Muzsika, 1965 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1965-12-01 / 12. szám - LUKIN LÁSZLÓ: Magyar Hárfás Trió
HOGYAN ALKOTTAK? Josquinről meséli Printz, hogy amint megkomponált egy művet, átadta : karnak kipróbálás végett: ő maga a szobában vagy teremben fel-alá sétált és szorgalmasan fülelt. Ha valami nem tetszett saját munkájában, ezt mondta: „Maradjatok csendben, meg akarom ezt változtatni". E szerénysége miatt már Glareanus is dicsérte és minden szerzők tanulságára közölte, hogy nem szégyen, hanem tisztesség valamit megváltoztatni, ami nem sikerült eléggé. * „Mielőtt dolgozom, — mondta Glack egy barátjának —, igyekszem mindenekelőtt elfelejteni, hogy muzsikus vagyok. Elfelejtem saját magamat, hogy csak alakjaimat lássam. ... Ha a költő nem felejti el saját énjét, szépen hangzó tirádákat csinál, melyek azonban, mivel természetellenesek, meggyilkolják a cselekményt; a festő, aki felül akarja múlni a természetet, valótlanná válik; a színész deklamálni akar és fagyos lesz; a zeneszerző ragyogást keres, de csak rosszkedvet és unalmat áraszt. . . Először mindig, minden felvonáson egyenként megyek át, aztán az egész darabon. A komponálás tervét mindig úgy készítem el, mintha a földszint közepén ülnék. Ha egyszer az egész kompozíciós tervvel és a főalakok jellemzésével tisztában vagyok, késznek tekinteni az operát, bár még egy hangot sem írtam le belőle. Ez az előkészület nálam azonban rendesen egy egész évet vesz igénybe és nem ritkán súlyom beteggé tesz .. ." Egy 1789-ben írt levelében Mozart nyújt betekintést alkotóműhelyébe. „Ha jól érzem magam és jó a kedvem, utazás közben, vagy jó ebéd után, séta közben vagy éjjel, ha nem tudok aludni, akkor áramlanak felém leginkább a gondolatok. Honnan és hogyan, azt nem tudom, nem is sejtem. Ami az eszembe ötlik, megtartom és zümmögöm magamban, mint mondják mások... Ez felmelegíti lelkemet, ha ugyanis nem zavarnak meg közben: egyre nagyobb lesz a gondolat, egyre jobban és világosabban kiterjesztem, és az egész valójában madj nem kész lesz fejemben, ha hosszú is, az egészet egyetlen pillantással, mint ahogyan az ember egy szép képet vagy egy csinos embert néz, szellemileg áttekintem és nem egymásután, hanem egyszerre hallom a egészet... Ez aztán a lakoma! Mindez a találás és cselekvés úgy megy bennem végbe, mintha szép, erős álomban lennék. Ide ez az együtthallás a legjobb. Ami így keletkezik, nem felejtem el és ez talán a legszebb ajándék, amit az Atyaisten nekünk adott. Ha azután íráshoz jutok, emlékezetem zacskójából előveszem, amit előzőleg, mint mondottam, összegyűjtögettem. Ezért aztán az meglehetősen gyorsan papírra kerül, hiszen mint mondtam, tulajdonképpen már készen állt és csak ritkán nyer más formát, mint ahogyan előzőleg fejben kigondoltam. Ezért zavarhatnak írás közben, és bármi zajlik körülöttem, én írok, mégha fecsegnek is tyúkokról és libákról stb. Hogy műveim alkotása közben felveszik a formát és a módot, hogy „mozartosak" legyenek, és ne egy másik szerző módján legyenek megírva, ez bizony úgy történik, min hogy az én orrom éppen olyan nagy és hajlott, hogy „mozartos" és nem olyan, mint más embereké. Mivel nem fektetek súlyt a sajátosságra (egyéniségre), nem is tudnám a magamét közelebbről leírni; ez azonban csaknem egészen természetes, hogy az emberek, kik meghatározott külsővel bírnak, egymástól különbözően néznek ki, kívül és belül egyaránt. Legalább tudom, hogy sem az egyiket, sem a másikat nem én adtam magamnak." (Németh Amadé ..Zenei kaleidoszkópjából) Simone Martini sienai festő (1283—1344): Muzsikusok