Muzsika, 1989 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1989-05-01 / 5. szám - FEUER MÁRIA: Hegedülni nehéz... - Beszélgetés Pauk Györggyel
mégis abból állt, hogy a hangok mögötti jelentést megfejtette, tanári nagysága pedig abból fakadt, hogy ezt át is tudta adni muzsikusgenerációknak. Ami Zathureczkyt illeti, vele szerencsésen találkoztam, mert amikor hozzá kerültem, Olga nénitől már elsajátítottam a lényeges technikai tudnivalókat. Zathureczky pedagógiai zsenialitása ugyanis abból állt, ahogyan zenélni tanította a növendéket, ahogyan rávezette, hogy a technikailag már birtokolt darabot képes legyen előadni. Csodálatos hegedűs volt - hogy milyen csodálatos, azt elsősorban a növendékei tudják: mivel nagyon izgult, a szobában sokkal szebben játszott, mint a pódiumon. Játéka olyan inspirálóan hatott, hogy szárnyakat kaptam tőle. Általában nem magyarázott, inkább azt mondta: figyelj ide, megmutatom. És ez minden szónál többet ért. Varázsos hegedűhangja ma is él bennem. De nem csupán előjátszott: megtanított a hang minőségére, a hang színeire, variációira, a hegedűn való éneklésre is. - Nem járt ez azzal a veszéllyel, hogy mindenki utánozni akarta? Nem hatott uniformizálóan? - De igen. Sokan akarták utánozni - bizonyára én is -, de csak addig a pontig, amíg az ember gondolkozni nem kezd és rá nem talál a saját hangjára. Éppen azért volt fantasztikus tanár, mert nem akarta minden növendékére a saját elképzelését rákényszeríteni és nem várta mindenkitől ugyanazt. Meg kell mondjam, hogy nemcsak szólistaként tekintem mintának Zathureczky hegedülését, hanem tanári magatartását is példaképemnek tartom. A saját tanításomban is az ő módszere vezérel, vagyis tudom, hogy mindig a növendék egyéniségét, fölkészültségét, technikai képzettségét kell figyelembe venni. A mi kapcsolatunkban éppen az volt az előny, hogy neki nem kellett technikával foglalkoznia. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, ugyanis -bár a megállapítás közhely - hegedülni nagyon nehéz. Angliában pedig nem készítik föl kellőképpen a fiatalokat. A magyar hegedűiskolának azokban az évtizedekben volt olyan tradíciója, hogy a főiskolára már jó technikai alapozással került be a növendék. - Úgy gondolja, hogy a magyar hegedűiskola tradíciója Zathureczkyvel megszakadt? - A Hubay-féle magyar hegedűiskola hagyományát folytatták a világban működő nagy magyar hegedűsök: Szigeti és Végh Sándor éppúgy, mint Fenyves Lóránd, Varga Tibor -s remélem, én is ebben a szellemben tanítok. Nem véletlen, hogy a világ valamennyi nagy zenekarában ott ülnek a kiváló magyar hegedűsök, akik mind a jól megalapozott technikára építő magyar hegedűiskola neveltjei. - Az előadóművész stílusa időről időre változik. Véleménye szerint a Hubay, sőt, részben Auer Lipót művészi elképzeléseit tovább örökítő iskola képes-e megfelelni az újabb eszményeknek? - A Hubay-iskola neveltjei legyenek idősebbek, vagy későbbi, fiatal leszármazottak - azonosan vélekednek a zenéről. Akkor is megértik egymást, ha egy európai szólista akad össze egy amerikai zenekari muzsikussal. Az igazi művész mégis az, aki képes fölfogni a változást és hajlandó egész életében tanulni. A Liszt Ferenc Kamarazenekar játékán is hallom, hogy az elmúlt évek során mennyire megváltozott Mozart-képük, és előadásuk mennyire alkalmazkodott az újabban elfogadott stílushoz. Most, hogy a Mozart-versenyművek hanglemezfelvételeit együtt készítjük, én tanulok tőlük és igyekszem az ő felfogásukat követni. - A magyar előadóművészek nemzetközi karrierje ma összehasonlíthatatlanul szerencsésebben indulhat, mint az Ön pályakezdésekor. De az eszményi állapottól még messze vagyunk. Éppen ezért érdekel, hogyan látja Ön a fiatal magyar művészek lehetőségeit. - Mivel elég gyakran járok haza és barátaim nagy része muzsikus, azt hiszem, ismerem a magyar előadóművészetet. Véleményem szerint az igazán jelentős művészek kapcsolatot találtak a nagyvilággal. Persze lehet, hogy tévedek, és talán mégsem ismerek minden tehetséget. De az tény, hogy mi annak idején el sem tudtuk képzelni, hogy Magyarországról valaha is lehet majd karriert csinálni. Szerencsére nem így történt, bár az igazi karrierek kifutását egyelőre akadályozza, hogy a magyar menedzserek még nem rendelkeznek kellően kiterjedt külföldi kapcsolatrendszerrel. De úgy látom, ez is javulóban van. - Elmondaná okulásul, hogy Londonban, tehát zenei téren Európa legfontosabb városában hogyan készítik elő egy tehetség karrierjét? - Hogy rövid legyek: nem szeretném a pályát még egyszer elkezdeni. Rengeteg a fiatal tehetség és nagyon nehéz érvényesülni. Akire valami miatt felfigyelnek, vagy aki mögött egy hanglemezgyár, versenygyőzelem, pénz, esetleg egy erős klikk áll, annak szerencséje van. Ha például Isaac Sternnek megtetszik valaki és a szárnya alá veszi, annak nyert ügye van. De ez még csak az indulás, a további lépésekhez is legalább annyi szerencse kell, mint tehetség. A mai impresszáriók csak akkor menedzselnek valakit, ha üzletet látnak benne. Természetesen azt nem állítom, hogy a teljesítmény nem számít és hogy az igazi tehetség elvész. - Hogyan kap egy pályakezdő koncertet? Kitalpalja a menedzsere? -A sikert föl lehet építeni: erre a menedzserek, a hanglemezgyárak képesek - igaz, a hangversenynek meg kell erősítenie a hírverést. S ha rossz a koncert, akkor kárba vész a befektetett pénz és energia. - Hány hangversenyrendező működik Londonban? - Sok, de a legtöbbje nem ér semmit. Voltaképpen 3-4 neves iroda rendezi a hangversenyeket. Ők úgy működnek, hogy szerződést kötöttek néhány kiemelkedő művésszel, s a tőlük nyert százalékokból megengedhetik maguknak, hogy másokat is foglalkoztassanak. A nagyobb menedzserirodák általában egymás között, az irodán belül felosztják a művészeket. Vannak, akiket exkluzív joggal az egész világon reprezentálnak, s vannak, akiket csak Angliában. Legalábbis az én menedzserem, az Ibbs and Tillet cég így csinálja. Ez az iroda a legjelenősebbek közé tartozik. Néhány éve meghalt a tulajdonosa, s a cég pangásnak indult, de a művészek egy része kitartott mellette. Aztán megvette az irodát két, illetve három fiatalabb ember, és újra kiépítette. Mivel néhány iga