Muzsika, 2008 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2008-11-01 / 11. szám - TALLIÁN TIBOR: Kompromisszum
opera 51 ve - a harmadiknak ismét egészéhez nem kívánt érdemleges rendezői megjegyzést fűzni. Még az egyének és tömegek elhelyezése sem mindig bizonyult látványként meggyőzőnek, hallványként célirányosnak: az első felvonás csodás kartételei azért sem fejthették ki frenetikus hatásukat, mert a kórus beszorult az előtérbe épített, részben monumentális lépcső mögé. Megjegyzem, a kórus ezen az estén nem csak topográfiailag, vokálisan sem állott feladata magaslatán. Az egész előadásból csak a 2. felvonás első képe tetszett maradéktalanul, a három miniszter wellness-jelenete. Nekem, mert hajlok a kompromisszumra. Ultrakonzervatív tömegek hangos tüntetéssel fogadták, hogy a sportos alkatú Pangót a gyógymaszszőr alsónadrágra vetkőztette. Ultraliberális individuumok ellenben a „le az alsónadrággal!" jelszóval adtak kifejezést elégedetlenségüknek. Ha a félsztriptíz nem is, poétikus képként maradt meg emlékezetemben, ahogy a halott Liút körülvette és kivezette a színpadról a fehér ruhás gyermekkar. Elismerem a professzionális pontosságot a 2. felvonás palotaudvar-jelenetének bonyolításában. Tudom, hogy a harmadik felvonáshoz a rendezőnek ugyanúgy nem lehet befejezett megoldást találnia, ahogy szegény szerzőnek nem sikerült befejezést találnia magához az operához. Stefan Soltész operakarnagyi munkáját 1990 táján a berlini Deutsche Operben tanultam meg becsülni: csiszolt és drámai előadásokat vezényelt. Nem egyedül neki rovom fel, hogy a Turandot expozíciója pontosságban elmaradt az elvárhatótól; nem hiszem, hogy más karmester ne zuhant volna bele legalább derékig a körülmények „mintha operaszerűsége", az ad hoc együttes és a rögtönzött diákszínházi színpadi kivitel fedetlen ciszternájába. Nem éreztem elégségesnek a drámai-formai erőt sem, jóindulatú feltevésem szerint nem függetlenül nézőtéri helyem akusztikailag ellenséges voltától. Közben-közben agnoszkáltam azt is, hogy Soltész fegyelmezőleg lassú tempóiban és dinamikai tompításaiban tudatos zenei koncepció valósult meg, ha nem is könnyen átélhető formában: igyekezett az előadók és hallgatók figyelmét a partitúra árnyalásaira, a zenedráma belső történéseire irányítani, és elkerülni, hogy az első felvonás bigbange, megsiketítse a hallgatót, és ezzel közönyössé tegye a második felvonás első képének virányos szépségei iránt. Ha erre törekedett, sikerrel járt: elragadott a miniszterjelenet elmuzsikálásának modern-impresszionista bájával és bensőségével. Építőmesteri kvalitását pedig a következő képben bizonyította meggyőzően. Soltész és zenekara a Liú-jelenetekben emelkedett az operai muzsikálás legmagasabb szférájába. Vággyal és lemondással teli hangszeres dialógusuk méltó módon állította premier plánba a Puccini és mindanynyiunk szívéhez legközelebb álló figura beszélő-álmodó szólamát, és a szólamot hanggá testté formáló Rost Andreát. Ez a nagy művész úgy lépett az előadás emocionális középpontjába, hogy közben természetes önfegyelemmel megállt a dramaturgiai periférián, ahonnan Liúnak semmiképp sem szabad a centrum irányában elmozdulnia, nehogy felborítsa a két nőszerep amúgy is ingadozó egyensúlyát. Más okból sem. Liu, Kontá, Liú, dolcozza, búcsúzik a rabszolgalánytól az agg Timur, aki csak e búcsúval igazolja zenedrámai létét. Jóság, gyengédség, anyaiság mindig tudatunk margójára szorul, mindig a múlt, soha nem a jelen, s végképp nem a valóságos jövő. De azért mégis a lélek legfontosabb kísérője: Kalafot, ha eljő az ideje, nem Turandot fogja átvezetni a másvilág kapuján. Liúnak a meg nem álmodott álomhoz hasonlóan tökéletesnek kell lennie, és Rost Andrea ezen a módon volt tökéletes. Abban, amit ad, nem lehet elkülöníteni hangot és éneklést, technikát és kifejezést, felesleges, sőt méltatlan lenne dinamikáról, árnyalásról, frazeálásról beszélni, még inkább a szereppel való azonosulásról, vagy az ellenkezőjéről, arról, hogy a szerep azonosul személyével. Mindez annyira mellékes az ittlét és teljesítmény szerényen Rost Andrea Lukács Gyöngyi, Frank Perretta és a kórus 34 muzsika • 2008 NOVEMBER