Gáll Ádám festőművész (Debrecen, 2006)
MÉLYSÉGEK Gáli Ádám új művei A hagyományos táblakép-műforma szabályrendszere szerint, de azt mégis felbontva és megújítva alkotja új műveit Gáli Ádám festőművész. Változatlan a képformátum, a négyzet vagy a téglalap alakú befoglaló forma, és megmaradt a fal síkjára függesztett pozíció is, de a fogalmi és a valóságos kereteken belül minden más megváltozott: a hagyományos festői kifejezőeszközök helyére új alkotóelemek, új kifejezések, különös hatórendszerek léptek. Az ezredfordulón alkotott Gáli Ádám-művek szervesen kapcsolódnak a XX. századi képalkotás neoavantgarde kezdeményezéseihez és vívmányaihoz. E festő törekvései leginkább a magyar művészetben a múlt század hatvanas éveinek végén indult, a Szürenon alkotóinak munkássága által körvonalazódó és kibontakozó tendenciák továbbvivői. A képfelület relieffé, képtereppé, majd képtárggyá változtatásának folyamatában az első állomás a festék vastag rétegekben, domborműszerű faktúrát alkotó formában való felvitele és rögzítése volt, amelyet aztán a különböző anyagok - homok, föld, salak, kőpor, papírmassza stb. - alkalmazása, képbe, illetve képpé építése követett. Ez az egységesnek minősíthető, ám mégis sokszínű, más és más alkotómódszerre, egyéni technikai megvalósításra alapozott képalkotó metódus erőteljes áramlattá alakult a közelmúlt évtizedeinek kortárs magyar művészetében. Paizs László, Kovács László, Dréher János, Birkás István, Újházi Péter, Záborszky Gábor a hagyományos festészeti eszközöket elvető művei igazolják ezt. Az 1990-es évek első felének Gáli Ádám-képei még szabályos olaj-vászon kompozíciók voltak, amelyeknek kékesszürke-fehéres derengése és fel-felbukkanó figuratív motívumai mellett hallatlan kontrasztot alkotva jelennek meg ezek az új, elvontságokba és sötétségekbe, tompaságokba burkolózó alkotások. Gáli Ádám ezredfordulós képdomborművei-képtárgyai formailag az absztrakt expresszionizmus, a fasizmus, az (irányított) gesztusfestészet és a geometrikus absztrakció tanulságait kamatoztatja: művei magával ragadó érzelmi izzással, felkavaró indulatokkal áthatott, a megfoghatatlanul egymásba olvadó és egymástól elváló foltok kolorisztikus együttjátszására alapozott, nemegyszer szabályos, geometrikus alakzatokat felvonultató, a festőiségeket a képzelief téri viszonyai között kibontó kompozíciók. A formajegyek kapcsán természetesen megfogalmazható az akadémikus kérdés, hogy egy szétporladó, alaktalan foltokból szerveződő, időszaggatta falfelület precíz és hű festői leképezése a figurativ vagy a nonfigurativ, a természetelvű vagy az elvonatkoztatott képalkotás kategóriájába sorolandó, de a kifejezés mikéntjénél sokkal fontosabbak a leképezés vagy a képteremtés által megragadott jelentéskörök, a művek által tolmácsolt emóciók. Az új alkotások koloritja végtelenségig lefojtott: a szürke alól előszüremlő barnák, vörösök, sárgák rendkívül visszafogottan, mintegy csak lappangón lehetnek jelen. Néhány munkán csak a vakító fehér törheti át az uralkodó sötétségeket vagy szürkeségeket. A fantasztikus részletgazdagságúvá kidolgozott „képfelületek” építések és rombolások-roncsolások nyomait hordozzák, rétegekből, töredezettségekből, kráterekből, karcolásokból, horzsolásokból, felülethiányokból szerveződnek, amelyeket a tudatos vagy a véletlenszerűen bekövetkezett beavatkozások, a fennmaradás vagy a szétporladás esélyének kételyei éltetnek. A motívumokká alakuló foltok, sávok, repedések, rajzolatok, struktúrák sohasem tárják fel lényegüket, eredetüket, értelmüket: mindent áthat a sertésszemség, a bizonytalanság, a kíméletlenül pergő idő hullámaiban való visszafordíthatatlan elsüllyedés veszélye. Mintha felszínre bukkanna valami masszív szerkezet, mintha rögződne, kikristályosodna egy-egy jel, de aztán elveszik minden az enyészet uralmában. Ez a homály, a dolgok körvonalait és lényegét elmosó jelleg, a megfoghatatlanság a Gáli Ádám alkotta művek végtelen szomorúságokkal, szorongásokkal, feszültségekkel telített atmoszférájának és tartalmi köreinek, a kompozíciókat uraló életérzéseinek éltetője. Az enyészet felett úrrá válni vágyó műveket szemlélve és átélve létünk kíméletlenül pontos, tragikus mélységeket feltáró, transzcendens szépségeket csillogtató lenyomataival szembesülünk. Wehner Tibor