MúzeumCafé, 2020 (14. évfolyam, 75-80. szám)

2020/5. szeptember-október / 79. szám • Pop - kultúra és tömeg - Kántor Viola: „Én szórakoztatni akarok” – Simonovics Ildikó

KÁNTOR VIOLA „ÉN SZÓRAKOZTATNI AKAROK” INTERJÚ SIMONOVICS ILDIKÓ DIVATTÖRTÉNÉSSZEL Simonovics Ildikó, a Magyar Nemzeti Múzeum 20. századi és kortárs textilgyűj­teményének vezetője, a Clara – Rotschild Klára – Divatkirálynő a vasfüggöny mö­gött című kiállítás kurátora több mint két évtizede foglalkozik divattörténet­tel. Nevéhez fűződik többek közt a korábbi munkahelyén, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában 2007-ben megrendezett Kirakat – Divat a szocializ­musban című tárlat és konferencia, a 2010-ben útjára indított, online gyűjtésen alapuló Street Fashion Budapest projekt a hozzá rendelt kiállítással és nemzet­közi konferenciával. Társkurátora volt a Kiscelli Múzeum #moszkvater – A Széll Kálmán tér története című 2016-os kiállításának is, mely 2017-ben az év kiállítá­sa pályázat különdíjasa lett. A kurátort pályájáról, munkamódszeréről és per­sze az 1945 utáni divattörténetről kérdeztük. Az ELTE művészettörténet szakán végzett, ahol bár természetesen találkoznak iparművészeti tárgyakkal a hallgatók, tipikusan a divattörténet nem része az oktatásnak. Hogyan fordult a divattörténet felé? ¶ Kevesen vagyunk olyanok, akik divattörténettel foglalkozunk, de akik vagyunk, mindannyian ugyanabból a köpenyből bújtunk ki, és ez F. Dózsa Katalin köpe­nye. Művészettörténet szakra jártam, de nem akartam aztán művészettörténet­tel foglalkozni. Egyetem után televíziós kulturális műsorok szerkesztésében vettem részt, itt már megjelent a divat tematika: Bakáts Tibor Settenkedőék Kék­harisnya című műsorában, ’95–96-ban. De a divat úgy általában távol állt tőlem, nem érdekelt kislány koromban sem, fiús lánynak nevelt édesapám. Természe­tesen, mint minden kislány, felpróbáltam édesanyám magassarkúját, azt is lát­tam, hogy a mamám szép – az 1945 utáni szocialista divatról szóló doktorimban van egy fejezet a hétköznapi stílusikonokról, anyám az volt. Egy időben szeret­tem volna keleti szőnyeggel foglalkozni, apám ebben is támogatott, bemutatott Batári Ferencnek, a török szőnyegek nagy tudósának, de alapvetően Batári nem volt egy mestertípus. F. Dózsa Katival a kapcsolatom az egyetemen kezdődött, a legjobb egyetemi barátnőm az ő lánya volt (Földi Eszter művészettörténész – a Szerk.). Többször jártam fenn náluk, amikor könyve jelent meg, dedikál­ta nekem, azért pedig rajongtam, hogy milyen élvezetesen, szórakoztatóan ír. ¶

Next