MúzeumCafé, 2020 (14. évfolyam, 75-80. szám)

2020/1-2. január-február / 75-76. szám • Térkép 1920 - menekülő gyűjtemények - kalendárium (Magyar Katalin)

„LEGALÁBB ÁLMODJ VELEM” • CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY-EMLÉKHELY ÉS -KI­ÁLLÍTÁS, CSURGÓ • A Történelmi Parkban nyílt meg a Csokonai-emlékhely, amely szó szerint hiánypótló kezdeményezés, hiszen bár a költő a helyi református gimnáziumban ta­nított 1799–1800-ban, erről a nevezetes eseményről nem nagyon volt mit megmutatni a so­mogyi településre látogatóknak egy kerti padon és az iskolán kívül. Mutatni amúgy is ne­héz lenne bármit, mivel a sokat utazó poétától nem maradt fenn semmilyen tárgyi emlék, így Demeter Júlia kurátor, az ELTE irodalomtörténésze jószerivel csak a művekbe kapaszkodha­tott a kiállítás forgatókönyvének kialakításakor. A tárlat egy apró vers, az Elválás reggelén utolsó sorából nyerte el címét (Távollételembe / Képedet szívembe / Szent béllyegűl viselem, / Ne légy, szép érzékeny, / Te is feledékeny, / Legalább álmodj velem.) Az állandó kiállítás, ame­lyet a Petőfi Irodalmi Múzeum alakított ki, az EU határon átnyúló projektje révén jöhetett lét­re. Az interaktív módon kialakított tárlat tíz állomása időrendben idézi fel a költő életútját számos vers-, színmű- és levélrészlettel, s az iskolaszínpad másával, ahol például a Karnyónét bemutatták az egykori diákok. MATTIS TEUTSCH − AVANTGÁRD ÉS KONSTRUKTÍV REALIZMUS • PETŐFI IRO­DALMI MÚZEUM–KASSÁK MÚZEUM • május 3-ig • Mattis Teutsch János (1884–1960) munkássága a huszadik század első évtizedeinek expresszionizmusával összefüggésben vált nemzetközileg is ismertté. A brassói művészt az első világháború idején Kassák Lajos fedez­te fel a magyar avantgárd számára, grafikái meghatározták a budapesti MA folyóirat arcu­latát, és Kassák önálló kiállításokon is szerepeltette alkotásait. Az 1940-es évektől haláláig – a modernizmusból táplálkozó – realista festményeket alkotott. Ebben az időszakban vászon hiányában több ízben is arra kényszerült, hogy a húszas évek végén készült alkotásaira fes­se rá új műveit. Miután erre 2013-ban véletlenül fény derült, a tulajdonosok számos átfestett műalkotásról eltávolíttatták a piacilag kevésbé értékes felső réteget, így a szocialista időszak alatt készült művek csak reprodukciókon maradtak fenn. A kiállítás, amely a Fundatia­ buka­resti kiállítóhelyén tavaly ősszel mutatkozott be, Mattis Teutsch kései, eddig még nem látott műveinek bemutatása és értelmezése mellett az átfestett képek történelmi, politikai és mű­vészettörténeti kontextusát is bemutatja, és rávilágít a kései alkotások eltávolításának össze­tett problémájára. CLARA. ROTSCHILD KLÁRA – DIVATKIRÁLYNŐ A VASFÜGGÖNY MÖGÖTT • MAGYAR NEMZETI MÚZEUM • május 17-ig • Műanyag a csipke, a ruhára applikált gyöngy, párizsi divatról másolt a dizájn, mégis elragadók és a luxus érzetét keltik még ma is Rotschild Klárának a szocializmus idején készült ruhái. Amikor 1934-ben a Deák Ferenc ut­cában megnyitotta saját üzletét a szabászatba apja-anyja révén beleszületett későbbi divat­királynő, s az arisztokrata vevőkör – köztük Horthy menye – számára is készített esküvői ru­hát, nyilván különlegesebb anyagokkal és kiegészítőkkel gazdálkodhatott. Ám egy dolog nem 22

Next