Sallai László fotókiállítása (Ceglédi Galéria, 2007)

Sallai László 46 éves közgazdász, könyvvizsgáló Cegléden született és Cegléden is él, ahol könyvelő- és könyvvizsgáló irodája van. Egyetemi éveiben szabadidejében a fotóművészethez vonzódott, és évekig az amatőr fotózás fontos szerepet töltött be életében, különösen a fények, színek és formák érdekelték. Később elfoglaltsága miatt kénytelen volt feladni ezen kedvtelését, de a fotóművészethez való vonzódása továbbra is megmaradt. 1998-ban munkája közben kikapcsolódásképpen kezdett kísérletezni a számítógéppel való „képalkotással”, ennek lehetőségeit felfedezve közvetlen környezete szebbé tételére, illetve a feszültségek és érzelmek „levezetésére” és kifejezésére computergrafikákat készített, melyekből 2001-ben kiállítása volt a Ceglédi Galériában. 2002-ben a digitális technika adta lehetőségeken felbuzdulva digitális fényképezőgépet vásárolt és újra fotózni kezdett. 2004-től kezdődően sza­badidejének nagy részét, régi szenvedélyének hódolva, a fotózással tölti. Képeit maga állítja elő a fényképezéstől a digitális számítógépes laboráláson át azok kinyomtatásáig. A színes felvételeken elsősorban környezetünk sokszínűségét szeretné bemutatni, de főként fekete-fehér felvételeket készít, melyekkel a természeti tájak, épített környezetünk lenyűgöző méreteit, formáit, drámaiságát és nyugalmát érzékelteti úgy, ahogy azt ő látja, ahogy átéli. Célja, hogy az embereket képeivel ösztönözze arra, hogy környező világunkat ne csak nézzék, de lássák is a benne rejlő szépségekkel, és inspirálni kívánja embertársait a képi önkifejezésre a jelen kor számítástechnikai lehetőségeit felhasználva. Békés magány

Next