MúzeumCafé, 2021 (15. évfolyam, 81-86. szám)
2021/1–2. február–április / 81–82. szám • Zene - többszólamúság, emlékezet - múzeumőr - Gréczi Emőke: „Úgy teszünk, mintha minden rendben lenne” – Fabényi Júlia
GRÉCZI EMŐKE „ÚGY TESZÜNK, MINTHA MINDEN RENDBEN LENNE” INTERJÚ FABÉNYI JÚLIÁVAL ¶ Különleges éve volt a Ludwig Múzeumnak a 2019-es, alapításának 30. évfordulóját több kiállítással, rendezvénnyel is ünnepelte, a Pulszky Társaság pedig az Év Múzeuma díjjal ismerte el. A 2020-as tervekről tartott év eleji sajtótájékoztató hasonlóan gazdag programot ígért, a folytatást pedig ismerjük. A múzeumot 2013 óta vezető Fabényi Júliával tapasztalatokról, díjakról, hiányokról és készenlétről beszélgettünk. Vezetőként dolgoztál a Műcsarnokban, Szombathelyen és Pécsen. Milyen tapasztalatokat hoztál a Ludwig Múzeumba? Mit tudtál ezek közül beépíteni a munkádba? ¶ Érdekes kérdés. A két vidéki múzeumban, ahol egyébként nagyon szerettem dolgozni, most kezdik újragondolni, hogy miként tudott sikeresen működni a korábbi évtizedekben, és most miért működik kevésbé. Tanulság, hogy ember nélkül nem lehet dolgozni, ez fontos tapasztalat. Amikor mindenkit leépítenek, aránytalanná válik a szakmai munka a gyűjteményekhez képest. Nem lehet az adminisztrációt a szakmai munka elé helyezni, márpedig ma az a jellemző, hogy több a jogász egy múzeumban, mint művészettörténész, pedig a vidéki múzeumok hihetetlenül gazdag gyűjteményeket őriznek. Arra is fel kell készülni, hogy ha valaki elmegy, akkor készen álljon más, aki folytatja a munkáját. Szombathelyen szerencsém is volt, akkor kerültem oda, amikor a határ menti kapcsolatokra nagyobb figyelem jutott, és ezzel a helyzettel maximálisan élni tudtunk. Az a tudás vitt oda, hogy a nyugati szemléletben nincs vidék–főváros megkülönböztetés, lévén Németországban minden tartománynak megvan a maga fővárosa és a tiszteletre méltó múzeumi intézményrendszere. A szombathelyi múzeumot nehezebb volt Budapestnek eladni, mint a külföldnek, tele voltunk külföldi kiállítókkal. Pécsen már egy bejáratott nemzetközi kapcsolatrendszer fogadott, melyet a hatvanas évektől építettek ki, és ez szorult vissza a hatvanas–hetvenes–nyolcvanas évek aranykora után. Valaha egymást követték a nemzetközi szimpóziumok, amelyeket a múzeum munkatársai szerveztek, és ezáltal gazdagodott is a gyűjtemény. Én pedig már azt tapasztaltam, hogy a Zsolnay Negyed létrejöttével elveszett az erő a múzeumból, de a Zsolnay sem