A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (20. kötet, 1-4. szám)

Bóka László: Király György emlékezete

KIRÁLY" GY­ÖRGY" EMLÉKEZETE 333 megszakítási időt táplálkozásra fordítom), azután pedig dolgozatokat kell javítanom, pedagógiai vizsgára készülnöm, egyéb tudománnyal foglalkozni, írni, újságot és egyebet olvasni, közben a köhögésre is idő kell, mert rettentő katarrhusom van — ó jaj, ne hallgassa végig a litániát, hanem bocsásson meg, hogy az órát így el nem fogadhatom" (Reichard Piroska, id. 674. 1.). Ez a katarrhus, melyet első jelentkezésekor valóban múló bajnak gondoltak barátai, egyre többször jelentkezett, később következetesen bronchitisnek nevezte, s hogy ennél is több, azt akkor kezdték sejteni, amikor időnként leverte a lábáról, szanatóriumba, kórházba kényszerítette, megsápasztotta, derűs alakját rengeteggé fogyasztotta. Betegségéről nem igen beszélt, nem panasz­kodott, tréfálkozott, ha faggatták, csak egyszer mondta barátjának: „Szép betegség ez, csak egy kicsit soká tart, míg belehal az ember" (Benedek Marcell, id. 680. 1.). A belvárosi főreálban nem könnyű a dolga, különösen eleinte nem. Polgári iskolai státushelyre nevezik ki először, s a főreálban sokáig mint helyet­tes tanár működik. A fiatal tanárt minden iskolában sok munka várja, eleinte heti 17 órája van (később is 16—15 órában tanít, csak az 1917/18-as tanévben csökkentik az óraszámát, kíméletből 8-ra, mert ekkor az év jelentős részét kórházban tölti), de ő az ifjúsági könyvtár, a tanári könyvtár őre s többször is ő az önképzőkör elnöke, s rá hárul gyakran a helyettesítés feladata is. Sok az iskolában az idős tanár s a haladószellemű, fiatal tanároknak olyan tekin­télyekkel kell megküzdeniük, mint Friedreich István tanár úr, aki az Országos Pázmány­ Egyesület alelnöke, a Katholikus Népszövetség kormányzó tanácsá­nak tagja, a Szent István Akadémia rendes tagja.. .Mikor az iskolához kerül, a zenekritikus Haraszti Emil, a nyelvészkedő Kaiblinger Fülöp, a filozófusnak induló mathematikus, Lázár Szilárd, a sokfelé orientálódó, eleven Nádai Pál lehetnek társai, vele egy érdeklődésű szakember csak egy van, Horváth Cyrill, de az is hamarosan megválik az iskolától. Később kerülnének oda hozzáillő, rokon szellemek, Honti Rezső, Kertész Manó, a reményteljesen induló Lehel István, de közbedörrennek az első világháború ágyúi, a kialakuló tanári kar szétszóródik, Lehel István a háború kitörésekor Párizsban reked és Kuncz Aladár, Bárczi Géza sorsára jut, internálják, Kertész Manóról az a hír jön, hogy a ravaruszkai harcokban súlyosan megsebesült, Honti Rezső valahol északon küszködik sárral-hóval-vérrel, mint szekerészfőhadnagy. A nyomott hangulatú háborús légkörben az iskolában is a győzelemről hangoskodók szava a döntő. Egyetlen emberi támasztéka a háború utolsó éveiben Czóbel Ernő, az iskola benjáminjával, Zolnai Bélával alig tanít együtt. Ismétlem: nem volt könnyű a dolga. De csak a nem mindig rokon kör­nyezet, csak a betegség volt terhére, nem a tanári munka. Akik csak a magyar irodalomtudomány reménységét látták benne, azokat meglepi, milyen szenvedélyes pedagógus vált belőle, s iskolai tisztségeit sem hivatalos kény­szerből végzi. Hat évvel azután, hogy a pozsonyi gimnáziumban, mint önkép_

Next