Állami polgári gimnázium, Nagyszalonta, 1907
22 egész életében nem lesz alkalma. Mennyire tágítja ez a tanulók látókörét, mennyivel megkönnyebbíti tanulását, midőn ismereteit a helyszínen szerzett tapasztalatokkal gyarapíthatja! A legtöbb gyermek alig mozdul ki szülőhelyének szűk határán túl. A szomszéd megyét már csak egynémelyik ismert, a távolabbi helyek néprajzi életéről, földrajzi képéről legtöbbször halvány fogalma sincs. Elég legyen csak arra hivatkoznom, hogy minden évben akad oly tanulónk, aki közelről még nem látott hegyet, nagyobb folyót s reá nézve Nagyszalonta a legnagyobb város. Hogyan tanulja már most az meg mindezeket könyvből ? De az ilyenektől eltekintve is, kétségtelen, hogy az utazás, kellő vezetés és tervszerűség mellett pótolhatatlan ismereteket ad, a testet lelket egyaránt nemesen fejleszti. Vétket követ el az a szülő, ki erre gyermekének módot nem ad, ha csak anyagi viszonyai az ezzel járó csekély kiadást megengedik. Sőt hogy ezt még a legszegényebbekre nézve is elérhetővé tegyem, elfogadom a kirándulási díj befizetését havi részletekben is. A jövő évre tervezet kirándulás összes költségét 40 (negyven) koronában állapítottuk meg, ez befizethető havi 4 (négy) koronás részletben. A kirándulás célja lesz vagy az Alduna, vagy Budapest és környékének megtekintése. Jelentkezni lehet erre már a behratások alkalmával, sőt kérem is, hogy mindazok, kik a kirándulásban részt akarnak venni, ebbeli szándékukat tájékozás végett jó előre jelentsék be az igazgatóságnál. A tanári kar tanítói működését a rendtartás rendelkezései szerint végezte, az erre vonatkozó értekezletek jegyzőkönyveit minden esetben felterjesztette jóváhagyás végett a tankerületi kir. főigazgatóságához. Tankerületünk új főigazgatója, nagyságos dr. Vass Bertalan, 1908. február 10. és 11-én végezte intézetünkben hivatalos látogatását. Megtekintette az intézet könyv- és szertárait, megvizsgálta az igazgatói ügykezelést, a tanulmányi és fegyelmi naplókat, az összes írásbeli dolgozatokat és rajzlapokat, meghallgatta az egyes tanárok előadásait s szerzett tapasztalatait s a tanításra s az intézet vezetésére vonatkozó észrevételeit a február 21-én tartott értekezleten közölte a tanári karral.