Nagyvilág, 1984 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 10. szám - KÖNYVEKRŐL - Lux Alfréd: Egy mai Victoriana
évig bírod még ki ezt? Meddig fogom még kibírni, hogy te kibírod?” A végnapjainak minden percét vele töltőkhöz intézett szavaiból következtethetünk arra, hogy milyen szenvedésektől váltotta meg a - szintén most fölfedezett halotti anyakönyvben halálokként megjelölt - „szívbénulás” 1924. június 3-án délben. A halálának hatvanadik évfordulójára megjelent képeskönyv a címét egy Kafkalevélből kölcsönözte: „ ... olykor szinte úgy érzem, hogy az élet az, ami zavar. EGY MAI VICTORIA N A Barbara Pym: Meghalt a szép galamb ... Fordította Zentai Éva. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984. Victorianának nevezi a regény egyik szereplője azokat a dísztárgyakat, csecsebecséket, amiket idős barátnője szenvedéllyel gyűjt és babusgat, és amelyek a cselekménynek állandó hátterét adják. Mindössze hat éve jelent meg Barbara Pym regénye Angliában és szerzett becsületet, afféle posztumusz sikert az írónőnek, aki a külföldi elismerést - köztük könyve magyar kiadását - már nem érhette meg. Elgondolkodtató remekmű a Meghalt a szép galamb ... (A cím és a mottó Keatset idézi.) Mert hogy remekmű, azt már az első lapokon érzi az olvasó: atmoszférateremtő képessége, jellemábrázoló ereje, visszafogottan is erőteljes stílusa, könyörtelen becsületessége és távolságtartó intimitása egyszerűen lehetetlenné teszi, hogy akár percekre is becsukjuk a könyvet. És éppen ez a legelgondolkodtatóbb jelenség, hiszen szó sincs lektűrről, sem a könnyen fogyaszthatóság egyéb „értékmérőiről”, s a légkör - amelyben játszódik - minden, csak éppen nem „modern”. Mintha visszatértek volna Viktória királynő napjai, sőt, mintha el sem múltak volna. Közben pedig semmi anakronizmus, a farmernadrágos bölcsészlány epizódfigurája vagy az alagsoriáskülönben hogyan zavarhatna minden?” Hiteles krónikája annak a folyamatnak, ahogyan egyre inkább szervi betegséggé egyneműsödik ez a „minden”, és fiatalon végez a XX. század emberi paradoxiáinak legnagyobb irodalmi formaadójával, aki kora ifjúságától fogva képtelen volt elviselni a számára adott életet, de termékenyen sem tudott lázadni ellene. SCHWEITZER PÁL is önkiszolgáló büfé nagyon is helyükön vannak ebben a világban, amely pedig régiségboltok, aukciók és cukrászdák ajtajait nyitja egymásba. Leonora Eyre - kora ellenére is dekoratív, magányos hölgy - a történet központi figurája, akit egy könyvaukció fülledt légköréből támogat ki a régiségkereskedő Humphrey és unokaöccse, James, mert végtére is: egy hölgy nem mehet egyedül holmi árverésekre. Bár koránál fogva Humphrey illene Leonórához, őt mégis James vonzza - és viszont. Szó sincs itt holmi kommersz szexualitásról, sokkal inkább a szép tárgyak szeretetéről és gyűjtéséről, és James valóban beleillik a jómódú Leonora elegáns, múlt századi otthonába. Teáznak, kiállításokra járnak meg éttermekbe. Egyfajta „negatív erotika” árad a sorok közül. Leonora és James vonzalmában a viktoriánus prüdériát valamiféle kacér hidegség helyettesíti, már-már aberrált félelem bármilyen testiségtől. Ez a testiség mindössze egy alkalommal jelenik meg nyíltan a regény lapjain, James és - a már említett bölcsészlány - Phoebe Sharpe hevenyészett összeborulásában. De itt is majdhogynem hangsúly nélkül: az írónő reflektorai inkább a miliőt pásztázzák végig, az asztalon hagyott ételmaradékokat és a lehangoló rendetlenséget a lány vidéki otthonában. Leonórának még sikerül Phoebét kiiktatnia James életéből.