Muzsika, 1966 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1966-06-01 / 6. szám - SOMOGYI VILMOS: Wanda Wilkomirska

WANDA WILKOMIRSKA Wanda Wilkomirska lengyel hegedűművész­nő létére a magyar hegedűiskola egyik nemzet­közileg is elismert képviselője, mondhatni „utazó követe". Wilkomirska, mint ismeretes, a budapesti Zeneakadémia egykori ösztöndíjasa volt és rövid ideig az Operaház koncertmes­tere is. Azóta bejárt harminc országot és az impresszáriók már jól tudják a nevét, számol­nak vele; a fiatal művésznőnek régóta nincs gondja arra, hogyan töltse a hangverseny­idényt. Élénk beszédű, robbanékony vérmérsékletű, szemmel láthatóan dinamikus egyéniség. Arra kérjük, beszéljen magáról, és őszintén mondja el gondolatait a magyar hegedűiskolá­ról. — Lodzból indultam el, mert a kibombá­zott, hajléktalan varsói konzervatórium a há­ború után ott működött. Odahaza apám, Alf­red Wilkomirski már tanított, a zeneiskolában ma is aktív Irena Dubiska növendéke lettem. Dubiska is a magyar Flesch Károly tanítványa, tehát már itt magyar hatás alá kerültem. (Du­biskát, igaz, tanította Huberm­ann is.) — Későbbi mesteremmel, Zathureczky Edé­vel Genfben ismerkedtem meg a nemzetközi zenei versenyen. Ez, ha jól emlékszem, 1946-ban történt. Meghívott Budapestre és én öröm­mel jöttem, mert tudtam: az, amit világszerte Hubay iskolának neveznek, élő valami, ma is hódít a muzsika számára, mint ahogy hódí­tott a múltban. Szigeti, Vecsey, Geyer Stefi ne­vét már gyermekkoromban is hallottam, ké­sőbb tanultam meg Gertler Endre és Zathurecz­ky Ede nevét. — Zathureczky nagy muzsikus és nagy peda­gógus volt, tele lelkesedéssel és kitűnő pszi­chológiai érzékkel. Az átlelkesült, a csupa­ tűz játékban kétségtelenül Zathureczky volt a mesterem, és bizonyára általában az egyik leg­nagyobb mester a nemzetközi zenei életben. Ő tanított arra, hogy „a vibrato a lábujjhegynél kezdődik", amivel azt akarta mondani, hogy egész lényünknek részt kell vennie a játék­ban. — Párizsban egyszer lengyelül szólított meg valaki, nagyon meghatódtam. Kiderült, hogy az illető Henryk Szeryng. Meghívott nizzai mestertanfolyamára és én örömmel követtem. És itt egy másfajta muzsikus-egyéniséget, stí­lust ismertem meg, a fegyelmezett, a világos ér­telem kontrollja alatt álló hegedülés szépsé­gét. — Szeryng is Flesch Károly iskolájából ke­rült ki, de neki életelve (jó értelemben véve) a spekulatív játék. Felfogásában Zathureczky­nak kétségkívül poláris ellentéte. — Azóta meggyőződésem, hogy annak, aki modern felfogásban akar játszani, mind a két stílust magába kell olvasztania. Nekem élet­programom, hogy a kettőt egybeötvözzem. Da­rabja válogatja. Hol az egyik, hol a másik felfogást engedem felülkerekedni. — Zathureczky maga volt a megtestesült lelkesedés! Bármit játszott, azonnal kapcsolatot tudott teremteni a közönséggel. Nem vagyok beképzelt, de én is a közönségnek játszom. Elbeszélgetek a koncert után a hallgatókkal arról, hogy mi tetszett és miért tetszett. Mind­ezt Zathureczky Edétől tanultam. — Kedvenc foglalkozásom műsorok összeál­lítása. Három földrészt bejártam, lejátszottam mindent, amit kértek, de a legnagyobb örö­möm, ha magam építhetem fel a programom. Játszom egy estén olaszokat és Szimanowskit. Vagy Beethovent és Prokofjevet egy műsorban. Varsóban egy Bartók emlékkoncerten csak Bartókot játszottam. Hamburgban Bairdet tűz­tem műsorra. — Szívesen dolgozom együtt Bálint Ágnes­sel, aki hosszú ideig Zathureczky Ede munka­társa volt. Tört magyarságával időnként megkérdi: „Igazság, amit magának mondtam?" Somogyi Vilmos (Kertész Gyula felv.)

Next