Állami főgimnázium, Nagybánya, 1940
katársaból lelkes tanárokat nyertem, akikkel a tanévet beindítottuk. Az előkészítő munkálatok oly állapotba értek, hogy alakuló konferenciát tarthatunk a továbbiak megbeszélésére. 1940 okt. 14.-én, d. e. 11 órakor alakuló konferenciába kérem a tanári kart.“ Az összehívást aláírták: Dr. Feri Vilmos mb. igazgató, Brosch Edit, Bugner György, Dr. Danila Ágoston, Juhász Tibor, Kerényi István, Metz József, Nagy Endre, Perjessy Gyula, Thurman Jenő, Veréby Antal és Rózsa Gyuláné. Október 20.-án, szép verőfényes napon újra kezébe vette a magyar nyolcadikos a gimnázium magyar nemzeti szinűi zászlaját, buzgó Veni Sanctera mentünk, mely után — dísztermünk nem lévén — a gimnázium udvarán állottunk fel ünnepélyes évmegnyitóra. Sokan sírtak örömükben a felszabaduláskor, de most is szorongatta a sírás a torkukat a meghatottságtól. A megnyitón szép számmal jelentek meg a városbeli hölgyek és urak, élükön Muzsik Zoltán ezredes, városi katonai parancsnokkal és Dr. Ajtai Nagy Gábor közigazgatási tanácsossal. Huszonkét év óta először csendült fel a Himnusz az iskola területén. Elhangzása után a mb. igazgató köszöntötte a vendégeket, majd többek közt a következőkép szólott az ifjakhoz: Kedves diákbarátaim! Ebben az ünnepélyes órában visszagondolok az én kis diákkoromra. Bizony különös érzelmekkel mentem fel a gimnáziumi lépcsőn, amikor apám beíratni vitt, de aztán, amikor Veni Sandera a templomba vittek, egészen megjött a kedvem. S tudjátok miért? Mert éreztem, hogy a gimnáziumban is pontosan ugyanaz az Isten fog rám vigyázni, aki eddig is őrizett engem. Lehet, hogy Ti is félve és aggódva jöttetek most a gimnáziumba, de én mondom nektek: ne féljetek! Ti most a templomból jöttetek, éreztétek, hogyha csak egy kicsit hűségesek lesztek az Istenhez, akkor az Isten meg fog segíteni titeket . . . Ifjak és nagyok, ezért az egyért jótállók: az Isten veletek lesz, az Isten megsegít titeket, ha arra érdemesek lesztek. Mi legyen tehát a vezérelv, amellyel neki indultok a magyar diákéletnek? Kosztka szt. Szaniszló szava legyen ez: „Úgy fogok élni, hogy tessem az Istennek. Én tetszeni akarok az Istennek!" . . . Azt mondtam, hogy neki indultok a magyar diákéletnek. Ti még nemigen tudjátok, hogy mi a magyar diákélet. Valamit talán mégis hallottatok róla. Hallottátok szüleitektől, nagyszüleitektől, hogy a nagybányai gimnáziumban jól tanítottak és jól neveltek. A nagybányai gimnáziumnak ez a több, mint 300 éves szép hagyománya most újra feltámad és élni fog, míg magyar él e hazában ... A magyar diáktól végtelen honszeretetet várunk. Ez a honszeretet magában foglalja az erkölcsösséget, a munkát és áldozatkészséget... Látjátok jól, mennyit dolgozott, mennyit fáradott az a meggyötört, megcsonkított kicsi Magyarország értetek, a Ti felszabadulástokért, a Ti jövőtökért!... Hanyag, lusta embert nem fogunk tűrni Magyarország területén. Nemcsak köteles munkát, hanem áldozatkészséget is várunk minden magyartól, minden diáktól s mindenkitől, ki e Hazának a levegőjét szívja . . .“ Mb. igazgató szavai után Muzsik Zoltán ezredes, városi katonai parancsnok szólalt fel. Örömének és hálájának adott kifejezést, hogy — mint e gimnázium régi diákja — ő is hozzájárulhatott e gimnázium újramegnyitásához. E gimnázium sok neves embert, nagyon sok derék, jó családapát és kiváló, hazaszerető polgárt nevelte hazának. Kívánja és hiszi, hogy ezután is így lesz. Dr. Ajtai Nagy Gábor közigazgatási tanácsos szintén e gimnáziumnak volt növendéke. Hálával és elismeréssel emlékszik meg tanárairól, kik közül már senki sem él. Kéri az új tanárokat, hogy derék honpolgárokat neveljenek. Mi tűrés-tagadás, a közelmúlt megmutatta, hogy a sok derék hazafi mellett, többször arra érdemtelenekre pazaroltuk erőnket és ösztöndíjainkat. Adja Isten, hogy ez intézetből csak derék hazafiak kerüljenek ki. A megnyitó ünnepély a Szózat és a magyar Hiszekegy eléneklésével ért véget. Másnap megkezdődött a rendes munka. Ennek némely mozzanatáról és a tanév befejezéséről ez évkönyv ad tájékoztatót. Dr. FERI VILMOS volt. mb. igazgató, gimn. hittanár-