Nagyvilág, 1984 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Hajnády Zoltán: A szenvedély megszállottjai

Enrico így a senki földjén született, s azóta is ott él. Sem olasz, sem német, sem amerikai. Nem diák már, de nem is dol­gozik. Lakhelyei vannak csupán, otthona sehol. Miként céljai, álmai sincsenek, leg­feljebb emlékei, amiket el akar és el fog pusztítani. Mondjuk ki végre: nihilista. Marcello Venturi régi ismerősünk, elég a Fehér zászló Kefalónia fölött című re­gényre vagy a - tévésikert is jelentő - Germán vakációra gondolnunk. Akárcsak ezekben, A senki földjében is fiatalkora nagy élménye adja az alaphangot: a vi­lágháború és az antifasiszta küzdelem. Hiába az eltelt évtizedek, a múlt mind­untalan kísért: történelemben, tájakban, génekben. Nem véletlen, hogy Enrico az SS-ejtőernyősök terepszínű overallját vá­lasztja ki magának a falusi vegyesbolt készletéből, és mintegy beöltözik a végki­fejlethez. Hogy mi ez a végkifejlet? Nos, a cse­­hovi­ sztanyiszlavszkiji szabály szerint, ha egy puska lóg a falon az első felvonásban, akkor annak a harmadikban el kell sül­ Colleen McCullough: An Indecent Obsession (Egy illetlen szenvedély). Harper ánd Row, Publishers; Sydney, 1981. Az ausztrál írónő a világsikert aratott The Thorn Birds (Tövismadarak) után (a Nagyvilág 1981/11. számában ír­tunk róla) újabb könyvvel jelentkezett, amely a New York Times Book Review 1981. év végi sikerlistájának élére került, maga mögé utasítva a második helyre John Irving The Hotel Hampshire című regényét. A könyv önéletrajzi ihletettségű főhőse Honour Langtry ápolónővér, aki a máso­dik világháború idején, a csendes-óceáni hadszíntéren, egy meg nem nevezett szige­ten teljesít szolgálatot; az események te­hát bárhol megtörténhettek volna. A cse­lekmény színhelye a Tizenötödik Bázis A SZENVEDÉLY MEGSZÁLLOTTJAI nie. Enrico is egy Lugerrel érkezik agoni­záló anyja házába, s nem tévedünk na­gyot, ha Margheritában sejtjük meg áldo­zatát. Erre azonban nincs szükség, he­lyette egy kis útmenti, tanyasi lotyón tel­jesedik be a már-már rituális gyilkosság. (Venturi jóval előre motiválja a cselek­ményt, amikor unatkozó hősével napozó gyíkokat fröccsentet szét, vagy éppen egy csúcsforgalmú hangyabolyban tapodtatja csizmás lábát, s a magyar olvasó egyszer­re rezonálni kezd: hogy is volt az az Ebéd a kastélyban ...?) A csendőrséget még kijátszhatja Enrico, de egykori otthona erünniszeitől nem me­nekülhet. A hajdan olyannyira népes sza­lon kárpitjaiból, függönyeiből és fényké­peiből dühödt máglyát emel - hiszen itt mindennek pusztulnia kell, legfőkép­pen neki. A fordító Telegdi Polgár István azzal a nyelvi biztonsággal és művészi elegan­ciával közvetíti A senki földjét, ami nem­csak Venturi műveinek sajátja, hanem az ő tolmácsolásainak is. LUX ALFRÉD X kórterme; ennyiben Csehov 6-os számú kórterme kései utódjának is tekinthetjük. Rokonítja a két művet az a körülmény is, hogy mindkettőben lelki sérültekről van szó. Míg azonban a 6-os számú kór­terem a múlt század végi Oroszország té­bolydásának miniatürizált változatát mu­tatja be, addig McCullough­­ kórterme a világháborúban megtébolyodott embe­riség jelképévé magasodik. McCullough hosszabb ideig neurofizio­­lógusként dolgozott, így az elmebajosok világáról közvetlen benyomásai is van­nak. Új könyvében mikroszkópjának fé­nyét - eltérően a Tövismadarakban al­kalmazott széles panorámájú ábrázolási módszertől - csak néhány ember sorsá­ra irányítja, de amit veszít a kép széles­ségéből, megnyeri mélységben. Az írónő a világot szondázza: csak egy csepp vizet vesz a tengerből, azt teszi górcső alá, de

Next