MúzeumCafé, 2015 (9. évfolyam, 45-50. szám)

2014/5. október-november / 49. szám • Régjelen - Archeoparkok, a múlt hiteles restaurálása

102 LEJÁRT A KLASSZIKUS MÚZEUMOK IDEJE - AZ ÉV MÚZEUMA DÍJAT NYERTE EL AZ ÚJ OTTHONRA LELT KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM SZERZŐ: MARTOS ÉVA FOTÓ: VILLÁNYI CSABA Mozgalmas évek, többszöri költözés után, úgy tűnik, Óbudán, Krúdy Gyula egykori házá­ban végleges helyére talált az ország legkisebb állami fenntartású múzeuma, a Magyar Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM). „Egy kereskedelmi tárgyú kiállítóhely ötlete már a Monarchia idején is felmerült - meséli Saly Noémi muzeológus. - 1885-ben meg is nyílt, amikor az első nagy országos kiállítást rendezték a Városligetben. Az akkori elvárásoknak megfelelően leginkább a mostani látványraktárainkra hasonlított. Az 1920- as években megszűnt, de az épület még sokáig működött kiállítóhelyként.” A háborúban súlyosan megrongálódott épület maradványain épült meg a Petőfi Csarnok. A vendéglátás-történeti gyűjtemény ötlete - az előbbiektől függetlenül - Glück Frigyes szállodás fejéből pattant ki, de korai halála miatt ez nem valósult meg. Egy vendéglá­tás-történettel foglalkozó múzeumról csak az 1960-as években kezdtek el újra gondolkod­ni. Végül az akkori Belkereskedelmi Minisztérium határozata alapján nyílt meg 1966-ban a Vendéglátóipari Múzeum, amely 2005-ig a budai Várban, az egykori Fortuna fogadóban működött. „Meggyőződésem, hogy az akkori hatalom átlátta, hogy azok az öreg vendég­látósok, akik még az előző rendszerben, nagy mesterek keze alatt tanulták a szakmát, és akiknek még tárgyi emlékeik vannak, hamarosan meg fognak halni, így múzeumba kell tenni ezeket az emlékeket” - mondja Saly Noémi. Hosszú ideig ebből a régi gyűjtemény­ből élt a múzeum, és csak igen későn, a hetvenes években „ocsúdtak fel a kollégák, hogy lassan az ötvenes-hatvanas évek tárgyainak is közgyűjteményben a helyük”. A múzeum gyűjtőköre 1970-ben egészült ki a kereskedelemtörténettel, azóta viseli a mai nevét. „Amikor 2004-ben a még a Várban lévő helyre odakerültem, kedves, alvó múzeum volt - emlékezik vissza a most harmadik ciklusát töltő igazgató, Kiss Imre. - Hogy csak egy példát mondjak: a legutolsó időszaki kiállítása akkor már négy éve állt, ez a tény önma­gában is mutatja, milyen volt a szellemiség.” Néhány évig a Bazilika mellett, egy hajdani textil-nagykereskedő raktárában működött tovább az MKVM (erről a korszakáról lásd MúzeumCafé 16. - a szerk.), de sejteni lehetett, nem ma­radhatnak hosszú ideig a patinás belvárosi házban. A köl­tözések megerősítették a csapatot, viszont akadályozták, hogy hosszú távon tervezzenek a múzeum életéről. Amikor Kiss Imre tíz évvel ezelőtt igazgató lett, az elsők között fogalmazta meg: „paradigmaváltásra van szükség, legyen az MKVM olyan hely, olyan múzeum, ami például nem zár be este hatkor.” Így született meg a Kultea, a mú­zeum kulturális melléküzemágának ötlete. „Bár források hiányában - hiszen ehhez soha semmilyen támogatást nem kaptunk - nem sikerült mindent olyan tökélyre vin­nünk, mint ahogyan kezdetben a komplett programsoro­zatot kitaláltuk, de működik” - mondja most az igazgató. Színházi előadásokat, koncerteket, gyerekprogramokat szerveznek a Kultea programsorozat keretében. A paradigmaváltás szellemében a kiállítások is megújultak. „Legyenek érdekesek és utaztathatok” - ez volt az egyik legfontosabb jelszó és szempont, hogy láthatóvá tegyék a múzeum anyagát vidéken és persze külföldön is. A legtöbb kiállítás, mint a fagylalt történetét bemutató Hideg nya­lat és spanyol tekercs. A szódavíz, egy magyar kultuszital, vagy a Kerámika Kádárika Magyarországon utazott, míg a kávéfőzés történetét illusztráló Fekete leves Erdélyt is bejárta. És készül már a következő vándoroltatható tárlat, a Szerzetesek asztalánál, amely „a magyarországi szerze­tesség és a gasztronómia kapcsolatait tárja fel” - meséli a kiállítás kurátora, Saly Noémi. Az MKVM országos gyűjtőkörű szakmúzeum, a keres­kedelem és a vendéglátás teljes tematikáját lefedi, ami világviszonylatban is egyedülálló. A két fő téma mellett gyűjtőkörébe tartozik a többi között a biztosítás, a szeren­csejáték és a turizmus is. A tárgyi emlékek mellett mintegy hatvanezer kereskedelemtörténeti és ennél is valamivel több vendéglátós dokumentumot őriz a múzeum, amely­nek plakát-, fotó- és numizmatikai gyűjteménye is van. Képzőművészeti anyagában a szakmák nagyjainak arcké­pét, a múlt század ma már elpusztult épületeinek ábrá­zolásait őrzi. „Ettől a sokféleségtől bátrabban nyúlunk az egyes témákhoz” - véli Kiss Imre. „Hogy a múzeum ennyi dologgal foglalkozik, az mindenképpen jó - fogalmaz Saly Noémi is. - Egy csomó olyan területe van a hétköznapok­nak, amelyeket a Néprajzi Múzeum nem gyűjt, még ha ma már városi néprajzzal is foglalkozik.” A többi múzeumnak pedig vagy túl kis merítés ez az anyag, vagy túl szakirányú. „Minden tudományterület határvidékén vannak nagy ku­pacok, amelyekre a tudatlanság kitűzi az »egyéb« feliratú

Next