Muzsika, 2015 (58. évfolyam, 1-12. szám)

2015-09-01 / 9. szám - BÚCSÚZUNK - Kovács János: Koltai Tamás halálára

BÚCSÚZUNK Kottai i­.i. Koltai tamás HaLáLáRa­ ­ KOVÁCS JÁNOS Személyesen nem ismerhettem Koltai Tamást, de folyamatosan ol­vastam írásait a Muzsika hasábjain meg az Élet és Irodalomban. Messziről és ismeretlenül nagyon nagy koponyának tartottam őt. A Muzsika szerkesztősége most arra kért, hogy egy operai ember szemével próbáljak megemlékezni arról, amit Koltai kép­viselt színházi életünkben. Hangsúlyozom: színházi életünkben, mert operakritikáiban is elsősorban a színházat, a zenés szín­házat, a zenedrámát és annak megvalósítását vizsgálta. Koltai ugyanolyan szuverén egyéniség volt, mint operakritikus elődje a Muzsika hasábjain, Fodor Géza, akit személyesen is jól ismer­tem és nagyon szerettem. És bár eszembe sem jutna őket egy­máshoz hasonlítgatni, úgy érzem, Koltai a maga módján mégis­csak azt az irányt vitte tovább, a maga értékei és ízlése szerint, amit Fodor Géza elkezdett. A kritikában, mint például a színházi, illetve a zenés színházi rendezésben nem feltétlenül tartom fontosnak azt, hogy a ren­dező vagy a kritikus zenei végzettséggel rendelkezzen. Hogy valaki megítéljen egy zenekart, ahhoz nem kell tudnia hege­dülni, ahhoz, hogy megítéljen egy zeneművet, nem kell tudnia zenét szerezni. Fontosnak tartom viszont azt az érzékenységet, azt a fajta finom vevőkészüléket, amivel Koltai Tamás is ren­delkezett, és amivel pontosan tudott reagálni zenei teljesítmé­nyekre is. Hangozzék bár patetikusan, kritikái mindenekelőtt a zenedrámai igényességet és igénytelenséget célozták meg, szá­mára mindig ez volt az elsődleges. Kritikáit nem a rendezői színház nevében írta. Az egyes zenés színházi művek „avítt",,,­­muzeális", vagy másképpen fogalmazva a fantáziátlan, tehetség­telen megközelítése alighanem teljességgel kívül esett érdeklő­désén. Nagyon leegyszerűsítve Koltai elsősorban az avantgárd rendezések híve volt. Számomra az, hogy egy előadás „muzeá­lis" vagy „avantgárd”, mondvacsinált címke. Világéletemben ka­paszkodtam Ferencsik János gyönyörű szép mondásába. Amikor ugyanis megkérdezték tőle, nem akar-e ő is, mint Karajan, egy­szer majd rendezni, azt válaszolta: „Én a rendezéshez egyálta­lán nem értek, de rá tudok csodálkozni, ha jó.” Valami vagy tehetséges, vagy tehetségtelen. Valószínűleg ez volt a kulcsa Koltai Tamás kritikáinak is. Még egy nagyon fontos dolog: a Zeneakadémián tanárom volt Pernye András. Vele kapcsolatban fogalmazódott meg bennem az, ami érvényes Koltai Tamásra is: elfogultsága. Egy kritikus­nak elfogultnak kell lennie. Nem létezik objektív kritika. A kri­tikus nem lehet személytelen. Az elfogultságot a jó nyomon járó kritikusnak meg kell bocsátani, sőt. Magam mindig öröm­mel szoktam elfogult kritikákat olvasni, még akkor is, ha eset­leg itt-ott túlzásba esik, vagy téved. De Koltai Tamás több volt kritikusnál: gondolkodó, dramaturg és író. Az ő elfogultságát is nagyon szerettem. Olykor nagyon harciasan, kompromisszu­mot nem ismerve lépett föl olyasvalaminek a nevében, amit én is jónak és fontosnak tartok. A jó értelemben vett feszti­válprodukciókat preferálta, tehát azokat, amelyek nem egy in­tézményen belül, a nagyüzemi gyártás folyamatába kényszerítve 10 - MUZSIKA 2015 SZEPTEMBER

Next