Muzsika, 1973 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1973-12-01 / 12. szám - SZILÁGYI FERENC: Csokonai verseinek dallamai
mayer, akiknek nevét jóformán teljesen elfelejtette a zenetörténet.) A Soproni Zeneegyesület megalakulása óta immár másfél évszázad telt el. Azóta hányszor idézték fel a jeles eseményt? Hányan hivatkoztak rá okkal, vagy érdemtelenül? Pedig a Zeneegyesület megalakulása a maga korában nem jelentett szenzációt. Kolozsvárott pl. már 1802-ben megalakult a Zenetársaság, s országszerte több zeneegyesület működött. De a többi lassanként elsorvadt, Szabolcsi Bence szavaival: „kimerült, elapadt, homokba fúlt", képtelen volt az újjászületésre. A Soproni Zeneegyesület történetének legnagyobb tanúsága, hogy hírnevét a többszöri újrakezdés bátorságának köszönheti. Az újatkezdés vállalása — mint program — ma sem vesztett időszerűségéből, s a Zeneegyesület jelmondata is üzenet az utókornak: „Régiekről emlékezzünk, újat buzgósággal szerzünk." ifj. Fasang Árpád Csokonai verseinek dallamai „A múzsáktól és gráciáktól egy ilyen mondvakészített szép lelket nem is lehet muzsikatudás nélkül képzelni és méltán; mert ő ebben még tanításokat is adott." (Domby Márton: Csokonai V. Mihály élete.) A nagy debreceni költőnek nem egy verse — így például A tihanyi echóhoz vagy a Szemrehányás Mathias Stipa dallamával — a korszak legnépszerűbb dalai közé tartozott. Az már kevésbé ismert, hogy Csokonai maga is foglalkozott zenével: fuvolázott és zongorázott, sőt föltehető, hogy — akárcsak Arany — komponált is. (1793 nyarán Kazinczyhoz küldött levelében félreérthetetlenül ezt írta: „Nálam voltak még Catullusból, Tibullusból és Propertiusból a' Deákhoz hasonló versekben tett fordításaim 's más apró Verseim is, mellyek közzűl azokat, a' mellyek Dr. Földi kemény rostáját is meglábolták, most elküldöm Goráni Levelével és a" Varjas Énekével s egynehány magam tsinálta nótákkal eggyütt.") Kollégiumi perének egyik vádpontja az volt, hogy diákjaival fuvolázott. Az egyik diák, Zsoldos Jakab, azt a vallomást tette, hogy este, vacsora után „Nótát szokott velünk danoltatni Preczeptor Uram!" A másik, Mikolai István pedig ezt vallotta: „Engem egyébért nem hivatott [Csokonai uram], hanem flótázni, 's némely nótákat mutogattam ő Kegyelmének, Clavikordiumra valókat." Egykori tanítványa, Gaál László ügyvéd, ezeket jegyezte föl: „Klavírozni igen nagy könnyűséggel és szépen tudott, ámbár tudtomra már tulajdon klavírja nem is volt, hanem Csurgón Kovács István subrectorén, Debrecenben pedig Kiss Dániel kosztos deákén játszogatott." Föltehetően helyi hagyományt jegyzett föl 1861-ben a Csokonai-Album összeállítója, Kulini Nagy Benő is, mikor azt írta, hogy: „Darabos-utczai lakának kiskertében, Jedvencz tanuló és mulatóhelyén állott az ős bodzafa, melynek sudaraiból metszett ön készítette tilinkón mesterileg fává a népdalokat." Csokonai zenei érdeklődésének számos más példáját is idézhetnénk: vígjátékaiban — az 1793-ban írt Tempefőiben vagy az 1799-ben szerzett Cultúrában — eredeti népdalokat énekelnek a szereplők. Kölcsey s Kazinczy által is nagyra értékelt verse, a Parasztdal, a kézirat tanúsága szerint egy háromsoros népdaltöredékre épült, amely eredetileg refrénként állt a verszakok végén: Vityilló, nádból kötött gugyilló, Vityilló, vityilló, Egyen meg a fejilló.