Muzsika, 1966 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1966-09-01 / 9. szám - KERTÉSZ IVÁN: Operavizsga az Erkel Színházban

28 OPERAVIZSGA AZ ERKEL SZÍNHÁZBAN A Zeneművészeti Főiskola operaszakos hall­gatóinak idei évzáró előadásán négy végzős énekes vizsgázott az Er­kel Színház színpadán. A kritikus mindig kicsit félve, vegyes érzelmek­kel írja le bírálatát, hiszen fiatal, pályakezdő művészjelöltekről van szó, akik eddig csak né­hány alkalommal álltak kosztümben a nagykö­zönség elé, sőt, nem sokszor énekeltek még ze­nekari kísérettel sem — ezért nem szabad a mércét túlságosan magasra állítani. De, ha meggondoljuk, hogy ezután már az igazi szín­házi prakszis következik, ahol hamarosan be­dobhatják őket a „mélyvízbe", ahol — nem mint itt, félévi gondos felkészüléssel, és testre szabott szerepekben, hanem kevés próbával, és a színház szükségletének megfelelő s az általa kijelölt poszton kell helytállni — mégiscsak va­lamiféle objektív értékelést kell adni, nehogy törést érezzenek a mostani elnéző, és a jövőbeni reális kritika között. Hamari Júlia — Dr. Sipos Jenő növendéke — Gluck Orfeuszának két nagyobb részletében vizsgázott. Az ő produkciója nem igényel ilyen­féle elnézést, hiszen az Erkel-énekversenyen ara­tott győzelme óta már elismert művésznek szá­mít. Nagy érdeklődéssel vártuk, mit tud nyújtani majd operaszerepben. Ha a hangja nem is par excellence operai hang — hallottunk már na­gyobb vivőerejű, és dúsabb, teltebb színű alt­orgánumot, különösen a mély fekvésekben — Hamari Júlia mégis, Orfeuszként is kitűnő éne­kesnek, sőt, elsőrangú muzsikusnak bizonyult. Nemes frazeálása, zenei precizitása dalénekes­erények, de drámai előadásmódja, kulturált já­téka azt bizonyítja, hogy az operaszínpadon is sokat várhatunk még tőle. Érdekes módon nem a nagy számokban, az F-dúr és a C-dúr áriá­ban nyújtotta a legemlékezetesebb produkciót, hanem a recitativo accompagnatókban, ahol volt néhány valóban lélegzetelállítóan nagy pil­lanata. Az első jelenetet záró, ritkán hallható, virtuóz koloratúrás áriában kitűnő technikai felkészültségéről adott bizonyságot. Bosner Melánia, — Révhegyi Ferencné tanít­ványa — nem nagyon hálás lehetőséget kapott Hamari Júlia partnereként az Orfeusz—Euri­dike-duettben. Ehhez még, a passzív szerepben, mintha túlzottan törekedett volna arra, hogy kulturáltan énekeljen, ezért előadásmódját kissé túlstilizáltnak, finomkodónak éreztük. Másik szerepében, Goldmark Sába királynőjének Szu­lamitjában sokkal meggyőzőbb volt, lírai szop­ránjának szép magasságait is jobban ki tudta bontakoztatni. Zádorfalvy Margit, ugyancsak Révhegyi Fe­rencné növendéke, nehéz és érdekes figurát vá­lasztott vizsgájára: Zerbinettát, Richard Strauss Ariadné Naxosban című operájából. Zerbinetta szerepében érdekesen vegyül a nagy olasz víg­operai hagyomány Strauss egyéni, későroman­tikus fanyar lírájával. Zádorfalvy Margit igen jól oldotta meg a vokális szempontból rendkí­vül igényes szólamot. Úgy érzem , a hangjá­val, énektechnikájával nincsen semmi problé­ma. Mozgása is sokkal könnyedebb, felszaba­dultabb volt, mint a tavalyi vizsgán. Zerbinetta maradéktalan megoldásához talán kicsit még színesebb éneklés, még temperamentumosabb játék hiányzott, örültünk, hogy a vizsgaelőadás felhívta a figyelmet Strauss e kitűnő operájára. A négy végzős közül Nagy Sándor, Kutrucz Éva tanítványa áll a legközelebb ahhoz, hogy azt mondhassuk rá: megtanulta az operaéne­kesi mesterséget. Rendkívül otthonosan mozog a színpadon, játéka átgondolt és szuggesztív. Jágót énekelte Verdi Otellójának apróbb hú­zásokkal rövidített II. felvonásában. A hangja igen szép színű, ezúttal a magasságoknál sem tapasztalhattunk semmilyen nehézséget. Az Álomelbeszélés jól megoldott pianói technikai biztonságról tanúskodtak. Persze énekesi pályá­ját nem szabad majd ennyire hősi karakterű szerepekkel kezdenie, mert, ha érzi, hogy a ze­nekarhoz képest keveset tud adni — mint most a Credóban és a hosszú­ duettben — akkor „lá­nyom", és hangjának szép színe eltorzul. Mostanában Magyarországon nemigen bővel­kedünk drámai szopránokban, ezért örömmel hallgattuk a két elsőéves operaszakost, Dob­ránszky Zsuzsát és Kasza Katalint. Dobránszky Zsuzsa az Álarcosbál Ameliáját énekelte, igen figyelemreméltó sikerrel. A szép matéria sokat ígér, de a magas hangok még némi pallérozásra szorulnak, ezenkívül a fiatal énekesnőnek több figyelmet kell fordítania az intonáció tisztasá­gára, valamint a tempó- és ritmusfegyelemre. Dobránszky Zsuzsa igen jó partnert kapott a tehetséges Korondy Györgynek, Operaházunk új tagjának személyében. Kasza Katalint az Erkel-énekversenyen ismertük meg, mint egy hatalmas, de még meg nem zabolázott hang birtokosát. Mostani szereplésekor (Leonórát énekelte Beethoven Fideliójában és Strauss Ariadnéját) úgy tapasztaltuk, hogy fejlődésének átmeneti stádiumában van. A hangja most nem olyan elemi erejű, de már sokkal fegyelmezet­tebben énekel. A vizsgán a kisebb szerepekben felléptek az alsóbb osztályos énekesnövendékek is. Hadd emeljünk ki közülük két nevet, a szoprán Laczó Ildikóét és Lichtneckert Gyula tenoristáét. Az Operaház művészei közül Joviczky József, Reményi Sándor és ütő Endre működött közre, valamint a színház ének- és zenekara. A sikeres vizsgaelőadás a vezénylő Lukács Miklós zenei betanítását, valamint Mikó András és Dr. Till Géza játékmesteri munkáját és ren­dezését dicséri. Kertész Iván

Next