Muzsika, 2006 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2006-11-01 / 11. szám - SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: Nemzeti kultúra és világszínvonal: feszültség vagy összhang: Mahler és a magyar szellemi élet
Wagner zenéjét, majd 1883-ban ő vezényelte a Ring első teljes budapesti előadását. Tény, hogy erre az eseményre a Német Színházban került sor, de félrevezető az állítás, mely szerint „a magyar főváros szélesebb közönségének 1889-ig nem volt élménye Wagner érett zenéjéről" (Román 1991, 52.), hiszen adatokkal bizonyítható, hogy a Német Színház és a Nemzeti operaközönsége jórészt megegyezett. Miért szerződtették az akkor még pályája elején álló, huszonnyolc éves Mahlert a Magyar Királyi Operához? E kérdést nem lehet megkerülni, ha tárgyilagosságra törekszünk. Először hihetőleg Nikisch Artúrra gondoltak, mert a zeneértők őt tartották a Richter utáni nemzedék legkiválóbb, magyarul jól tudó karmesterének. Mivel ő lipcsei állása miatt nem tudta elfogadni az ajánlatot, Félix Mottlra esett a választás, amiből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a döntéshozók Wagner hívei voltak. Az 1888. január 13-án hivatalba lépett s köznemesi családból származó kormánybiztos, Beniczky Ferenc (1833-1905) is a német zeneszerző műveinek csodálói közé tartozott. Mivel az 1888. szeptember 26-án Pestre érkezett Mahlertől is a német művek előtérbe állítását lehetett várni. Beniczky az évad elején bejelentette: az előadások nyelve a magyar lesz, leszámítva a vendégfellépéseket. A karmester tehát csak az ő üzenetét ismételte a Budapesti Hírlap október 7-én megjelent számában. Nyolcvan zenekari próba előzte meg a Ring első két részének 1889. január 26-án, illetve 27-én tartott bemutatóját. A walkür húzás nélkül hangzott fel, aminek jelentőségét talán eléggé bizonyíthatja, hogy Wotan második felvonásbeli monológját sok helyen még 1945 után is megkurtították - 1950-ben még Furtwängler is húzásra kényszerült a Scalában. Péterfy Jenő, a kor legjelentősebb és legszigorúbb magyar ítésze egyértelműen a karmester érdemét emelte ki a Budapesti Szemlében: „Hogy az előadásnak stílje volt, az az ő érdeme, ki a zenekaron is úgy uralkodott, mint Alberich a maga törpéin" (Péterfy 1901-3, 2.468.). Az osztatlan elismeréstől egyedül Komlóssy Ferenc római katolikus pap országházbeli beszéde tért el. Zsidóellenes megnyilatkozását maga Baross Gábor belügyminiszter utasította vissza. Az 1889. április 3-án kelt naplóföljegyzés, amelyben Justh Zsigmond Mahlert is említi, a zenei szakirodalom egy részében téves értelmezést kapott, ezért alaposabb figyelmet érdemel: „Magyar zenének magából kellene fakadnia, nem kéne mesterségesen fejleszteni, mint a magyar piktúrát. (...) Igazán magyarnak kell lennie annak a művésznek, kinek művészetét ez a humus fogja táplálni. Mihalovich, Pinkus, Mahler és más ilyen alakok nem meríthetnek belőle semmit, mert megvetik, csak a készet ismerik el, csak a mesterséget bámulják" (Justh 1977- 361.). Ezek a szavak olyan személytől származnak, aki az önálló magyar zene megteremtését, mint ahogy az irodalomban és a képzőművészetben is a nemzeti jelleg kifejezését sürgette. Naczpáli Justh Zsigmond (1863-1894) Kielben, Zürichben s Pá rizsban folytatott jogi s nemzetgazdasági tanulmányokat. Írói munkásságának megítélésében nincs egység a szakértők között, de munkásságának történeti jelentőségét nem lehet tagadni, hiszen naplója tanulságokkal szolgálhat a korabeli magyar ízlés tanulmányozói számára, irányregényei pedig döntő hatást tettek Szabó Dezső hasonló jellegű könyveire. Elbeszéléseit Péterfy eredetietlenséggel vádolta, azt állítván, hogy „a rajzban csak a név magyar, maga a rajz utánzat", „minduntalan értékesíti irodalmi reminiszcenciáit, alakjai nagyobb olvasottsága érdekében", s olyan szerzőt látott benne, aki divatos eszmékhez igazodik, például „a Nirvána tanát novellizálja" (Péterfy é. n., 51., 48., 50.). Évtizedekkel később, az idézett napló közreadója, Halász Gábor is „elbeszéléseinek papiroshangját" emlegette, s olyan szerzőként mutatta be, kit „idegenszerűségekkel telezsúfolt, affektált, megszokott magyar vonások nélküli, gyakran jellegtelen írásmód" jellemez (Halász é. n., 17., 23.). A Mahlert is szóba hozó kijelentés fogyatékos művészi képességű fiatalembertől származik, de hiba zsidóellenességet tulajdonítani neki. Justh 1888-ban Párizsban Sarah Bernhardt legszorosabb baráti köréhez tartozott, s kedvenc festője Gustave Moreau volt. Rá egy évvel a zsidókkal szemben tanúsított elfogultságáért élesen bírálta Justh Zsigmond Beniczky Ferenc 14 muzsika • 2006 NOVEMBER