Muzsika, 1966 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1966-09-01 / 9. szám - KERTÉSZ IVÁN: Operavizsga az Erkel Színházban
28 OPERAVIZSGA AZ ERKEL SZÍNHÁZBAN A Zeneművészeti Főiskola operaszakos hallgatóinak idei évzáró előadásán négy végzős énekes vizsgázott az Erkel Színház színpadán. A kritikus mindig kicsit félve, vegyes érzelmekkel írja le bírálatát, hiszen fiatal, pályakezdő művészjelöltekről van szó, akik eddig csak néhány alkalommal álltak kosztümben a nagyközönség elé, sőt, nem sokszor énekeltek még zenekari kísérettel sem — ezért nem szabad a mércét túlságosan magasra állítani. De, ha meggondoljuk, hogy ezután már az igazi színházi prakszis következik, ahol hamarosan bedobhatják őket a „mélyvízbe", ahol — nem mint itt, félévi gondos felkészüléssel, és testre szabott szerepekben, hanem kevés próbával, és a színház szükségletének megfelelő s az általa kijelölt poszton kell helytállni — mégiscsak valamiféle objektív értékelést kell adni, nehogy törést érezzenek a mostani elnéző, és a jövőbeni reális kritika között. Hamari Júlia — Dr. Sipos Jenő növendéke — Gluck Orfeuszának két nagyobb részletében vizsgázott. Az ő produkciója nem igényel ilyenféle elnézést, hiszen az Erkel-énekversenyen aratott győzelme óta már elismert művésznek számít. Nagy érdeklődéssel vártuk, mit tud nyújtani majd operaszerepben. Ha a hangja nem is par excellence operai hang — hallottunk már nagyobb vivőerejű, és dúsabb, teltebb színű altorgánumot, különösen a mély fekvésekben — Hamari Júlia mégis, Orfeuszként is kitűnő énekesnek, sőt, elsőrangú muzsikusnak bizonyult. Nemes frazeálása, zenei precizitása dalénekeserények, de drámai előadásmódja, kulturált játéka azt bizonyítja, hogy az operaszínpadon is sokat várhatunk még tőle. Érdekes módon nem a nagy számokban, az F-dúr és a C-dúr áriában nyújtotta a legemlékezetesebb produkciót, hanem a recitativo accompagnatókban, ahol volt néhány valóban lélegzetelállítóan nagy pillanata. Az első jelenetet záró, ritkán hallható, virtuóz koloratúrás áriában kitűnő technikai felkészültségéről adott bizonyságot. Bosner Melánia, — Révhegyi Ferencné tanítványa — nem nagyon hálás lehetőséget kapott Hamari Júlia partnereként az Orfeusz—Euridike-duettben. Ehhez még, a passzív szerepben, mintha túlzottan törekedett volna arra, hogy kulturáltan énekeljen, ezért előadásmódját kissé túlstilizáltnak, finomkodónak éreztük. Másik szerepében, Goldmark Sába királynőjének Szulamitjában sokkal meggyőzőbb volt, lírai szopránjának szép magasságait is jobban ki tudta bontakoztatni. Zádorfalvy Margit, ugyancsak Révhegyi Ferencné növendéke, nehéz és érdekes figurát választott vizsgájára: Zerbinettát, Richard Strauss Ariadné Naxosban című operájából. Zerbinetta szerepében érdekesen vegyül a nagy olasz vígoperai hagyomány Strauss egyéni, későromantikus fanyar lírájával. Zádorfalvy Margit igen jól oldotta meg a vokális szempontból rendkívül igényes szólamot. Úgy érzem , a hangjával, énektechnikájával nincsen semmi probléma. Mozgása is sokkal könnyedebb, felszabadultabb volt, mint a tavalyi vizsgán. Zerbinetta maradéktalan megoldásához talán kicsit még színesebb éneklés, még temperamentumosabb játék hiányzott, örültünk, hogy a vizsgaelőadás felhívta a figyelmet Strauss e kitűnő operájára. A négy végzős közül Nagy Sándor, Kutrucz Éva tanítványa áll a legközelebb ahhoz, hogy azt mondhassuk rá: megtanulta az operaénekesi mesterséget. Rendkívül otthonosan mozog a színpadon, játéka átgondolt és szuggesztív. Jágót énekelte Verdi Otellójának apróbb húzásokkal rövidített II. felvonásában. A hangja igen szép színű, ezúttal a magasságoknál sem tapasztalhattunk semmilyen nehézséget. Az Álomelbeszélés jól megoldott pianói technikai biztonságról tanúskodtak. Persze énekesi pályáját nem szabad majd ennyire hősi karakterű szerepekkel kezdenie, mert, ha érzi, hogy a zenekarhoz képest keveset tud adni — mint most a Credóban és a hosszú duettben — akkor „lányom", és hangjának szép színe eltorzul. Mostanában Magyarországon nemigen bővelkedünk drámai szopránokban, ezért örömmel hallgattuk a két elsőéves operaszakost, Dobránszky Zsuzsát és Kasza Katalint. Dobránszky Zsuzsa az Álarcosbál Ameliáját énekelte, igen figyelemreméltó sikerrel. A szép matéria sokat ígér, de a magas hangok még némi pallérozásra szorulnak, ezenkívül a fiatal énekesnőnek több figyelmet kell fordítania az intonáció tisztaságára, valamint a tempó- és ritmusfegyelemre. Dobránszky Zsuzsa igen jó partnert kapott a tehetséges Korondy Györgynek, Operaházunk új tagjának személyében. Kasza Katalint az Erkel-énekversenyen ismertük meg, mint egy hatalmas, de még meg nem zabolázott hang birtokosát. Mostani szereplésekor (Leonórát énekelte Beethoven Fideliójában és Strauss Ariadnéját) úgy tapasztaltuk, hogy fejlődésének átmeneti stádiumában van. A hangja most nem olyan elemi erejű, de már sokkal fegyelmezettebben énekel. A vizsgán a kisebb szerepekben felléptek az alsóbb osztályos énekesnövendékek is. Hadd emeljünk ki közülük két nevet, a szoprán Laczó Ildikóét és Lichtneckert Gyula tenoristáét. Az Operaház művészei közül Joviczky József, Reményi Sándor és ütő Endre működött közre, valamint a színház ének- és zenekara. A sikeres vizsgaelőadás a vezénylő Lukács Miklós zenei betanítását, valamint Mikó András és Dr. Till Géza játékmesteri munkáját és rendezését dicséri. Kertész Iván