Református Bethlen-kollégium, Nagyenyed, 1903

91 féle sörgyár megtekintése után a hasadékba indult, hol a két irányban haladó csapat találkozott. A valódi tordai pecsenyéből álló villásreggeli s a Mendel-sörgyár áldozatkészségéből köszönet­tel fogadott sör elfogyasztása után a városba tértünk, hol az ebéd mellett a vonat indulásig még volt időnk a sóbánya híres vissz­hangjában s a városházán a Krisch Aladár Tordai országgyűlés czímű szép képében gyönyörködni. A kiránduló tanulók majdnem az összes geológiai földréte­geket megismerték ez úton: a jelenkori folyó lerakódásoktól (alluvium) a legősibb kor (archal) kristályos palájáig. Láttak vul­káni eredetű kőzeteket is: porfürt és diabázt Nyírmezőnél és a Székelykő mészgerincze mögött. Összehasonlították a különböző korszakokban keletkezett kristályos, kovaszemcsés és tömött mész­köveket, a­melyek a vidék legszebb sziklahegységének, a Torocz­­kói hegységnek regényes szirtjeit: a Kőközt, a Székelykőt és a Tordai hasadékot alkotják. A szerencsés természeti alakulás vál­tozatos volta módott adott arra, hogy földünk kérgének szerke­zetét, kőzeteit és főbb ásványait is a valóságban ismertessük meg. A kirándulás személyenként 3 kor.-ba került. Az előkészü­letekben, kalauzolásban szívesen támogattak Csutak Lajos és Nagy Mózes lelkész úr. Úgy ők mint a czeluloze-gyár—, a Mendel­­sörgyár—, a sóbányahivatal vezetősége a tapasztalt előzékenysé-­ géért és szívességéért fogadják Elöljáróságunk köszönetét. A nyár folyamán Délmagyarország s az Alduna megtekin­tése van tervbe véve. A felmerülő költségek mérséklése czéljából tornászestély, felolvasó sorozat tartatott. Ezekből s az érettségit tett ifjak tánczestélye jövedelméből befolyt 622­04 kor. Az enyedi Kisegítő­ Takakarékpénztár ez alkalommal is fedezi egy tanuló költ­ségeit. Mindazok, kik a tanárokat a vállalatában segítették, fogad­ják Elöljáróságunk köszönetét. Örömmel jegyezzük fel azoknak a kitűnőségeknek neveit, kik intézetünk iránt érdeklődve, látogatásaikkal tiszteltek meg. — 30 év után mint iskolatársak gyűltek össze Baczoni József posta­­főtiszt Brassóban, Bartha Mózes körjegyző és postamester Magyar­bükkösön, Bolgár Mihály postafőtiszt Vajdahunyadon, Cseresznyés Gyula m. kir. adótárnok Kolozsvárt, Cseresznyés Ödön ref. lelkész Bal­ázsfal­ván, Dezső Zsigmond m. kir. főerdész Nagyenyeden, Gyárfás Győző főmérnök Sepsiszentgyörgyön, Kovács Gábor dr. ügyvéd Debreczenben, Kovács Imre polg. isk. tanár Gyulán, Solymosi Lajos főreálisk. igazgató Székelyudvarhelyt, Szentpáli

Next