Nagyvilág, 1990 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5. szám - KÖNYVEKRŐL - Lux Alfréd: Félszeg magányosok - Lux Alfréd: Félszeg magányosok
zene kínálta katarzist, ha másban nem, hát a melankólia egyfajta békéjében. Lehet-e, illik-e ezek után cselekményről beszélni? A két hölgy váratlan belecsöppenéséről az előre látott nyugdíjaséletbe, amelyben Lettynek a barátnői önzés nyitja ki a szemét és formálja teljesebbé egyéniségét, míg Marcia összeroppan puritán eszementségében, rigolyáinak elhatalmasodása utat nyit az ostromló ráknyavalyának, s végül is éhhalálba kergeti? Szóljunk-e a templomról templomra ődöngő Edwinről, akit ünnepkereső mániája ellenére is áthat a közösségformálók felelőssége (ezért megkísérli a kvartett sohasem létezett kollektíváját egyben tartani), s aki mint egyedüli „hozzátartozó” majd eltemetteti Marciát? Azt a Marciát, aki végrendeletében a negyedik figurára, a mogorván furcsa Normanra hagyja szerény vagyonkáját? Nincs itt cselekmény - csupán maga az élet. Barbara Pymnek öt éven belül ez a harmadik regénye magyar nyelven; immáron nálunk folytatódik az angol rejtély: mi tette, mi teszi olyan népszerűvé ezt a „posztumusz szerzőt”, akinek viktoriánus hangulatú témái és díszletei látszólag elévültek? Mindenekelőtt az az írói kvalitás, amivel Barbara Pym rendelkezik, s amivel lefújja a port alakjairól, gondjaikról, életszemléletükről. De vajon csakugyan porosak ezek az életek? Volt-e valaha nagyobb aktualitása a magánynak, amely nem veszi tekintetbe a társadalmi-technikai csodák arzenálját, s mintegy észrevétlenül keríti be az egyedet, hogy aztán önmaga feloldására ösztökélhesse áldozatát? S a magány elleni harcnak van-e nagyobb akadálya, mint a magányhoz való ragaszkodás? LUX ALFRÉD Arnost Puderlík (Csehszlovákia) : Szobor