Muzsika, 2008 (51. évfolyam, 1-12. szám)

2008-11-01 / 11. szám - TALLIÁN TIBOR: Kompromisszum

o­p­e­r­a 51­ ve - a harmadiknak ismét egészéhez nem kívánt érdemleges rendezői megjegyzést fűzni. Még az egyének és tömegek elhelye­zése sem mindig bizonyult látványként meggyőzőnek, hallványként célirányosnak: az első felvonás csodás kartételei azért sem fejthették ki frenetikus hatásukat, mert a kórus beszorult az előtérbe épített, részben monumentális lépcső mögé. Megjegyzem, a kórus ezen az estén nem csak topográfiai­lag, vokálisan sem állott feladata magasla­tán. Az egész előadásból csak a 2. felvonás első képe tetszett maradéktalanul, a három miniszter wellness-jelenete. Nekem, mert hajlok a kompromisszumra. Ultrakonzerva­tív tömegek hangos tüntetéssel fogadták, hogy a sportos alkatú Pangót a gyógymasz­szőr alsónadrágra vetkőztette. Ultraliberális individuumok ellenben a „le az alsónadrág­gal!" jelszóval adtak kifejezést elégedetlen­ségüknek. Ha a félsztriptíz nem is, poétikus képként maradt meg emlékezetemben, ahogy a halott Liút körülvette és kivezette a színpadról a fehér ruhás gyermekkar. Elis­merem a professzionális pontosságot a 2. felvonás palotaudvar-jelenetének bonyolítá­sában. Tudom, hogy a harmadik felvonás­hoz a rendezőnek ugyanúgy nem lehet befe­jezett megoldást találnia, ahogy szegény szerzőnek nem sikerült befejezést találnia magához az operához. S­tefan Soltész operakarnagyi munkáját 1990 táján a berlini Deutsche Operben tanultam meg becsülni: csiszolt és drámai előadásokat vezényelt. Nem egyedül neki rovom fel, hogy a Turandot expozíciója pon­tosságban elmaradt az elvárhatótól; nem hi­szem, hogy más karmester ne zuhant volna bele legalább derékig a körülmények „mint­ha­ operaszerűsége", az ad hoc együttes és a rögtönzött­ diákszínházi színpadi kivitel fe­detlen ciszternájába. Nem éreztem elégséges­nek a drámai-formai erőt sem, jóindulatú feltevésem szerint nem függetlenül nézőtéri helyem akusztikailag ellenséges voltától. Közben-közben agnoszkáltam azt is, hogy Soltész fegyelmezőleg lassú tempóiban és dinamikai tompításaiban tudatos zenei koncepció valósult meg, ha nem is könnyen átélhető formában: igyekezett az előadók és hallgatók figyelmét a partitúra árnyalásaira, a zenedráma belső történéseire irányítani, és elkerülni, hogy az első felvonás bigbang­e, megsiketítse a hallgatót, és ezzel közönyös­sé tegye a második felvonás első képének vi­rányos szépségei iránt. Ha erre törekedett, sikerrel járt: elragadott a miniszterjelenet el­muzsikálásának modern-impresszionista bájával és bensőségével. Építőmesteri kvali­tását pedig a következő képben bizonyította meggyőzően. Soltész és zenekara a Liú-jelenetekben emelkedett az operai muzsikálás legmaga­sabb szférájába. Vággyal és lemondással teli hangszeres dialógusuk méltó módon állí­totta premier plánba a Puccini és mindany­nyiunk szívéhez legközelebb álló figura beszélő-álmodó szólamát, és a szólamot hanggá­ testté formáló Rost Andreát. Ez a nagy művész úgy lépett az előadás emocio­nális középpontjába, hogy közben termé­szetes önfegyelemmel megállt a dramatur­giai periférián, ahonnan Liúnak semmiképp sem szabad a centrum irányában elmozdul­nia, nehogy felborítsa a két nőszerep amúgy is ingadozó egyensúlyát. Más okból sem. Liu, Kontá, Liú, dolcozza, búcsúzik a rabszol­galánytól az agg Timur, aki csak e búcsúval igazolja zenedrámai létét. Jóság, gyengéd­ség, anyaiság mindig tudatunk margójára szorul, mindig a múlt, soha nem a jelen, s végképp nem a valóságos jövő. De azért mégis a lélek legfontosabb kísérője: Kalafot, ha eljő az ideje, nem Turandot fogja átvezet­ni a másvilág kapuján. Liúnak a meg nem ál­modott álomhoz hasonlóan tökéletesnek kell lennie, és Rost Andrea ezen a módon volt tökéletes. Abban, amit ad, nem lehet el­különíteni hangot és éneklést, technikát és kifejezést, felesleges, sőt méltatlan lenne di­namikáról, árnyalásról, frazeálásról beszél­ni, még inkább a szereppel való azonosulás­ról, vagy az ellenkezőjéről, arról, hogy a sze­rep azonosul személyével. Mindez annyira mellékes az ittlét és teljesítmény szerényen Rost Andrea Lukács Gyöngyi, Frank Perretta és a kórus 34 muzsika • 2008 NOVEMBER

Next