A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (23. kötet, 1-4. szám)
Rigó László: A Petőfi-értelmezések történetéből
A PETŐFI-ÉRTELMEZÉSEK TÖRTÉNETÉBŐL 169 véghez".38 Mutat valamelyest rokon vonásokat Petőfi népiességéről vallott felfogásuk, általában az irodalmi népiesség történeti jelentőségének lebecsülése is. Palágyi a népies-nemzeti Petőfi-kép (s nem kevésbé a »Salamon-szerű Petőfiértékelés) továbbélése ellen hadakozva, a népiesben ő is elsősorban eszközt lát, mellyel Petőfi érvényt szerzett egyénisége kibontakoztatásának. Azt helyesen állapítja meg, hogy a népiesség szerves alkotórésze Petőfi művészetének, de ő sem ismeri fel, hogy a népiesség az egész nemzeti irodalmunk megújulásában, majd általános irodalmi szintre való emelkedésében kényszerű lépcsőfok volt, valamint nem látja Petőfi népiességének és az azt létrehozó kornak a viszonyát, népiesség és demokratizmus összefonódottságát sem. Horváth János Petőfi-monográfiáját is az jellemzi, hogy nagy szintézisét hozza létre a különféle Petőfi-értékeléseknek, teljesen önálló koncepcióba ötvözve ezeket, s minden korábbinál helyesebb, értőbb — bár már sok ponton nem elfogadható— Petőfi-fejlődésrajzot alakít ki. Annak következtében viszont, hogy a Petőfi-irodalom legkülönfélébb termékeiből teljes egészet alkot, rendkívül nehéz feladat egy-egy régebbi értékelő — jelen esetben Salamon Ferenc — elveinek továbbélését kimutatni e Petőfi-képben. Horváth János igen elismerő véleménnyel volt Salamon munkásságáról. Szász Károlyról mondott emlékbeszédében úgy jellemzi, mint akit „kritikai erélyben meghaladhatott más a nagy korszak fiai közül, de akinél józanabbul, bölcsebben és elemibb világossággal senki sem alkalmazta klasszikus ízlésünk esztétikai és erkölcsi alapelveit."40 Petőfi-könyvének előszavában pedig arról ír, hogy mennyire megszívlelte „Gyulai Pál és Salamon Ferenc némely változhatatlannak tetsző ítéletét."41 Persze, nem jelöli meg, hogy melyek ezek az ítéletek, de az alaposabb tanulmányozás rámutat egyik-másikára. Horváth Petőfi-képe a leglényegesebb pontokon eltér a Salamonétól. Már célkitűzésük is más. Horváth János célja: „Petőfi lyrai jellemének a meghatározása, mindazon változásokon keresztül, melyeket fejlődése menete fölmutat",42 tehát egy fejlődésrajz megírása — Salamon viszont nem fejlődésében mutatja be a Petőfi-életművet. Salamon Petőfi minden tettét egy szemlélődő, befogadó, passzív, ösztönös egyéniség hajlamaira vezeti vissza — Horváth hangsúlyozza a tudatos, aktív, cselekvő egyéniség hajlamai mellett a körülmények, a származás, az élmények fontos szerepét. Salamon a költő pályájának csúcsát a genreben és népdalban, azaz főként az 1842 — 44 közötti időszak költői termésében látja — Horváth szerint az érett költő Petőfi körülbelül 1846-ban áll előttünk. Horváth János Petőfit „kiválóan" nemzeti költőnek tartotta, s bár az ő rokonszenve is elsősorban a genres a népdal-költő Petőfié. 38 Uo. 136. 38 HORVÁTH JÁNOS: Petőfi Sándor. Bp. 1922. 40 HORVÁTH JÁNOS: Szász Károly emlékezete. 1929. Tanulmányok. 1956. 487. 41 HORVÁTH JÁNOS: Petőfi Sándor. Bp. 1922. 5. 42 Uo. 5. 11* MTA I. Osztályának Közleményei 23, 1966