Muzsika, 2015 (58. évfolyam, 1-12. szám)
2015-09-01 / 9. szám - BÚCSÚZUNK - Kovács János: Koltai Tamás halálára
BÚCSÚZUNK Kottai i.i. Koltai tamás HaLáLáRa KOVÁCS JÁNOS Személyesen nem ismerhettem Koltai Tamást, de folyamatosan olvastam írásait a Muzsika hasábjain meg az Élet és Irodalomban. Messziről és ismeretlenül nagyon nagy koponyának tartottam őt. A Muzsika szerkesztősége most arra kért, hogy egy operai ember szemével próbáljak megemlékezni arról, amit Koltai képviselt színházi életünkben. Hangsúlyozom: színházi életünkben, mert operakritikáiban is elsősorban a színházat, a zenés színházat, a zenedrámát és annak megvalósítását vizsgálta. Koltai ugyanolyan szuverén egyéniség volt, mint operakritikus elődje a Muzsika hasábjain, Fodor Géza, akit személyesen is jól ismertem és nagyon szerettem. És bár eszembe sem jutna őket egymáshoz hasonlítgatni, úgy érzem, Koltai a maga módján mégiscsak azt az irányt vitte tovább, a maga értékei és ízlése szerint, amit Fodor Géza elkezdett. A kritikában, mint például a színházi, illetve a zenés színházi rendezésben nem feltétlenül tartom fontosnak azt, hogy a rendező vagy a kritikus zenei végzettséggel rendelkezzen. Hogy valaki megítéljen egy zenekart, ahhoz nem kell tudnia hegedülni, ahhoz, hogy megítéljen egy zeneművet, nem kell tudnia zenét szerezni. Fontosnak tartom viszont azt az érzékenységet, azt a fajta finom vevőkészüléket, amivel Koltai Tamás is rendelkezett, és amivel pontosan tudott reagálni zenei teljesítményekre is. Hangozzék bár patetikusan, kritikái mindenekelőtt a zenedrámai igényességet és igénytelenséget célozták meg, számára mindig ez volt az elsődleges. Kritikáit nem a rendezői színház nevében írta. Az egyes zenés színházi művek „avítt",,,muzeális", vagy másképpen fogalmazva a fantáziátlan, tehetségtelen megközelítése alighanem teljességgel kívül esett érdeklődésén. Nagyon leegyszerűsítve Koltai elsősorban az avantgárd rendezések híve volt. Számomra az, hogy egy előadás „muzeális" vagy „avantgárd”, mondvacsinált címke. Világéletemben kapaszkodtam Ferencsik János gyönyörű szép mondásába. Amikor ugyanis megkérdezték tőle, nem akar-e ő is, mint Karajan, egyszer majd rendezni, azt válaszolta: „Én a rendezéshez egyáltalán nem értek, de rá tudok csodálkozni, ha jó.” Valami vagy tehetséges, vagy tehetségtelen. Valószínűleg ez volt a kulcsa Koltai Tamás kritikáinak is. Még egy nagyon fontos dolog: a Zeneakadémián tanárom volt Pernye András. Vele kapcsolatban fogalmazódott meg bennem az, ami érvényes Koltai Tamásra is: elfogultsága. Egy kritikusnak elfogultnak kell lennie. Nem létezik objektív kritika. A kritikus nem lehet személytelen. Az elfogultságot a jó nyomon járó kritikusnak meg kell bocsátani, sőt. Magam mindig örömmel szoktam elfogult kritikákat olvasni, még akkor is, ha esetleg itt-ott túlzásba esik, vagy téved. De Koltai Tamás több volt kritikusnál: gondolkodó, dramaturg és író. Az ő elfogultságát is nagyon szerettem. Olykor nagyon harciasan, kompromisszumot nem ismerve lépett föl olyasvalaminek a nevében, amit én is jónak és fontosnak tartok. A jó értelemben vett fesztiválprodukciókat preferálta, tehát azokat, amelyek nem egy intézményen belül, a nagyüzemi gyártás folyamatába kényszerítve 10 - MUZSIKA 2015 SZEPTEMBER