Muzsika, 1983 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1983-02-01 / 2. szám - KÖPECZI BÉLA: A Kodály-évfordulóra

klasszikusokat, Mozartot, Haydnt, Beethovent, s érdeklődött a kelet-európai népek zenéje iránt is. Melegen méltatta a népek együttműködését szolgáló román Enescu művészetét és magatartását, ő írta ezt is: „Az idegen kultúra hatása nélkül elsenyved a nemzeti kultúra. Éppen a legnagyobb nemzeti mozgalmak egy-egy idegen behatás következményei voltak." Tudatosan hirdette, hogy a magyar kultúra sajátossága az összeurópaiság érvényesítése, s ebből programot csinált: „Kelet és Nyugat ütköző pontján élő országnak, népnek élete célja csak az lehet, hogy mind a kettőhöz hozzátartozzék, ellentéteiket magában kibékítse, egybeolvassza. Ebből a szempontból értéktelen az a magyarság, amely nem európai, és számunkra értéktelen az európai, hanem magyar is egyszersmind. . . minél több közünk van az európai kultúrához, annál nagyobbra nő a magunké is." Kultúra-felfogásában volt egy olyan elem, amely különösen figyelmeztető számunkra. A nép kultúráját nemcsak forrásként vette számba, hanem minden művelődési tevékenység céljaként is. Az 1918 decemberében rendezett egyik munkás-hangversenyről írta: „A munkásság áhítattal hallgatta a szegény nép tagjaiból lett nagy szellemek (Haydn, Mozart, Beethoven) megnyilatkozásait, tán kevesebb hozzáértéssel, de frissebb lelkiörömmel, mint azok az egykori nagyurak, akik számára valamikor ezek a művek készültek." Etikai és ezzel együtt művészi magatartását alapvetően meghatározta a haza szeretete mellett a nép szeretete, amely számára a parasztságot és a munkásságot egyaránt jelentette. A néphez akarta eljuttatni a legmagasabb rendű kultúrát és természetesen mindenekelőtt a zenét, nem pusztán a művelődés, hanem a társadalmi fejlődés érdekében. 1948-ban sok és nem eredménytelen küzdés után nyilatkozta: „A demokrácia sok tekintetben a nevelés kérdése, a demokratikus művészet is. A művészeti nevelőmunkától tehát nagy hatást várunk és nagy eredmények függnek annak jó teljesítésétől. Én magam a zenei oktatás terén tapasztaltam, de nem hiszem, hogy más művészet terén másképpen volna: aki korán rákap a jóra, azon később már nem fog a rossz." Rossznak tartotta az ízléstelent, az értéktelent, de még a cselekvéstől elriasztó értékest is. Úgy érezte, hogy demokratikus népnevelő programját a szocialista társadalom valósíthatja meg, s ezért aktívan részt vett a felszabadulás utáni tudományos és kulturális életben. Az ő ösztönzéséből jött létre egy olyan óvodai és iskolai hálózat, amelyben ma sok százezer gyermek sajátítja el a zenei nevelés elemeit. A szakosított képzésben pedig jelenleg mintegy 80 ezer fiatal vesz részt, ami nemzetközi mércével mérve sem kevés, ő kezdeményezte és irányította a kórusmozgalmat, amelyben tömegek szólaltathatták meg a „zene legtermészetesebb formáját". Kodály nemcsak nálunk, hanem a világban mindenütt hatalmas lendületet adott a zenei nevelésnek. Sohasem választotta el egyébként a zenei nevelés ügyét a kultúra egészétől. Azt tartotta, hogy az esztétikai és különösen a zenei műveltség nélkül nincs igazi kultúra. „Meggyőződésem -mondotta egy alkalommal -, hogy minden emberben csírájában megvan - Ady kifejezésével - éhe a szépnek, csak nem mindenkiben fejlődik ki, nem kellő időben fog hozzá a kifejlesztéshez, ezért ha a 6. és a 10. év között sikerül egy ilyen élményt adni a gyermeknek, akkor már el van látva életére, akkor már kifejleszthető." A zenei neveléshez szorosan kapcsolódott mindaz, amit a nyelvművelés érdekében tett. A magyar jelleg megnyilvánulását kereste nyelvben és a beszédben is, s ezért akart gátat vetni kiejtésünk romlásának, nem restellve nagyon is gyakorlatias tanácsokat adni. Kodály Zoltán hatalmas úttörő munkát végzett a népzene gyűjtésében és feldolgozásában, s e tekintetben is iskolát alapított. De mindenekelőtt zenei alkotások hosszú sorát hozta létre, megteremtve a magyar népzenéből táplálkozó zenei idiómát, ahogy Bartók mondotta: „Az ő zenéjében öltött testet a legtökéletesebben a magyar szellem". Ma a világ őt a kor legnagyobb zeneszerzői között tartja számon. Az alkotó munkát sohasem állította szembe a nevelői és tudományos tevékenységgel, a teljes emberséget akarta megvalósítani a mások és a maga életében is. A Tanácsköztársaság bukása után, amikor felelősségre akarták vonni a Zeneművészeti Főiskolán tanúsított magatartásáért, a következőket mondta: „A napi politikával nem foglalkozom. Átvitt értelemben azonban politika minden taktus, minden népdal, amit feljegyeztem". Ebben az értelemben volt politikus Kodály Zoltán, aki mindig arra figyelt, hogy mivel lehet használni a közösségnek, s aki nagyra értékelte mindazt, amit a szocialista politika tett a nép művelődéséért. Ezt az elismerést fejezte ki 1966-ban a nemzetközi nyilvánosság előtt is a Jeunesses Musicales 20. kongresszusán, amikor megemlékezett a magyarországi zenei nevelés eredményeiről. A nagyszerű, maradandó, nemzetet és világot gazdagító művek és tettek emberére emlékszünk, amikor Kodály Zoltán tevékenységét és alakját felidézzük, megfogadva és az utódokra is vonatkoztatva bölcs figyelmeztetését: „Visszanézni megtett útra akár hegyek között, akár az életben, nem szerettem soha. Mindig csak arra néztem, ami előttem volt." Nézzünk mi is előre. Becsüljük meg azt a nagy értéket, amelyet roppant életműve jelent számunkra, s erre is alapozva építsük tovább a korszerű magyar kultúrát és ezen belül a zenei műveltséget - a mindig szolgálni kész nép- és hazaszeretet, a cselekvő humanizmus szellemében. * A művelődési miniszter ünnepi beszéde az 1982. december 16-i zeneakadémiai Kodály-emlékhangversenyen hangzott el.