Haraszty István (Hamilton AULICH ART Galéria, Budapest, 2010)

KÉP, DOMBORMŰ, KOLLÁZS, MOBIL Átképző o Retraining, 2009 vegyes technika o mixed media, 50 x 70 cm Eszköztár o Equipment, 2009 vegyes technika o mixed media, 80 x 90 cm csodák, és a lecsupaszított realitások csapdáiban már csak a művészet éltetheti reményeinket, felülemelkedve a súlyos gondokon elmerülhetünk a „képsíkok” mélységes, bársonyos sugárzású színmezőinek árnyalataiban, a hideg-rideg fémelem-rátétek formai változatosságában, az alumínium, a krómacél, a réz a fénysugarakban élesen felvillanó vagy azokat tompán elnyelő ref­lexeiben, a hallatlan érzékeny, vissza-visszatérő rozsdafelületek gazdag, barnás-sárgás-szürkés­­ vöröses váltakozásaiban. És mindenkor a technikai kivitel fantasztikus igényességében, töké­letességében. A korral együttlélegző, az eleven jelentésköröket megragadó munkák között az ezred­forduló óta mind gyakrabban tűnnek fel a zsebóratékokból, a mutatóiktól megfosztott óraszámla­pokból összeállított dombormű-kollázsok Harasztÿ István munkái között, s e műveket szemlélve nem nehéz felfedezni, hogy a művész egyre hevesebben hadakozik a kíméletlenül múló idővel. Ez a hada­kozás korántsem hiábavaló: újabb és újabb jelentőségteljes műegyüttesekkel gazdagítja az életművet és a jelenkori magyar művészetet. (Az új művek körében boldog 75. születésnapot, Édeske.) A művészet történetének évszázadaira visszapillantva regisztrálható, hogy egyes korszakokban az al­kotóterületek, a művészeti ágak, a mesterségek és a technikák szigorú, hierarchikus rend szellemében és gyakorlata szerint elkülönültek egymástól, míg más időszakokban összefonódtak az elméleti alap­vetésekben és egy-egy művész munkásságában is. A modern művészetben, és így napjaink magyar művészetében is — amikor már teljesen elmosódtak a különböző ágazatok, műformák és műnemek, műfajok és műtípusok közötti határvonalak, amikor kitágultak az anyagalkalmazás és -megmunkálás metódusai, amikor teljesen összekeveredtek egymással a technikák és a médiumok — számos olyan, eredetileg festőként indult, vagy festőként kategorizált alkotó munkálkodik, akinek munkásságában már véglegesen, vagy esetleg csupán egy-egy alkotóperiódusban a szobrászati alkotómunka vált hangsúlyossá vagy kizárólagossá. És ugyanígy felfedezhetünk olyan szobrászokat is, akik festőként, festészeti alkotásokkal lépnek fel. A határsértések és határátlépések következményei természetesen nem csak az alkotóterület-váltásokban érhetők tetten, hanem magukban a művekben is, pl. a festői szemlélettel alakított plasztikákban, vagy a plasztikussá formált képekben. Az alkotóterületek egyesü­léseinek és szétválásainak, szeszélyes váltakozásainak korszakában egy biztosnak tűnő megállapítást tehetünk, amely napjaink jelenségeit áttekintve is igaz lehet: a festők sokkal nagyobb számban és intenzívebb elhivatottsággal fordulnak a szobrászat-vagy a hagyományos terminussal szobrászatnak nevezett műalakítás — felé, mint azok a szobrászok, akiknek munkásságában a festészet kap fontos szerepet. Könnyedén és hosszan-hosszan sorolhatnánk a festő-szobrászok névsorát, míg a szobrász­festők számbavételével már sokkal nehezebben boldogulnánk. A laikus vélekedések szerint e második csoportba lenne sorolható a modern magyar művészet iskolateremtő, művészettörténeti jelentőségű, remekbe szabott kinetikus művekből és objektekből álló életművet teremtett mestere, a mobilszobrász Harasztÿ István is, akinek a besorolása korántsem ilyen egyértelmű: a művész ugyanis pályája kez­detén festőnek készült, és immár több mint két évtizede, az 1987-es berlini ösztöndíjas periódusa óta fest, illetve készít képeket, illetve a táblakép-műformával rokonítható kompozíciókat, s a közelmúltban rendre visszatért, visszatér e nehezen kategorizálható művek megalkotásához. Miként szobrászatát, ,festészetét” is a keresés, a kísérletezés, a szabályok megszegése, a konvenciók elvetése, a leleményes