A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (28. kötet, 2-4. szám)
Tudományos ülésszak Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából - Sőtér István: A Petőfi-kutatás új feladatai
158 TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK PETŐFI SÁNDOR SZÜLETÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL dése nélkül. Egy-egy Petőfi-költemény poétikai tárgyalása is a műhöz kapcsolódó történelmi, esetleg szociológiai, valamint életrajzi, eszmetörténeti, kritikatörténeti stb. kérdéskörök áttekintését igényli. Petőfi-kutatásunknak nem úgy kell eljárnia, hogy bármelyik kérdéskör javára a többit mellőzi, vagy annak feladatait halasztja , hanem úgy, hogy egy-egy kérdéskör feldolgozásánál a többire is támaszkodik. Említettem a Petőfi-kutatásban máris megvalósult komplexitásnak, életrajzírás, eszmetörténet és történettudomány együttműködésének példáit. Ezt a komplexitást a jövőben még tovább kell erősítenünk, és meg kell keresnünk az összefüggéseket a magyar irodalom szélesebb mezőnyeivel. Még nem tudtunk eléggé szakítani azzal a módszerrel, mely Petőfit a magyar irodalom egészéből kiragadva, elszigetelten vizsgálja. Mind Petőfinél, mind Adynál, mind pedig József Attilánál a forradalmi újítással együtt van jelen az az örökség és ösztönzés, melyet elődöktől, illetve kortársaktól nyertek. Petőfi éppen nem volt közömbös Arany teljesítményei iránt, és Vörösmartyval folytatott politikai polémiája sem változtat azokon a kapcsolatokon, melyek nyelvileg épp Vörösmartyhoz közelítik. Bármilyen éles ellentét alakul ki 1849-ben Petőfi és Jókai között, azt is látnunk kell, hogy Petőfi 1846-os szemlélete mennyire közös Jókaiéval, illetve ez utóbbinak írói eszközei egész pályája során mennyire hasznosítják mindazt, amit Petőfi költői forradalma a kifejezésmód közvetlensége, otthonossága, sőt bensőséges kedélye érdekében kivívott. Petőfiről nem írhatunk úgy, hogy kortársait, még a tőle leginkább különbözőeket is, magunk előtt ne látnók. A 19. század első felét úgy kell szemlélnünk, hogy e korszak fejlődésének csúcspontját Petőfi jelenti majd. Ugyane század második felének megértéséhez pedig abból a Petőfiből kell kiindulnunk, aki ezt a kort már nem érte meg. Eötvös József szociális problematikáját nem lehet elválasztanunk a rajta olyannyira túllépő Petőfitől, és ebben a tekintetben nem az döntő, hogy Eötvös művészetének eszközei, alkotói módszere egy a Petőfiéhez képest még tapogatódzóbb és bizonytalanabb fejlődési fokra jellemzőek. A Petőfi utáni magyar lírát, úgyszólván Ady felléptéig, nagymértékben kell Petőfi folytatásának tekintenünk. Arany lírájában Petőfi költői hangnemének és formáinak továbbélésére, fel-feltűnésére is figyelnünk kell, és hiba lenne azt hinni, hogy Arany lírája mindenestől ellenképe a Petőfi-lírának. Arany a népdallal sohasem szakít, és csak a dalformával történő visszaélések ellen lép fel kritikai írásaiban. Aranynak népdalszerű darabjai nem valamiféle kitérések egész költészetének általános jellegétől, hanem egy mindvégig fennmaradó, élő kapcsolat világos megmutatkozásai. Vajda egész gondolati költészete a Petőfi-líra által kialakított formákban helyezkedik el az 1850-es években, és ez a filozófiai mondanivaló, mely egyébként Petőfitől inkább idegen volt, Vajdánál mégis szervesen illeszkedik össze azokkal a népköltészeti fogantatású költői formákkal, melyeket Petőfi emelt végsőnek mondható tökéletességre. Petőfi népiességének elméleti kérdései már megfogalmazást nyertek Erdélyi Jánosnál, mielőtt Petőfi első népdal- MTA I. Oszt. Közt. 28. 1973