Muzsika, 1979 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám - FASANG ÁRPÁD: Emlékezés Rohmann Henrikre
Emlékezés Rohmann Henrikre Olyan szerényen, szinte észrevétlenült, hogy csak akkor döbbentünk rá, kit vesztettünk el benne, amikor már eltávozott közülünk. De hogyan is bontakozott ki művészi pályája? 1910-ben született Tolna megye egy eldugott kis falujában, Bátaapátiban. Édesapja bányász volt, aki az akkori munkanélküliség elől 1911-ben Németországba vándorolt ki családjával együtt. Rohmann Henrik tizenhárom esztendős, amikor visszakerülnek Magyarországra. A család ekkor Felsőgallán telepszik meg. Vonzódása a zenéhez hamarosan megnyilatkozik. Nemcsak úgy, hogy magába szívja mindazt, amihez hozzájut, hanem oly módon is, hogy rendszeres zenei tanulmányokba kezd. Szerencséjére tanítójában — Kirschner tanító úrban — mesterre talál, aki hegedűre oktatja. Tizenhat éves, amikor a Zeneakadémiára kerül Mosshammer Ottó hárfaművész tanítványaként. Hárfaművészi diplomáját nehéz időkben — 1934-ben — szerzi meg. Egyetlen lehetőségként az mutatkozott számára, hogy belép a honvédség szolgálatába. A 2. Honvéd Gyalogezred zenekarába kerül. Ennek akkor egy nagyszerű muzsikus, Szeghő Sándor a karmestere, aki nemcsak ebben a minőségében, hanem kórusvezetőként is beírta nevét a magyar zene történetébe: a Budai Dalárda karnagyaként több Kodály-mű bemutatása az ő nevéhez fűződik, s a mester kórusműveinek igen magas színvonalú megszólaltatásával Európa-szerte sikert arat, így ez a zenei környezet az elszürkülés helyett a művészi kibontakozás műhelyévé vált Rohmann Henrik számára. Ezt jelzik egyre gyakoribb szólószereplései is. Az 1930-as évek második felétől gyakran találkozunk nevével a Magyar Rádió műsorán. 1945-ben kerül az Állami Operaházhoz. Itteni munkája mellett állandóan szélesíti repertoárját, egyre nagyobb feladatokra vállalkozik. Lajtha László biztatására létrehozza a Hárfás Kvintettet, amely nemcsak a már meglevő művek előadását tekinti céljának, hanem új művek írására is inspirálja zeneszerzőinket. Szólistaként is egyre nagyobb elismerést arat; ő mutatta be Magyarországon — többek között — Hindemith és Dohnányi Ernő hárfaversenyét (utóbbi szerzőjének egyik legkésőbbi, igen nagy technikai felkészültséget igénylő műve). Bekapcsolódott a pedagógiai munkába is. 1951-től tanított a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, s keze alól kitűnő tanítványok sora került ki. Ennek elismeréseként érte az a megtiszteltetés, hogy 1964-ben meghívást kapott a Hartfordi Mesteriskolára, 1969-ben pedig — ugyancsak Hartfordban — ott találjuk a Nemzetközi Hárfaverseny zsűritagjai között, a világ legnevesebb hárfaművészeinek körében. Eredményes pedagógiai tevékenységéért az oktatási miniszter Az oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetéssel jutalmazza. 1978. október 13-án Budapesten hunyt el. E száraz adatok, tények mögött egy hallatlanul szívós, szebbre, jobbra törekvő ember teljes energiája feszül. Magas mércét állított maga elé művészileg-emberileg egyaránt. Ezt követelte meg tanítványaitól is. Ezért e szorgos élet eredményei nemcsak a tanítványok, barátok emlékében maradnak meg, hanem benne élnek zenei életünkben is — talán egyéni érdemként kimutathatatlan módon, de feltétlenül úgy, mint korábbi eredményeinkhez kapcsolódó láncszemek és úgy is, mint további munkára serkentő örökség. Fasang Árpád