Muzsika, 1995 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1995-09-01 / 9. szám - SZABÓ MIKLÓS: Kodály széljegyzetei Bartók kórusműveihez 1.
i5artok bfla 1881-1945 meglehetősen hosszú megjegyzést fűzött hozzá, sőt korrigálási javaslatot is adott (valószínűleg könnyítési szándékkal is a 9/16 elkerülésére - 2. ábra). Itt úgy látszik, Bartók akarta pontosabban lejegyezni a parlandót. A jó előadó azonban mindegyik képletet csak vázlatnak tekinti, s valóban a szavak természetes kiejtését követi. Szólamvezetés Egy másik csoportja a Kodály-variánsoknak, melyeket Bartók nem fogadott el, a szólamkeresztezésre vonatkozik. Míg azonban a prozódia esetében meglehetősen egyértelmű volt, miért nem vette át a komponista a változtatásokat, addig a szólamvezetést illetően erre többnyire nehéz magyarázatot találni. A különbség talán itt is a két muzsikus más-más zenei gondolkodásából adódik. A korrekció következtében ugyanis általában csak a szólamok cserélődnek fel (kivételes -ehhez kapcsolódóan - egy-egy hang variálása), a hallgató számára tehát a hangzás szinte változatlan marad, s alig jelenthetett ez különbséget a partitúrát zongorázó Bartóknak is. A vokálisan gondolkodó, Palestrinát kitűnően ismerő Kodály azonban gondosan ügyel a szólamok logikus továbbvezetésére, érzékeny hangok (alterációk és kemény disszonanciák) előkészítésére és feloldására, s ezáltal a könnyebb énekelhetőségre. A Tavasz 1. ütemében az altban Kodály törli az f-hangot - talán az imitáció kiemelésére -, a 3. ütemben (j. ábra) pedig felcseréli a mezzót és az altot, ezáltal mindkét szólam megkapja logikus folytatását. A visszaváltást ugyan nem jelöli, de erre több lehetőség is adódik. Érdekes, hogy - a fogalmazvány tanúsága szerint - Bartóknak is ez volt az első gondolata, s csak második lépésként változtatta ezt meg (talán szöveg-elhelyezési nehézségek miatt?), pedig ezáltal az alt 2. ütemének utolsó hangja „a levegőben marad". Kodály a KA kötetében meg is jelöli a tritonuszt. A 12. ütemben is a mezzo és az alt első hangjának felcserélését javasolja, így a 11. ütem mezzóbeli cisz-re vezet, míg Bartók szűk kvarttal elugrik. Ő talán a világosabb imitáció és az alsó szólamok következetes tervpárhuzamai miatt ragaszkodott saját verziójához. A Leánynézői. ütemében a 3- negyeden ugyancsak megcseréli Kodály az alsó két szólamot. Ezt kívánja a kadenciális szekvencia és a logikus szólamvezetés (a visszaváltást most sem jelöli, de magától értetődően ez már a következő ütemben megtörténhet). Bartók fogalmazványában ismét megtalálható ez a verzió, s csak utóbb javította ki a ma ismert végleges formára. Talán attól tartott, hogy a mezzo ilyen mély fekvésben túl sápadt lesz. Hasonló cserét ajánl Kodály a 21. ütem utolsó negyedén, nyilván a tritonusz elkerülésére. Ez azonban aligha okoz intonációs nehézséget, mert a mezzo előtte énekli a fisz'-t, s a „kvart fel, kvint le" elég közismert funkciós fordulat. Feltehetőleg ezért nem tartotta szükségesnek Bartók a változtatást. Azon kívül Bartók verziójában érintetlen marad a mezzo szekvenciája és a két alsó szólam közti kánon. A Bolyongás 15. ütemében a következő ütem kemény szekund-disszonanciás késleltetésének gondos előkészítése végett javasol Kodály szólamcserét (s már ez vonja maga után egy hang megváltoztatását a 14. ütemben - 4. ábra). Bartók a fogalmazványban ezen a helyen többször is javított, de a Kodály-verzió nem található meg, s az előkészítetlen kisszekund-disszonancia csak utolsó lépésként került a partitúrába. A Madárdalban szintén a 15. ütem késleltetéses kisszekund-disszonanciájának ugyanazon szólamban történő előkészítése végett cserélte meg Kodály a mezzót és az altot a 13-14. ütemben (5. ábra), a BH példányában ezen felül még egy hangot is megváltoztatott - így a mezzo és az alt tükörmozgásban, a szoprán és az alt pedig tervpárhuzamban halad egymással. A fogalmazványban e helyütt (mint általában e tétel)