Nagyvilág, 1984 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 10. szám - KÖNYVEKRŐL - Lux Alfréd: Egy mai Victoriana

évig bírod még ki ezt? Meddig fogom még kibírni, hogy te kibírod?” A végnapjainak minden percét vele töltőkhöz intézett sza­vaiból következtethetünk arra, hogy mi­lyen szenvedésektől váltotta meg a - szin­tén most fölfedezett halotti anyakönyvben halálokként megjelölt - „szívbénulás” 1924. június 3-án délben. A halálának hatvanadik évfordulójára megjelent képeskönyv a címét egy Kafka­­levélből kölcsönözte: „ ... olykor szinte úgy érzem, hogy az élet az, ami zavar. EGY MAI VICTO­RIA N A Barbara Pym: Meghalt a szép ga­lamb ... Fordította Zentai Éva. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984. Victorianának nevezi a regény egyik szereplője azokat a dísztárgyakat, csecse­becséket, amiket idős barátnője szenve­déllyel gyűjt és babusgat, és amelyek a cselekménynek állandó hátterét adják. Mindössze hat éve jelent meg Barbara Pym regénye Angliában és szerzett becsü­letet, afféle posztumusz sikert az írónő­nek, aki a külföldi elismerést - köztük könyve magyar kiadását - már nem ér­hette meg. Elgondolkodtató remekmű a Meghalt a szép galamb ... (A cím és a mottó Keatset idézi.) Mert hogy remek­mű, azt már az első lapokon érzi az ol­vasó: atmoszférateremtő képessége, jel­lemábrázoló ereje, visszafogottan is erő­teljes stílusa, könyörtelen becsületessége és távolságtartó intimitása egyszerűen le­hetetlenné teszi, hogy akár percekre is be­csukjuk a könyvet. És éppen ez a legel­­gondolkodtatóbb jelenség, hiszen szó sincs lektűrről, sem a könnyen fogyaszthatóság egyéb „értékmérőiről”, s a légkör - amelyben játszódik - minden, csak éppen nem „modern”. Mintha visszatértek volna Viktória királynő napjai, sőt, mintha el sem múltak volna. Közben pedig semmi anakronizmus, a farmernadrágos böl­csészlány epizódfigurája vagy az alagso­riáskülönben hogyan zavarhatna min­den?” Hiteles krónikája annak a folya­matnak, ahogyan egyre inkább szervi be­tegséggé egyneműsödik ez a „minden”, és fiatalon végez a XX. század emberi para­doxiáinak legnagyobb irodalmi formaadó­jával, aki kora ifjúságától fogva képtelen volt elviselni a számára adott életet, de termékenyen sem tudott lázadni ellene. SCHWEITZER PÁL is önkiszolgáló büfé nagyon is helyükön vannak ebben a világban, amely pedig ré­giségboltok, aukciók és cukrászdák ajta­­jait nyitja egymásba. Leonora Eyre - kora ellenére is de­koratív, magányos hölgy - a történet központi figurája, akit egy könyvaukció fülledt légköréből támogat ki a régiség­­kereskedő Humphrey és unokaöccse, James, mert végtére is: egy hölgy nem me­het egyedül holmi árverésekre. Bár korá­nál fogva Humphrey illene Leonórához, őt mégis James vonzza - és viszont. Szó sincs itt holmi kommersz szexualitásról, sokkal inkább a szép tárgyak szeretetéről és gyűjtéséről, és James valóban beleil­lik a jómódú Leonora elegáns, múlt száza­di otthonába. Teáznak, kiállításokra jár­nak meg éttermekbe. Egyfajta „negatív erotika” árad a so­rok közül. Leonora és James vonzalmá­ban a viktoriánus prüdériát valamiféle ka­cér hidegség helyettesíti, már-már aberrált félelem bármilyen testiségtől. Ez a testiség mindössze egy alkalommal jelenik meg nyíltan a regény lapjain, James és - a már említett bölcsészlány - Phoebe Sharpe hevenyészett összeborulásában. De itt is majdhogynem hangsúly nélkül: az írónő reflektorai inkább a miliőt pásztáz­zák végig, az asztalon hagyott ételmara­dékokat és a lehangoló rendetlenséget a lány vidéki otthonában. Leonórának még sikerül Phoebét kiiktatnia James életéből.

Next