Nagyvilág, 2010 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 2-3. szám - TÁJÉKOZÓDÁS - Zalán Magda: Györgyey Klára halálára
ZALÁN MAGDA Györgyey Klára halálára Ahogy a középkorban Val d’Aosta várkastélyaiból hegycsúcsról hegycsúcsra küldött fáklyafényekkel az értesítés, úgy ért hozzám telefonról telefonra szökellve a kis connecticuti Orange-ból Szegeden és számos magyarországi ponton át budai szobámba halálának híre. Sma meghalt?! Ha valakit, hát őt igazán nem tudtam volna elképzelni illedelmesen összekulcsolt kézzel, szelíden, szótlanul fekve. Illedelmesség, szelídség, szótlanság, némaság nem tartoztak Sma szótárába. Sma. Persze hogy nem ezt a nevet használták a hírnökök: az óceánt telefonról telefonra átszelő hírek Kláriról, Kláráról, Györgyey Kláráról szóltak. És bár 1975 óta ritkán múlt el hét, hogy ne gondoltam volna rá, de így sosem. Igaz, Siva is csak egy-két éve volt, ő választotta magának ezt a rövidített nevet, amikor már a szövegszerkesztőn kopácsolás is megerőltető feladatot jelentett egyre csomósodóbb kezének. A Sma a Smaragdból, a Smaragd meg a Smaragd Hattyúból rövidült. Hát ennek olyan története van, amit ha Klárát amerikai rokonai, barátai egy éjszakába nyúló Irish Wake - az amerikai írek anyaországukból hozott halotti virrasztása szerint búcsúztatták volna, és azon én is ott vagyok, feltétlen el kellett volna mondanom. Itt és most, szemforgatóbb kis honunkban annak feltételével írom le, hogy Klára nagyon örülne a történet felidézésének. Ezerkilencszázhetvenkettő májusában, amikor Rómában beviharzott életembe, többórás, ide-oda cikázó beszélgetésünk során elsőnek a párizsi Irodalmi Újságról esett szó, hiszen ennek köszönhettük megismerkedésünk, azt, hogy ismeretlenül felhívott és én meginvitáltam magamhoz Róma legöregebb hídjára, a Ponte Milvio klasszikusok idézte kőárkádjaira kukucskáló lakásomba. (Kukucskáló, ezt ő mondta, amikor szarkasztikusan nyugtázta, hogy a beígért látványosságot teraszomról nem totálplánban, épp csak a fürdőszoba ablakán erősen kihajolva „félprofilban” szemlélhette meg.) A Magyarországról a forradalom hátszelén Nyugatra röpített Irodalmi Újságnak akkor, 1972-ben Méray Tibor volt legendás hírű főszerkesztője és Enczi Endre a - saját szavával - alszerkesztője. Néhány szó után kiderült, hogy Bandi a Champs-Élysées szomszédságában működő szerkesztőségben nem