Polgári fiúiskola, Nagybecskerek, 1912
II. Alduna—Herkulesfürdő—Temesvári tanulmányi kirándulás beszámolója. Május 25-én hajnalban 43 turistazsákkal felszerelt, kék sapkás tanuló tekint szorongó szívvel kisérő tanáraival azég felé, kémlelve, nem-e lesz eső. Fel-felbukkan az éji vándor, a hold. Mindmegannyi meteorológus. Jósoljuk a jó időt. Már egy hete esik az eső. Merész jóslás, de bevált. Büszke méltósággal kel fel a nap. Hatalmas éljen fogadja. Incselkedik velünk. Ismét fellegekbe burkolódzik. A vége mégis az, hogy megszán bennünket és oly pazar szépségű 3 napot szerez nekünk, mely a legmerészebb fantáziát is meghaladja. Felharsan a tanulósereg ajkairól a nótázás. A régi kuruc népdalok ölelkeznek a gyermekajkakon a jelen népdalokkal. Csupa öröm, vigság mindenfelé. Mókázással telik el az alföldi út. Ezt már megszoktuk. But hálátlanság, igaz! Szegény, önti a végtelen kincseket érő, életet adó termését és mi még meg sem csodáljuk. Hosszú az út, 8 órakor azonban már Verseczen vagyunk. Itt már kezdődik a hullámos dombvidék, melyek Báziás felé már hegyekké nőnek. Báziásnál vasúti utazásunknak egy időre vége szakad. Végállomás. Növendékeink már itt nem tudtak betelni a hatalmas hegyek nézésével. Valóban regényes fekvése is van. Vesztegetni való időnk azonban nincs, mert a „Margit“ gőzös várja a beszállókat. Kiránduló seregünk javarésze még nem utazott a Dunán, sőt nem is látta azt. Érthető tehát az a meglepődés, mit a nagy víz, a hatalmas alkotású gőzhajó látása ébresztett bennük. Megszólal a hajó gőzsípja, a kerekek forgásba jönnek. Indulás. Szenes Adolf tanártársunk, a gyönyörű programmunk tervezője tiszteletét teszi a hajó parancsnokánál, Hoitsy Sándornál, kinek kedves szeretetreméltóságáról és előzékenységéről itt kötelességünk 15