Iparos fiú- és leánytanonciskola, Nagykanizsa, 1942
alapzaton elhelyezve, időszerű felirattal elkészítette és azt alattvalói hódolattal az államfőnek ajánlotta fel. Az igazgatóság a szükséges intézkedéseket hivatalos uton megtette, hogy a rendkívül szép, szemléktárgyléses és dicséretet érdemlő emléktárgy a főméltóságú úrhoz eljuthasson. Németh János vezető Leány-önképzőkör. Foglalkozási ideje egybeesett a fiukéval, lenne azonban az emeleti részen volt. A leánytanulók a részükre megrendelt hasznos folyóiratokat olvasgatták, értelemfejlesztő és kézügyesítő játékokkal szórakoztak, rádió-előadásokat hallgattak, mivel az önképzőkör saját rádióval is rendelkezik. Látogatottsága kora ősszel és késő tavasszal kisebb, míg a rossz időben havas, valamint télen állandóan nagyszámúműködő tagja volt. Ebben az időben különösen azok a tanulók látogatták, kik odahaza mostohább sorsban élnek, vagy céltalan semmittevéssel nem kivántak foglalkozni és így az önképzőkör által nyújtott szórakozási lehetőség részükre örömöt okozott. A leány-önképzőkör a hazafias ünnepélyeket az október 6-i és a Zrínyi Ilona ünnepély kivészesítésvel a lutonképzőkörrel együtt rendezte meg. Az október 6-i ünnepély szónoka a rádióból ismerts. Farkas István költő és író volt. Külön rendezték meg a Kormányzó Úr névnapját, majd utána a víg Mikusdéhilánt és a szokásos karácsonyfa-ünnepélyt, hol a tanulók a kor részéről vendéglátásban részesültek. Rátkai helvezető Énekkar. Régi múltra tekinthet vissza és sok szép és értékes díjat tart birtokában. Újjáalakulása az 1939/40. iskolai évben történt Kezdetben 3 szólamos leány kórus volt, majd az 1941/42. tanévben vegyeskarrá alakult át a fiúk bevonásával. Ettől az időtől kezdve az énnekkar szép fejlődésnek indult, melynek eredményekénen a városban lévő legjobb középiskolai énekkarok közé küzdötte fel magát Létszáma 60, 31 leány és 26 fiú. Az ének egyébként az iskola rendkívüli tárgyai közé tartozik. Az énekkar az öszszes iskolai ünnepélyeken szerepelt, iskolán kívül pedig számos nyilvános szereplésen vett részt, tekintettel arra, hogy az énekkar az egyházi énekek művelését is nagy odaadással végzi. egyházi hangversenyt a karácsonyi és húsvéti ünnepeken kívül mikor is az alsó- és felsővárosi plébánia templomokban adta elő áhítatot keltő énekszámait, még t ízben rendezett. Résztvel a felsővárosi templomban az összes iskolák által május hó 30-án rendezett nagy templomi hangversenyen is szép eredménnyel. Világi hangversenyt adott az ipartestület március 15-i ünnepélyen, a leventék május hó 17-i dísztornabemutatóján. Szorgalmasan készül a szombathelyi kerületi levente hangversenyre, melynek időpontja azonban még bizonytalan. Németh János vezető „Szent Klára“ leánykor. A vallásos és hazafias gondolat ápolására alakult meg ez évben iskolánk leánytagjaiból. Célja a serdülő korban lévő leányoknak eligazítást nyújtani és irányt szabni az élet útvesztőiben. Ez a munka, mely iskolán kivül folyik, támogatást van hivatva nyújtani az iskolai nevelésnek s azért mindig az iskola magasabb célkitűzéseivel azonos síkban mozogva, az életre szükséges szakképzettségen kivnl megadni az általános és lelki műveltséget. Ezt a nemes célt és tervet örömmel fogadta az iskola igazgatósága s készséggel nyujtott erkölcsi támogatást a megalapításon fáradozó iskolai hitoktatónak, P. Dávid Xavér ferences atyának A megalapítás kezdeti nehézségein túl van az egyesület és min-