A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (7. kötet, 1-2. szám)

Nagy Miklós: Két százéves Jókai-regény

NAGY MIKLÓS KÉT­SZÁZÉVES JÓK­AI - REGÉNY (AZ „EGY MAGYAR NÁBOB" ÉS A „KÁRPÁTHY ZOLTÁN") 1. fejezet Szinte sarktételszerű igazságként hangoztatta irodalomtörténetírásunk az utóbbi időben, hogy Jókai politikai társadalmi nézeteiben a haladó közép­nemesség képviselője. Nem ártott ezt újból meg ú­ijból elismételni akkor, amikor még mindig kísértett a „polgári Jókai" történetileg és irodalomtörté­netileg egyaránt megalapozatlan feltevése. De nem szabad, hogy mint végleges zárótételben nyugodjunk meg benne. Az igazság az, hogy Jókai útja az átlagos középnemesi magatartástól 1846 és 1880 között sok ponton erősen eltér : egy olyan hatalmas és a nemzeti élet minden rezdülése iránt oly fogékony tehetség, mint Ő, szükségképpen elevenebb kapcsolatba került a kispolgári és dolgozó tömegekkel, mint kortársainak javarésze. Nem, Jókai nem hasonló az 50-es, 60-as évek idején sem az irodalmi Deák-párthoz, sem az olyan seké­lyesebb fajta ellenzékiekhez, mint pl. Tóth Kálmán, akik akkor egy egész kiterjedt csoport jellegét adják meg! Nagy választóvízként hatottak a magyar értelmiségre a korszakalkotó politikai fordulatok, 1848—49, a Bachék bukása után bekövetkező interregnum (1859—1862) és végül a kiegyezés. Jókait e „lélekcserélő időkben" az jellemzi, hogy túlmegy osztálya átlagának követe­lésein, de végül törekvései mégsem tudnak találkozni a legkövetkezetesebb harcosok útjával. Elsősorban azért nem elégszik meg a liberális birtokos nemes­ség elképzeléseivel, mert jobban él benne az önálló polgári Magyarország utáni vágy, mint bennük, nagyobb a nemzeti büszkesége, semhogy a félmegoldásokat elfogadhassa. De a függetlenséget egyedül biztosító plebejus forradalmiságot már 1849 elején Debrecenben sem akarja vállalni, s így a békepárt soraiba kerül, amelytől pedig hazafias érzése, Kossuth-tisztelete választja el. Az önkény­uralom gyengülése idején és a Schmerling-korszak alatt is az Ausztriától való különválás híve, de az ő nézeteire is rányomja bélyegét az emigráció politikai egyoldalúsága. A hazai társadalmi követelményeket, a parasztság mozgósí­tásának nélkülözhetetlenségét nem látja, s a változást főként külső erőktől : Garibalditól, III. Napóleontól, majd az Ausztriát leverő porosz fegyverek győzelmétől várja. 5 I. Osztályközlemény VII/1—2.

Next