel Ferenczy Károlyt, a nagybányai plein air iskola nagyszerű festőjét emlegeti. Csernus, ha festészetről van szó, szigorú mércével mér. De akárhogy is ítéli meg a magyar festészetet, akarva-akaratlanul magával vitte az alföldi festészet fojtottan izzó színeit, sűrű, nehéz csak­­­ obscourját, a tanyák életképeinek drámaian heves gesztusait."

Next