Muzsika, 1965 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1965-12-01 / 12. szám - LUKIN LÁSZLÓ: Magyar Hárfás Trió

HOGYAN ALKOTTAK? Josquinről meséli Printz, hogy amint megkom­ponált egy művet, átadta :­ karnak kipróbálás vé­gett: ő maga a szobában vagy teremben fel-alá sétált és szorgalmasan fülelt. Ha valami nem tet­szett saját munkájában, ezt mondta: „Maradjatok csendben, meg akarom ezt változtatni". E szerény­sége miatt már Glareanus is dicsérte és minden szerzők tanulságára közölte, hogy nem szégyen, hanem tisztesség valamit megváltoztatni, ami nem sikerült eléggé. * „Mielőtt dolgozom, — mondta Glack egy ba­rátjának —, igyekszem mindenekelőtt elfelejteni, hogy muzsikus vagyok. Elfelejtem saját magamat, hogy csak alakjaimat lássam. ... Ha a költő nem felejti el saját énjét, szépen hangzó tirádákat csi­nál, melyek azonban, mivel természetellenesek, meggyilkolják a cselekményt; a festő, aki felül akarja múlni a természetet, valótlanná válik; a színész deklamálni akar és fagyos lesz; a zene­szerző ragyogást keres, de csak rosszkedvet és unalmat áraszt. . . Először mindig, minden felvo­náson egyenként megyek át, aztán az egész da­rabon. A komponálás tervét mindig úgy készítem el, mintha a földszint közepén ülnék. Ha egyszer az egész kompozíciós tervvel és a főalakok jellem­zésével tisztában vagyok, késznek tekinteni az operát, bár még egy hangot sem írtam le belőle. Ez az előkészület nálam azonban rendesen egy egész évet vesz igénybe és nem ritkán súlyom beteggé tesz .. ." Egy 1789-ben írt levelében Mozart nyújt be­tekintést alkotóműhelyébe. „Ha jól érzem magam és jó a kedvem, utazás közben, vagy jó ebéd után, séta közben vagy éjjel, ha nem tudok aludni, akkor áramlanak felém leg­inkább a gondolatok. Honnan és hogyan, azt nem tudom, nem is sejtem. Ami az eszembe ötlik, meg­tartom és zümmögöm magamban, mint mondják mások... Ez felmelegíti lelkemet, ha ugyanis nem zavarnak meg közben: egyre nagyobb lesz a gondolat, egyre jobban és világosabban kiter­jesztem, és az egész valójában madj nem kész lesz fejemben, ha hosszú is, az egészet egyetlen pil­lantással, m­int ahogyan az ember egy szép képet vagy egy csinos embert néz, szellemileg áttekin­tem és nem egymásután, hanem egyszerre hallom a egészet... Ez aztán a lakoma! Mindez a ta­lálás és cselekvés úgy megy bennem végbe, mintha szép, erős álomban lennék. Ide ez az együtthallás a legjobb. Ami így keletkezik, nem felejtem el és ez talán a legszebb ajándék, amit az Atyaisten nekünk adott. Ha azután íráshoz jutok, emléke­zetem zacskójából előveszem, amit előzőleg, mint mondottam, összegyűjtögettem. Ezért aztán az meglehetősen gyorsan papírra kerül, hiszen mint mondtam, tulajdonképpen már készen állt és csak ritkán nyer más formát, mint ahogyan előzőleg fej­ben kigondoltam. Ezért zavarhatnak írás közben, és bármi zajlik körülöttem, én írok, mégha fecseg­nek is tyúkokról és libákról stb. Hogy műveim alkotása közben felveszik a formát és a módot, hogy „mozartosak" legyenek, és ne egy másik szerző módján legyenek megírva, ez bizony úgy történik, min hogy az én orrom éppen olyan nagy és hajlott, hogy „mozartos" és nem olyan, mint más embereké. Mivel nem fektetek súlyt a sajátosságra (egyéniségre), nem is tudnám a ma­gamét közelebbről leírni; ez azonban csaknem egé­szen természetes, hogy az emberek, kik meghatá­rozott külsővel bírnak, egymástól különbözően néz­nek ki, kívül és belül egyaránt. Legalább tudom, hogy sem az egyiket, sem a másikat nem én ad­tam magamnak." (Németh Amadé ..Zenei kaleidoszkóp­­jából) Simone Martini sienai festő (1283—1344): Muzsikusok

Next