Muzsika, 1966 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1966-06-01 / 6. szám - SOMOGYI VILMOS: Wanda Wilkomirska
WANDA WILKOMIRSKA Wanda Wilkomirska lengyel hegedűművésznő létére a magyar hegedűiskola egyik nemzetközileg is elismert képviselője, mondhatni „utazó követe". Wilkomirska, mint ismeretes, a budapesti Zeneakadémia egykori ösztöndíjasa volt és rövid ideig az Operaház koncertmestere is. Azóta bejárt harminc országot és az impresszáriók már jól tudják a nevét, számolnak vele; a fiatal művésznőnek régóta nincs gondja arra, hogyan töltse a hangversenyidényt. Élénk beszédű, robbanékony vérmérsékletű, szemmel láthatóan dinamikus egyéniség. Arra kérjük, beszéljen magáról, és őszintén mondja el gondolatait a magyar hegedűiskoláról. — Lodzból indultam el, mert a kibombázott, hajléktalan varsói konzervatórium a háború után ott működött. Odahaza apám, Alfred Wilkomirski már tanított, a zeneiskolában ma is aktív Irena Dubiska növendéke lettem. Dubiska is a magyar Flesch Károly tanítványa, tehát már itt magyar hatás alá kerültem. (Dubiskát, igaz, tanította Hubermann is.) — Későbbi mesteremmel, Zathureczky Edével Genfben ismerkedtem meg a nemzetközi zenei versenyen. Ez, ha jól emlékszem, 1946-ban történt. Meghívott Budapestre és én örömmel jöttem, mert tudtam: az, amit világszerte Hubay iskolának neveznek, élő valami, ma is hódít a muzsika számára, mint ahogy hódított a múltban. Szigeti, Vecsey, Geyer Stefi nevét már gyermekkoromban is hallottam, később tanultam meg Gertler Endre és Zathureczky Ede nevét. — Zathureczky nagy muzsikus és nagy pedagógus volt, tele lelkesedéssel és kitűnő pszichológiai érzékkel. Az átlelkesült, a csupa tűz játékban kétségtelenül Zathureczky volt a mesterem, és bizonyára általában az egyik legnagyobb mester a nemzetközi zenei életben. Ő tanított arra, hogy „a vibrato a lábujjhegynél kezdődik", amivel azt akarta mondani, hogy egész lényünknek részt kell vennie a játékban. — Párizsban egyszer lengyelül szólított meg valaki, nagyon meghatódtam. Kiderült, hogy az illető Henryk Szeryng. Meghívott nizzai mestertanfolyamára és én örömmel követtem. És itt egy másfajta muzsikus-egyéniséget, stílust ismertem meg, a fegyelmezett, a világos értelem kontrollja alatt álló hegedülés szépségét. — Szeryng is Flesch Károly iskolájából került ki, de neki életelve (jó értelemben véve) a spekulatív játék. Felfogásában Zathureczkynak kétségkívül poláris ellentéte. — Azóta meggyőződésem, hogy annak, aki modern felfogásban akar játszani, mind a két stílust magába kell olvasztania. Nekem életprogramom, hogy a kettőt egybeötvözzem. Darabja válogatja. Hol az egyik, hol a másik felfogást engedem felülkerekedni. — Zathureczky maga volt a megtestesült lelkesedés! Bármit játszott, azonnal kapcsolatot tudott teremteni a közönséggel. Nem vagyok beképzelt, de én is a közönségnek játszom. Elbeszélgetek a koncert után a hallgatókkal arról, hogy mi tetszett és miért tetszett. Mindezt Zathureczky Edétől tanultam. — Kedvenc foglalkozásom műsorok összeállítása. Három földrészt bejártam, lejátszottam mindent, amit kértek, de a legnagyobb örömöm, ha magam építhetem fel a programom. Játszom egy estén olaszokat és Szimanowskit. Vagy Beethovent és Prokofjevet egy műsorban. Varsóban egy Bartók emlékkoncerten csak Bartókot játszottam. Hamburgban Bairdet tűztem műsorra. — Szívesen dolgozom együtt Bálint Ágnessel, aki hosszú ideig Zathureczky Ede munkatársa volt. Tört magyarságával időnként megkérdi: „Igazság, amit magának mondtam?" Somogyi Vilmos (Kertész Gyula felv.)