és eredeti látásmóddal meghatározott és áthatott műteremtés jellemzi: a tradicionális, festett felületek csupán mintegy keretbe foglalják a kép terében lejátszódó azon fantasztikus képi-plasztikai történése­ket illetve jelenségeket, amelyek a különböző anyagok, elemek, tárgyak, alkatrészek felvonultatása és kollázsszerű összeillesztése révén játszódnak le illetve öltenek testet. Harasztÿ István képei csaknem minden esetben — mozdulatlan, vagy megmozgatott, vagy megmozgatható , kollázsszerű dombormű­­vek: a Mestert a síkban sem hagyják nyugton a tér csillapíthatatlan kihívásai. A Haraszty-oeuvre-katalógus 2009-ben mintegy 130 új művel gazdagodott, és e száznál több alkotásból válogatva állította össze a művész és a 75. születésnapot köszöntő kiállítás rendezője az Aulich Art Galéria ünnepi kollekcióját. A festői és plasztikai, a síkbeli és a domborművű műalkotó-, ható- és kifejezőeszközöket hallatlan finom egységbe foglaló munkák motívumai között hol valósá­gos tárgyak - órák, óra-számlapok, ecsetek, sípok, cipzárak, sakkfigurák, elektromos kütyük, kézi­­szerszámok, korongok, lamellák, karikák, pálcakötegek — jelennek meg, hol meg a lézerrel vágott krómacél-lemezkivágatok által megrajzolódó felületek takarására-megjelenésére, szabályozott folt- és körvonal-játékára hangolt a kompozíció. A keretbe foglalt, falra illeszthető, szabályos négyzet vagy álló és fekvő téglalap alakú - s tulajdonképpen a képekhez, a táblaképekhez csupán e külsődleges je­gyek alapján kapcsolható —művek végső soron két, egymástól élesen elváló csoportra oszthatók: a geo­metrikus rendbe — így a négyzet, a háromszög, a kör alakzatait megrajzoló, vagy ezen elemek alakzata­ira felfűzött, vagyis a világos, tiszta szerkezetre, kompozícióra épített­­ alkotásokra és a motívumokat, az elemeket mintegy halmazszerűen, látszólag áratlan, zuhatagként felsorakoztató művekre. Az élet­telen, mozdulatlan tárgyak és elemek mellett egyes műveken megjelennek nyitható-csukható szerke­zetek, illetve a megmozduló, megmozdítható mű-alkotórészek, amelyek természetesen nem csupán formai síkon hordozzák a változtatás lehetőségét, de a képi megjelenés-módosulást követő jelentés­­változás mögöttes tartományában is, a parányi elmozdulás alapjaiban változtatja meg az eredeti álla­pot megjelenése, látványa által hordozott jelentésköröket és jelentéseket. A kiállításon bemutatott néhány ko­rábbi keletkezésű elektromos mobil és fizikai behatás révén megmozdítható, működésbe hozható kinetikus munka kapcsán utalhatunk arra, hogy Harasztÿ Istvánt már a „tiszta” plasztikai indíttatású alkotásokban is az ál­tala konstruált, öntörvényei szerint létező és működő gépezet, és a gépezetbe került (öntör­vényei szerint létező és a gépezetbe kerülő) porszem érdekelte: a megszokott, a normális működés, történés módosulása, a meglepő, új pályákra térülés jelensége és szituációi, a változások, a dolgok rendes menetét fel­borító beavatkozások felszíni és rejtett ok­okozati összefüggései, és aztán mindennek korántsem egyenes következményeként a vá­ratlan és kiszámíthatatlan végkifejlet. Ugyanez a szemlélet, ugyanez a világlátás, ugyanez a mű­vészi szándék munkál a (mobil) táblakép-dom­­borművekben is: a festő-szobrászt a rend és a rendszer, a rend és a rendszer felbom­lása vagy megsérülése, a törvényszerű és a valamiképpen sajátossá, kivételessé váló törvényszerű tükröztetésének alapproblémá­ja foglalkoztatja. A művek dekorativitásának, leleményének, nemegyszer iróniájának, ön­feledt vagy keserű humorának hátterében, a motívum-kiemelésekben, a jelzés- és uta­lás-rendszerekben súlyos erkölcsi kérdésfel­vetések kérdőjelei ágaskodnak, s a jelenkor furcsa, nemegyszer hátborzongató — és mégis köznapivá avatott — jelenségeinek reflex­iója, kritikája összegződik. Elillantak a való­­ság-káprázatok, szertefoszlottak a valóság-kerékkötő­ék 2009 Wheel-Drag-Wedge vegyes technika a mixed media 100 x 40 cm Wehner Tibor

Next