Muzsika, 2007 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2007-12-01 / 12. szám - SÁROSI BÁLINT: Mit üzen Kodály?

• SÁROS A­L­I­N­T K­odály Zoltán 125 évvel ezelőtt született, és már annak is negy­ven éve, hogy nincs közöttünk. Távozása óta nagyot változott a világ. A meggyorsult változások sodra az ő hagyaté­kát sem kímélte a hordaléktól. De néhány évtized hordaléka nem temetheti el Kodály példáját és gondolatait, mert ezek sokunk­hoz szólnak és hosszú időre érvényesek. Nagy többségükben ma is frissek és idő­szerűek, élő üzenetként foghatjuk fel őket. A zenei megújulás apostola volt. Úgy mű­velte a zenét, hogy figyelme a teljes magyar kultúrára kiterjedt. „A magyarság egész gondolatvilágát átölelni, érteni, megérezni a magyar lélek minden rendű rezdülését, a legmagasabb rendűtől a legkisebbig. A falu­si libapásztorlánykától Széchenyi Istvánig"­ - ez volt törekvése és vezérelve. Kodály-évet írunk. Kiemelt alkalom arra, hogy felfrissítsük tőle származó legfontosabb ismereteinket, kiegészítsük , ahol szüksé­ges, helyesbítsük­­ róla és életművéről alkotott képünket. Ahogy magánéletét megszervezte és végigélte, már az is maga a messzelátó bölcs tervszerűség. Közismert, hogy átgondolt fegyelme­zettséggel és bölcs mértékletességgel élt; rengeteg elfoglaltsága mel­lett is szakított időt egészséges mozgásra, sportolásra. Kiváló úszó, ugró, síelő, korcsolyázó, gyalogtúrázó volt. Élete végéig megőrizte karcsúságát, egyenes tartását és­­ szellemi frissességét. Molnár Antal, kit magántanítványaként 1905-ben összhangzattanra tanított, így írja le a végzős egyetemi és zeneakadémiai hallgató Kodályt: „Külsejére [...] olyasfélének tűnt, mint holmi vidéki segédtanító. A kollégiumi koszton nem lehetett meghízni, s ő különben is mérsékletre rendez­kedett be. Sovány, izmos, középtermetű emberke volt, vékony baju­szával. Egyetlen ruhájában, jól kilubickolt bakancsával mindig feltű­nő tisztaságot hordozott. Soha semmiféle tétovaságot nem lehetett észlelni nála, minden szava és mozdulata biztonságos volt. Az egész emberből, habár igen szerényen lépett fel, sugárzott az öntudat."­ Sokat beszélő világunkban külön is érdemes megemlékeznünk szűkszavúságáról. Koncentrált rövidséggel és világosan nyilatkozott meg. Beszéddel soha sem zilálta szét a készülő gondolatot, s ez mindig készen volt, mielőtt megszólalt. Nem beszélt, ha nem volt az alka­lomhoz illő és szükséges mondanivalója, írá­sai is koncentráltak, magvasak, idézetbe kí­vánkozóak. Idézik is sokan abban a hitben, hogy Kodályból sokkal többet nem is kell tud­ni, mint ami idézetként közszájon forog. Érzelmeinek, indulatainak ritkán adott han­got; ilyenek nyoma arcán is alig volt észreve­hető - pedig kitűnő humora volt, tele volt fi­gyelmességgel, segítőkészséggel, s volt bőven oka haragra is. Ő, kinek egész élete áldozat volt a hazáért, a nemes hangzásától oly sokszor megfosztott „hazafi" szót még ironikus felhanggal sem használta. Hátrahagyott írásai közt említi, hogy 1910-ben, Bartókkal közös szereplésük alkalmával a közönség tapsát megköszönve, Bartók „egy mondatot kezdett: »reméli, így fogunk állni együtt a kö­zös eszméért való küzdelemben«. Ez volt velem szemben egyetlen érzelmi-patetikus megnyilatkozása" - írja Kodály, és folytatásul megjegyzi: „Talán frázisgyűlölő természetem [...] tartotta vissza, de később ő sem emlegette a hazát, amit az előttünk járók úgy elkop­tattak, hogy már ajkunkra venni se mertük."­ Ugyanígy lenézte a nagy hangon emlegetett „magyar"-ságot, jól tudva, hogy az divat és politikai széljárás szerint lehet cégére üres büszkeségnek, takarója hibáknak, eszköze olcsó érvényesülésnek, csapdája megtévesztés­nek, gerjesztője gyűlölködésnek. Élesen megfogalmazta, amit józan ésszel magunk is beláthatunk: „...amint műveltnek nem lehet szü­letni, úgy magyarnak se! Mindenki annyira művelt és magyar, ameny­nyire meg tudta szerezni. Csak szerzett műveltség van, szerzett ma­gyarság."­ A megszámlálhatatlan kitűnő idegen gyökerű magyar kö­zül példaként a mindenki által ismertet, a szlovák anyától és délszláv apától származó Petőfit említi.­ Említhette volna saját magát is, aki apai ágon flamand, anyai ágon lengyel származású. Ettől függetle­nül a kevesekhez tartozik, kiknek „a legnagyobb magyar" mellett van a helyük. Hiszen maga Széchenyi sem származása, hanem te­hetsége és munkája révén lett a „legnagyobb". A magyar műveltség egyik csalhatatlan jele nyelvünk ismerete, szeretete, helyes használata. A Rádióban, 1938-ban elhangzott Ves­sünk véget kiejtésünk romlásának című előadásában így ír erről: „Semmi sem jellemző annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismer­ni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük. Mit üzen Kodály? Zürich, 1926 — Geyer Stefi felvétele A tanulmány szövege előadásként hangzott el az MR3-Bartók Rádióban, 2007. március 18-án. 2007 DECEMBER • muzsika 3 kodály 125 51

Next