Muzsika, 2001 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2001-07-01 / 7. szám - RICHTER PÁL: "Walthere, audis symphoniam hungarorum, qualiter sonat?": Ezer év zenetörténete a Budapesti Történeti Múzeumban

n­etörténet Csíksomlyó, 1676). Szép számban láthatunk kiállítva magyar és latin nyelvű liturgikus könyveket (kéziratos és nyomtatott protes­táns graduálokat, a korban használatos Esz­tergomi Missalét, a pálosok Újhelyi gra­duálját), vegyes tartalmú tabulatúrás kézira­tokat, valamint Girolamo Diruta Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemnek ajánlott, dia­lógus formában megírt tankönyvét, az Il Transilvanót. Megismerhetjük a korszak je­lentősebb zenészegyéniségeit, a külön rész­legben bemutatott brassói születésű lantmű­vész, Valentin Greff alias Bakfark Bálint mel­lett a Sopronban működött Andreas Rauchot, Johann Wohlmuthot, a bártfai or­gonista Zacharias Zarewutiust és az erdélyi ferences Kájoni Jánost. Ebből a korszakból már több hangszer is megmaradt, melyek kö­zül néhányat (egy virginált, a Széchenyi csa­lád tulajdonában volt cinket és egy viola da gambát) szintén kiállítottak. Újabb korszakhatár a középső és déli or­szágrészek felszabadulása a török uralom alól, és Buda visszafoglalása. A 18. század a Habsburg Birodalom részévé vált országban a nagyarányú fejlődés, az építkezés időszaka, nemcsak a gazdaságban, hanem a kultúrá­ban, a művészetek ápolásában is. Jól tükrözik ezt a zeneélet színtereit, az Esterházy hercegi udvart és a városokat bemutató egységek. Az Esterházy hercegi család európai szintű reprezentációja Esterházy Miklós (1714— 1790) idején éne el csúcspontját. A kiállított Joseph Haydn-autográfok többek között arról tanúskodnak, hogy Pompakedvelő Miklós idején Eszterháza az európai zene egyik központjává vált. A városok közül a ka­tolikus egyházi központok (Győr, Pécs, Nagy­várad, Veszprém) voltak a legjelentősebb tá­mogatói a zeneéletnek, ahol jól képzett, és a kiállított dokumentumok szerint jelentős többségben német, cseh, morva zenészek áll­tak szolgálatban. Szabályt erősítő kivétel, hogy a század egyik legtehetségesebb szerző­je, Istvánffy Benedek magyar származású volt. E korszak ugyan nem kedvezett a nemzeti sajátságokat felmutató zenei stílus felszínre kerülésének, de magas minőség iránti igénye révén a magyarországi zenekultúrára gya­korolt pozitív hatása mind a mai napig érez­hető. Metszeteken, táncábrázolásokon és tánc­gyűjteményeken követhetjük nyomon mint­(1823-1887), egy két évszázadon át, hogy honnan eredt, hogyan alakult ki fokozatosan több stílus elemeinek szin­téziséből a 19. század közepére a magyaror­szági zenei közpon­tokat meghódító verbunkos, illetve a hozzá hasonlóan sokgyökerű csárdás stílus, ame­lyek a magyar nemzeti műzene alapját képe­zik. A tánctörténeti áttekintéshez hasonlóan több évszázad adatait felvillantva kapunk nagyszerű összefoglalást a cigányzenészek, a cigányzenekarok és az általuk játszott zene történetéről, a verbunkos szerző Bihari Já­nostól egészen a magyar nótáig. A 19. század magyarnak tartott stílusa mentén kapcsoló­dik a kiállítás Liszt Ferenchez, kiemelve az egész Európát meghódító, francia műveltsé­gű és német anyanyelvű mester életéből a szülőföldhöz, Magyarországhoz, a magyar­sághoz kötődő részleteket. Művek, levelek, emléktárgyak, hangszerek, bizonyítékok egész sora hirdeti Liszt elkötelezettségét ha­zája iránt. Zenei intézményrendszerünk, a polgári koncertélet, az operajátszás, a zenei sajtó, a zenei oktatás, a Zeneakadémia megszületése mind a 19. századnak köszönhető, melyet a kiállítás részletesen, sok-sok dokumentum­mal, képpel, tárgyakkal szemléltet. Zenetör­téneti kutatásunk viszonylag újabb terüle­teinek gazdag eredményeit láthatjuk a ma­gyarországi zenés színházról (a kezdetektől egészen a 20. század első évtizedéig), a nép­színművekről, az operettről és a dualizmus koráról. A kiegyezést követő szűk ötven esz­tendőről, amely meghatározza 20. századi zeneéletünk első évtizedeit, felneveli a világ­hírűvé vált magyar előadóművészek első ge­nerációját, és amelyben olyan nagyságok végzik iskolájukat, szerzik meg zenei alap­műveltségüket, mint Dohnányi Ernő, Ko­dály Zoltán és Bartók Béla. Nem lenne teljes a tablók sora, ha Bartók és Kodály művésze­tének meghatározó eleméről, a parasztzené­ről, azaz a népzenéről és annak kutatástörté­netéről nem szólna önálló fejezet, nagy mennyiségű hangzó illusztrációval és a nép­zenekincs keresztmetszetét jelentő teljes Patria-felvételsorozat számítógépes (CD­ROM) változatával. Búcsúzóul fényképeken, filmrészleteken köszönnek ránk az elmúlt évszázad legna­gyobbjai, jelenlétükkel bizonyítva egy tartal­milag nehezen körvonalazható és magyaráz­ható fogalom, a magyar tehetség létezését. RICHTER PÁL (A kiállítást az érdeklődők 2001. október 29-ig tekinthetik meg.) az európai sikereket arató zongoraművész hangszere FELVÉGI ANDREA FELVÉTELEI Székely Imre 2001 JÚLIUS • MUZSIKA 13 5

Next